Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1963 / 3. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Palkó István: Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde

Csongor e vers rögzítette állapotban szenved, s állapota fölismerésétől mind határozottabban űződik tovább, „a jámbor és mégis vad nősténység” méltó alkalma felé. De egyelőre még mindig hiába, mert az idő teljessége még mindig nincsen itt, s ezért Mirigy eltérítő úttal kísérletezik még.

Küld ugyan nőt, de olyant és azért, hogy vele Csongort Tündéjétől még messzebb űzze.

Ledért küldi, a kisiklott életű nőt, Tünde helyett elébe, hogy ennél a hullott sorsú örömlánynál leljen, de utált szerelmet. Ledér azonban hiába várja szolgálatkészen Csongort Mirigy szobájában, az időben, ez elalussza a tudta nélkül, s a részesedésére előkészített találkát, de egyben elalussza vele Tünde csókos látogatását is.

Így hiába szűkült és érett bozótos nagy élet-útja a kizárólagos hármas női útvesztőre már, célhoz még mindig nem érhet, de hogy annál nagyobb űzetéssel rohanjon tovább, mind erősebben érezve élete múlását s tűnő ifjúságát.

Halál-mély álmú ébredése után, amelyben a Tündével való találkozás minden igéretű óráját aludta át, horkanva jajdul fel keservében:

„Óh, az elveszett idői Mellyik isten, mellyik ember Szerzi vissza életemnek?”

kérdezi mintegy önmagától, szánva az elszalasztott időt, az üstökön nem ragadott pillanatot.

Csongor, akiről tudjuk már, hogy két állapot határmezsgyéjén áll, töményen érzi az élet könyörtelen múlását, szinte belé ütődve fáj az elvesző, eltűnő idő után.

Ahogy elmúlás-érzése nő, úgy nő a vágya a bimbózó lányság, megálmodott Tündéje, az örök nő után, hogy önmagában megtestesíthesse „titokzatos valótlan követjét a Nőnek'’, a bizonyságos holnapban, a jövőben.

Az időtől meghatározott és hordott jövőt faggatja hát Tündével egyetemben, ugyan más-más úton, de egyazon helyen és lehetőségben: Mirigy kútjá- nál, sorsa felől.

így van múlhatatlanul szükség a műben a barlang jelenetre, amit mellékesnek mondanak, és ennek mély- ielképű értelme ez: akinek jelene már elviselhetetlen, vigaszul és reménykedve jövőjét tudakolja az idő méhétől, a holnaptól, melyben ez rejtve bár, de teljes bizonyossággal benne van.

Nem kecsegtető számára — Tünde számára sem — a megtekintett, titkos értelmű jövendő, amely mindenki felé olyan arcával fordul, aminőt vágy tőle, s aminőt jelene magyaráz.

Ezért látja jövendőjeként a kút varázs-tükrének éjjelében, amelyben a jövendőt és sorsokat író égi csillagok is benne mosolyognak és szomorkodnak, Ilma csókot kérő, de éhes Balgáját, Tünde a zöld mezőben dévaj báránykával pajzánkodó ifjú leányka, s a fegyveres ifjú hős riasztó és féltést váltó képeit, kik nélküle osztoznak kettőjük szerelmén minden férfi szív csalfaságának nagy bizonyságául, tudatosítva a féltékenységtől gyötört Tündében, minden szerelmes mindig új problémáját, azt, hogy érzése, szíve vagy elméje győzzön-e inkább.

A harmadikul mit szab ki Csongornak, hogy kedvesét elérje, az idő méhé- ből kihangzó szózat? Ezt:

168