Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1963 / 3. szám - Csingiz Ajtmatov: Az első tanító (Elbeszélés, fordította: Keresztury Kálmán)
szott ócska iskolánk falai mögül. Olyan váratlanul történt ez, s a lovak oly sebesen vágtathattak, mintha máris tipornák szét az iskolát. Valamennyien felfigyeltünk, megdermedtünk. — Ne törődjetek mással: foglalkozzatok a magatok dolgával — jegyezte meg gyorsan Gyujsen. De akkor az ajtó nyekeregve lódult ki, s a nagynénit pillantottuk meg a küszöbön. Gonosz és kihívó mosollyal az arcán állt ott a néni. Gyujsen pedig közeledett az ajtóhoz: — Milyen ügyben jött, nénémasszony? — Hát olyanban, amihez neked semmi közöd! A lánykát férjhez fogom adni, te hajléktalan! Nagynéném felém lódult, de Gyujsen útját állta: — Itt csakis iskolás lányok vannak, és nincs kit férjhez adnunk — szólt határozottan és nyugodtan Gyujsen. — Azt még majd meglátjuk! Hé, parasztok, fogjátok meg, ráncigáljátok ki azt a kis nőstény kutyát! A nagynéni odaintette az egyik lovast. Ez ugyanaz a vöröspof áj ú volt, rókabőr sapkában. Mögötte — sietősen — még két lovas pattant le a lóról, ágabogas korbáccsal a kezükben. A tanító meg se moccant. — Te meg, bitang kutya, mit rendelkezel itten idegen leányokkal úgy, mintha feleségeid lennének! Nocsak: félre az útból! — rontott Gyujsenre medveként a vöröspofájú. — Maguknak nincs joguk ahhoz, hogy belépjenek ide. Ez iskola! — közölte velük Gyujsen. erősen fogózkodva az ajtószárban. — Ugye megmondtam! — üvöltötte a nagynéni. — Nem megmondtam: már régóta szaglászik a leánygyerek után. Elcsalta potyára! — Köpök én a te iskoládra! — ordította a vöröspofájú, suhintva egyet a korbáccsal. De Gyujsen megelőzte: olyan erőteljesen rúgta hasba, hogy a vöröspofájú jiajintva csuklóit össze, s leborult a földre. A két korbácsos abban a pillanatban rávetette magát Gyujsenre. A gyerekek jajgatva rohantak hozzám. A korbácscsapások helyén forgácsok repültek le az ajtóról. Én pedig, magam után húzva a belém csimpaszkodó gyerekeket, igyekeztem a verekedők fele: — Eresszétek el a tanító bá’t! Ne üssétek! Itt vagyok én: vigyetek engem! Ne üssétek a tanítónkat! Vérrel borítottan nézett körül Gyujsen. Félelmetesnek, elkeseredettnek látszott. Felragadott a földről egy deszkát, s meglendítve azt, elkiáltotta magát: — Fussatok, gyerekek! Fussatok a faluba! Menekülj, Altünaj! Kiáltása elfulladt. Tehetetlenre verték az egyik karját. Gyujsen hátrált, mellére szorítva karját. Azok pedig — mint bőszult bikák — kezdték kikészíteni őt, a már védekezésre képtelent. 98
