Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1963 / 3. szám - Szamos Rudolf: A táncosnő (Regényrészlet)

— Légy okos kislány, most megalapozhatod a j övödet — búcsúzott Karcsi és hazament. A következő nap délelőttjén Éva az ablakból nézegette az utca nyüzsgését, amikor harmadmagával a fiú betoppant. — Azon a kicsi téren, nézd mennyi galamb és egyik se fél az autóktól — mondta és ügyet se vetett a másik kettőre. Zavarták az idegenek, azért mondta a galambokat, pedig szívét más feszítette. „Hol voltál ilyen sokáig kedvesem. Miért hagysz magamra. Miért nem előbb jöttél”. Karcsi bemutatta társait: — ő a Gyurka. Nagyon rendes fiú. Ö az, aki mindent meg tud oldani. A színházak és a női lélek kitűnő ismerője. Ügy számíthatsz rá, mint számíthatsz rám.

„Jelentéktelen alak és ellenszenves is — gondolta Éva. — Ellenszenves nekem a vékony fekete bajusz és úgy néz rám, mintha máris vetkőztetne.”

A nyurga csupacsont másikat Sanyinak hívták. Aránytalanul nagy feje volt és sziszegve vihogott. A lány csak azért nézte őket, hogy elégedetten hasonlíthassa őket Karcsihoz. Nézte és nem látta őket. Meghallgatta a sovány fiút, aki a film lehetőségeiről beszélt, de Évát nem érdekelte a film. Udvariasan bólintott, mint aki hálás a segítő szándékáért.

— A barátaim — mondta Karcsi.

— Éva vagyok — válaszolt a lány.

— Ne haragudj, Kicsim, sajnos mennem kell. Sanyi lesz olyan aranyos, hogy autóján megmutassa neked a várost és összehozzon rendező barátjával. Gyurka tanácsait pedig fogadd meg. Ök jót akarnak neked.

„Már elmész?” csúszott ki száján a kérdés. Bosszankodott magára, mert kérdezni semmit se akart. Karcsi megígérte, estére visszajön. Együtt mentek a ház előtt ácsorgó autóig. Gyurka a hátsó ajtót nyitotta ki. „Parancsoljon” mondta a lánynak. Karcsi búcsúzott. Jó utat és jó szórakozást kívánt. Az autót a sovány fiú vezette. „Most a rendezőhez megyünk” — szólt hátra. Kicsiny kávézók és kisvendéglők előtt álltak meg. A Lenin körúton egy lány csatlakozott hozzájuk. A fiúk azt mondták, színésznő a Madách színházban. Éva kényelmetlenül érezte magát. „Most felmegyünk a hármashatárhegyi étterembe” — mondta Sanyi,

„Karcsi szerint maga okos kislány és tehetséges” beszélt Évához halkan a bajuszos. „Nagyon helyes, hogy .otthagyta azt a porfészket. Ha okos lesz, itt szerencsét csinál”. Éva megrezzent. Mi az, hogy ha okos lesz. Szerette volna megkérdezni, mit ért ezen a bajuszos bagolyszemű férfi.

„Nekem is voltak művészi vágyaim. Évekkel ezelőtt még az állami együttesben táncoltam és azt mondták, nem is rosszul, de otthagytam a táncot. Nagyobb szerepre vágyik néha az ember. Maga táncolni akar?... Nem jó a tánc, hamar tönkre teszi a szervezetet és ilyen ragyogó alakkal egyébként is halálos vétek a deszkákon kínlódni.”

Óvatosan, babusgatóan megfogta Éva kezét. A lány idegenkedve húzódott az ajtó sarkába. „No, nem kell félni. A bácsi nem harap, kislány, de akinek célja van az életben és tudja, mit akar, az nem lehet kicsinyes”. „Aha, hát erről van szó” — gondolta Éva.

— És még maga mondja, hogy Karcsi barátja ...

— Na és. Karcsi nem haragudna érte.

„Nézzétek, milyen csodás innét a város” kiáltott az elől ülő lány. — Most megcsókolhatsz. Most nem vezetek — szólt a nyurga fiú. „Ezért az útért

143