Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1963 / 1. szám - Lázár Tibor versei - Táj, mai ecsettel - A börtönök rácsa mögé
A sötétségben megfagy az este, s ág-csontjaikat zörgetik a fák, s egy fiú csapat a sarkon leste, hogy hullnak fejemre ezüst zúzmarák. TÁJ, MAI ECSETTEL A szántóföldek elfutnak mellettem, a házak lassan, csendben lemaradnak, mint lassúléptű, halk öreganyák, s a túlsó dombról széltől kergetetten felém intenek a sárgakendős fák. A megállókat csak oszlopok jelzik, mint a hétköznapok futó százait, s a kofák, diákok és hivatalnokok sietnek, hogy megkeressék álmaik. Köztük megyek, közülük való vagyok. Ismerős a táj, s képzelet-kezemmel megsimogatom a völgyét, dombjait, és történelmet ír ráncos homlokára az élet, hol az apák küzdelemmel vártak a görcstől oldott boldog mára. Megváltozott a táj és az ember, s az eszme a beton, mely összetartja és kovácsolja eggyé a szíveket, hogy azt, amit a kéz ma még nem mer, holnap már a lobogó égre rakja, s megváltja a mát hittel, értelemmel. A BÖRTÖNÖK RÁCSA MÖGÉ A bebörtönzött spanyol kommunistákhoz A börtönök rácsa m,ögé szállj, te vers, s enyhítő fuvallatok legyenek szavaid, a cellákba reményt vigyél és nagy biztatást, hogy elvtárs légy, ki segíti elvtársait. Nehéz a lánc, a pofon, s hősöket ad a párt, a nép gyászt fon napjaiból már negyedszázada, s e nagy fekete lobogó von államhatárt köréd izzó Madrid és lángoló Aszturia. Repülnék veled magam is barátaimhoz, hogy leverjem szavammal bilincseik vasát, s ha kellene, harcolnék ismeretlen földön, és kivívnánk együtt ügyünk diadalát. A börtönök rácsa mögé szállj, te vers, és buzdítsd küzdelemre a legbátrabbakat, kik velünk jönnek a bitó árnya alatt át, mert lelke megszakad, ki nem hisz, s örökre ott marad.
