Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1963 / 1. szám - Egerszegi Ferenc versei - Zongoraszó
ZONGORASZÓ Muzsika? Nem! Hangzavar, orkán. Az esti szellő részegen botorkál. És hallgatnak az árnyak, a fák, a házak, s az ablakodból egyre jobban fekete-fehéren ömlik a bánat, s te nem kíméled zongorádat. Az alvók sorra felriadnak, zúg, zeng a zongora. Nem lesz vége e zűrzavarnak talán soha. Az alvók sorra felriadnak; a félelem nagy úr. S szívökben a fojtott haragnak szikrája lángra gyűl. Szívökben a fojtott haragnak szikrája lángra gyűl. S csak te hiszel már a szavadnak fáradhatatlanul. Vagy tán te sem? S ezért vered a csöndes éjbe még a hattyúdalt, amely csak függelék a mű után, mely bevégeztetett. S látod, én még most is megértelek. Megértelek, hisz annyi éven át elhallgattam én is e zongorát. Tetszett a hang, a bátor dallam is, s csak te hitted, hogy sohsem volt hamis. Tudom, most is ott legbelül az fáj nagyon kegyetlenül, hogy a tavasz rég elvirágzott, és nincs, ki járja már e táncot, mert megnőttünk; a föld az égig ér, s a holnapunk új dallamot ígér. Figyeld, fényét hogy sugarazza ránk, s szép lesz, hidd el, a mi új zongoránk.
