Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1963 / 3. szám - Vágvölgyi László: Asszony egyedül (Elbeszélés)
huncutkodott... Hej, zsiványak ezek mind! Mind, valamennyi. Az én Vendelem is belegabalyodott, dehát én se törődök vele. Azt mondják, nem olyan asszony az ..., hogy csak a kiskapuig engedi a lovagjait... — Miféle asszony? — Ne add a bankot! Mintha nem tudnád. Más is látja miért szavaz Jakab minden alkalommal a Juliskája mellett. Most meg, hogy bement a pártba ... mit lehet tudni. Ok nélkül nem ment, elhiheted. Inci egy hét múlva jelenetet rendezett Andrással. — Én is magamtól tanultam, mégis elértem a célom. Azt hiszed nem tudom miért jársz oda? Miért nem mondod meg, ha abba vagy szerelmes. Félreállhatok az ütatokból. A közgyűlésig mégsem lehetett különösebbet észrevenni senkin. A női szemek tágabbra nyíltak faluszerte, lestek, figyeltek, de még nem telt be a pohár. Bármit hittek is, ha Feketéné közelébe kerültek, nem tudták tovább hinni. Átérzett Juliska tisztasága, becsületessége a ruháján is. Nem pózolt, nem tetszelgett soha s egyszerűen nem lehetett a közelében igaznak érezni a terjengő pletykákat. A közgyűlésen azonban valami egészen váratlan történt. Amikor az elnök bejelentette, hogy külön női brigádot alakítanak és annak Antal András lesz a vezetője, Feketéné kikelt magából: — Nem így beszéltük meg a taggyűlésen és én ebbe nem is megyek bele. A női brigádnak női vezetője lesz és kész. Elég, hogy minden poszton férfiak dirigálnak. Vagy legyen férfi, nem bánom, de akkor kapáljon különben, mint én, dolgozzon jobban, többet, mint én. — Feketénének igaza van — állt fel Tóth Jakab megint elsőnek. — Mondd csak, hogy ő legyen a brigádvezető! A többit elhagyhatod, úgyis ez a lényeg! — kiabáltak Jakab beszédébe. — Mondd hát, úgyis tudja mindenki! Jakab értetlenül nézett maga köré. A felesége, aki mellette ült, szája elé kapta a zsebkendőjét és kiszaladt a teremből. A hátsó sarokból mélységes szörnyülködés indult s idegeket tépő türelmetlenséggel mart az amúgy is íelbolydult lelkekbe: — Szóval erre kellett a párttagság? — Szavazzuk meg! A járásiakkal úgyis elintézteti! — Jó gusztusuk van, nem mondom! Én is elintézném ... — Nyugodt lehetsz! Elintézik... Könny csillogott Feketéné szemében, amikor megindult az elnöki asztal felé. Járása mégis határozott volt, még sem rezzent egy árnyalatot sem a hangja, amikor szembefordult az egész közgyűléssel. Döbbenetes volt a fájdalma, de kristálytisztán csengett a hangja. Fenséges volt ez a fájdalom. Tekintélyt és tiszteletet parancsolt. A káosz elült, amikor megszólalt: — Nekem csakugyan jól esett volna a bizalmuk, ha megtisztelnek vele. De mégse higgyék, hogy a rang után futottam. A többség igaza, a segítségre szorulók védelme volt minden célom. A két kezem munkájával szereztem hozzá a jogom, hogy kiállhassak az igazság védelmére és a kétszázharminchat munkaegységem védelmében követelem az igazamat. Naphosszat dolgoztam egész évben mindenki szeme előtt, se a pletykázásra, se a cicázásra nem volt 123
