Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1963 / 3. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Palkó István: Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde
Csongor és Mirigy ellenfelekként vitatkoznak egymással. Hogy miért, azt már tudjuk. Mint ahogyan Vörösmarty is nagyon jól tudta, s éppen ezért ellenszenvüket nem is indokolta, csak mint tényt mutatta be. Az indokolásra, ha ismerjük természetüket — semmi szükség nincs, mert mindegyik öntermészetét követve viselkedik úgy, ahogy. A bírálók azonban nem érzik, hogy itt milyen mélyen igazul történik minden, fel is róják hát. Hibának ítélik, hogy a civódás — a jó dráma törvényei értelmében — nincs okolva semmivel, mintha ugyan lehetne nagyobb és tökéletesebb indoklás annál, hogy mindenki azt adja, ami lényege. Mirigy, egyik aszpektusából és egyik funkciója szerint, a minden csúnyát- szépet elrontó idő, könyörtelen hántással, érzelgés nélkül gúnyolódik Csongorral, de egyben irigykedik is rá határtalan fiatalságáért. Ez a gúnyoros, társalkodás-tusakodás egy tény felismerésére döbbenti a tanulékony Csongort, arra, hogy az ifjúság elmúlik. És az ifjúállapot számára kirótt feladatot csak e korban végezheti el. Kell elvégeznie. S e kirótt feladat beteljesítése hajtja tárulkozó életét más hívású életek felé. Ezzel a tudattal rejtezik magába s várja, lesi, űzi, kergeti, mikor hogy, a feléje sodródó emberi törekvéseket, sorsokat és női életeket, hogy belőlük, a feltárulkozók és elébe löködők közül a maga ízlése, igényei és rendeltetése szerint választhassa meg a maga életútját. Ö is, mint mindenki. Nem a mesében, hanem az életben. Az ifjúságnak ebben az életút keresésére érett álomvilágában, az „álomdal” kíséretében megtörténik a „várt s váró kedvesek” első találkozója. A nevezetes. Ezt Ilma készíti elő, aki Tünde kíséretében jár. Ilma a már egyszer megtalált szerelem és életút tapasztalatai birtokában könnyed humorral, néha majdnem bántó őszinteséggel nyilatkozik ismételten férfi és nő, illetve saját maga és férje, Balga viszonyáról. Nincs hízelgő véleménnyel férje felől, elfogadja olyannak, amilyen, a káprázat már a múlté, de azért elismeri való- szerűen: jobb vele, mint nélküle. Tünde érzékei és érzései dús tobzódásában rossz tanítványnak bizonyul. Hiába mutogatja elébe Ilma vaskosan a való életet, ő is, mint a legtöbb nő általában, mint főleg érzelmi telítettségű lény, a saját szerelmét tartja legszebbnek és legkülönbnek mindenki másénál. Pedig csak az ő szemében az. És akkor sem azért, mert történetesen jól-rosszul választott, hanem azért, mert önmaga kéj-szomját nem találta meg, s nincs is férfi a világon, akiben megtalálhatná. Éspedig azért nem, mert az életnek ez nem célja, hanem csak eszköze. Tehát Tünde és ellensarka Csongor, nem az eszményt képviselik, óh, korántsem, ahogy ezt a közfelfogás csevegi, hanem az életfolyamat-fenntartás elháríthatatlan, nagy, űző parancsát. De ugyanezt képviseli Ilma is Balgájával együtt, csak ők a beavatottak megbizonyosodásával már, Csongor és Tündéje pedig az előtte állók fölajzott vágyaival még. Amazoknál beteljesült már az élet „vak” akarata, ezeknél pedig most van készülőben. Természetesen ez az élethívás Csongor és Tündénél erősebb, mert még két igen távoli lénynek a teljes találkozását és egymás- baömlését kell biztosítania. Csongornak át kell lépnie Tünde és Tündének Csongor világába, mert csak így történhetik meg a teremtő egyesülés, az, amiért a férfinak a nő és a nőnek a férfi van, azaz az élet biztosítása. 160
