Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1963 / 3. szám - T. Prókay Éva: Zsófi hazamegy (Elbeszélés)
— Jaj, szivecském, az nem illik, hogy azt mondod, „maga”. Inkább tegezz, hiszen hamarosan nagyon jó barátnők leszünk és azért majd elmész őket meglátogatni. Nagyon rendesek voltak hozzád, persze, sok mindent nem tudtak neked megtanítani, de ami tőlük telt, azt megtették. — Mikor így fecsegett, Zsófi öregnek érezte magát mellette, Anyukát buta gyereknek, akit becsapnak, játszanak vele, mert az teljesen lehetetlen, hogy ő itt maradjon. Lehetetlen, hogy az apja elvegye a harmincezret, aztán írjon egy másik papírt, amin az lesz, hogy odaadják. Igaz, harmincezer nagy pénz. Az apja szereti a pénzt. Mindig motort akart venni, hát most megveheti, piros Pannóniát. A Zsófi áráért. A plébános úr levele posta fordultával érkezett. Izgatottan bontották fel együtt, Anyuka hangosan kezdte olvasni, ki-kikapott egy részletet belőle. ,„Szent kötelességemnek tartottam kérésének eleget tenni” — írta a plébános úr, — „teljes mértékben átérzem az Ön fájdalmát és méltányolom az- irányú törekvését, hogy minden áldozat árán maga mellett tartsa gyermekét. Annál is inkább örömmel tettem eleget küldetésemnek, mert, mint leveléből értesültem, Ön katolikus egyházunk tagja, tehát a leánygyermek is katolikusnak született. így — miután Vargáék református hitben nevelték — a helyzet megváltoztatásával egy eltévedt báránykát terelgetnék vissza az igaz akolba.” — Ez most teljesen mindegy, — rázta meg a fejét ingerülten Anyuka, — nem is tudtam, hogy te református templomba jártál. Vicces ... Pedig a kórházban a kedvesnővérek megkereszteltek mindjárt a születésed után. Akkoriban minden kisbabát azonnal megkereszteltek, biztos, ami biztos. Jó pofa ez a pap. Nagyképű, mi? „Vargáékkal nem olyan egyszerű a helyzet — folytatta tovább az olvasást — azt elismerik, hogy a nevelés költségeinek megtérítése jár nekik, de nem vették jó néven, hogy én léptem fel közvetítőnek.” Zsófi derűsen gondolt az apjára. Nem szerette a papokat. A saját papját fizette, aztán kész. Nagyot nézhetett, mikor a reverendás megjelent a házuknál. Ha meg azt is megmondta, hogy őt nem nevelték az igazi hitben, talán ki is zavarta. A tárgyalás a gyámhatóságnál 17-én lesz. Anyuka azt szerette volna, ha addigra elrendezi ezt a pénzügyet, Vargáék elvállalják a harmincezret, a gyámhatóságnak már nem is lesz más dolga, mint írásba foglalni a cserét. Talán a neve se Varga Zsófi lesz ezután. Éjszakánként gyakran felébredt. Kicsi korától kezdve félt a sötétségtől, s most a városi éjszaka bevillanó fényeivel, feldübörgő zajával még félelmetesebb volt, mint a falu hangtalan, fekete csendje. A villamos csikorgásából a saját félelme sikoltott. Egyszerűséghez szokott gondolatai most értelmetlen mondatokat dobtak fel. Szökni kellene. Most, míg éjszaka van. A gyámhatóság — okos, félelmes nagy embernek képzelte — tizenhetedikén eldönti, hogy mi lesz vele. Ha most hazafutna, megmondhatná az apjának, ne vállalja a pénzt. Majd spórolnak, nem kell selyempaplan, új kabát, mind odaadja, amit kap a szövetkezetben, jövő őszre megvehetik a motort. Reggel összetörtén ébredt. Anyuka észrevett valamit, odaült az ágyához, simogatta. — Minden jó lesz, Zsófika — mondta nyugtató hangon, — neked itt kell maradnod velem, ezt megértik Vargáék is... Ugye, nem teszed meg, hogy 132
