Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1963 / 3. szám - Farkas Imre: Napfogyatkozás (Elbeszélés)
íel sarlóra, amikor a kasza a vakondtúrásba fulladt. Vigyázni kell, Apa kaszája, Öregapa nyúlhat csak hozzá. Amikor Apa elment, megígérte, ha a háborúnak vége lesz, hoz neki egy új kaszát. Békacsősz úgy tett, mintha örülne, de jobban szerette volna, ha Apa valami mást hoz. Sokáig maga sem tudta, mit szeretne. Amióta irkát sem lehet kapni, sok-sok nagyon fehér papírnak és ceruzának örülne a legjobban. Békacsőszt ingerli a papír. Nagy és nagyon csúnya betűkkel irkálja tele, ha teheti. Jó lenne, ha papírt hozna kasza helyett, és ha jönne már Apa. Sok vakondtúrás volt a kiöregedett herében. Békacsősz haragudott a vakondra, mert a vakond megöli a békát. Amikor Apa here alá ásta a földet, Békacsősz gereblyével egyengette a hantokat, s kötényrevaló dermedt békát szedett össze a göröngyök közül. Belopta a kisszobába a takaró alá, csakhamar mozgott valamennyi. Amikor Anya falfehéren kikergette, itt rejtette el őket az almafa körül. Mielőtt bekaparta volna a földbe, mindegyiket megsimogatta. Azóta itt a legtöbb békalyuk. Lehasalt, sokáig lesett egy üregbe, s mintha látta volna a béka szemét. A sarlót belevágta a vakondtúrásba, a kaszát felakasztotta az almafára, s összegereblyézte a széthullott szálakat. Néhány alma is került a gereblyefogak alá. Felvette a legpirosabbat. Amikor beleharapott, látta, hogy férges. Meglengette a kezét és messzire eldobta. Csukott szemmel hallgatta, mikor koppan a földhöz. Felnyalábolta a zöldet, megrázogatta, hadd hulljon, ami hullani akar. Az utolsó marokkal tette a talicskára, amikor meghallotta a kiabálást: „Nem takarodtok onnan, te! Ne rángassátok azt a kisfát, te! Kiszárad az a kisfa, te! Elnevette magát. Retkes mászik a kisfára. Nem tud jól mászni. Vékonyra már fölkapaszkodik, de igazira még nem. Anya mindig tiltja. Fél, hogy leesik, és eltörik valamije. Retkes nem fogad szót. Amikor nem látják, kiszökik az utcára és neki a kisfának. Szüle meg csak erre vár. Alig rándul a kisfa, már kiabál. Mindig sok gyerekre kiabál, akkor is, ha Retkes csak egyedül akar mászni. Békacsősz nem szereti Szülét, de Anyának ezt nem mondja meg. Anya úgyis sokat szomorkodik Apa miatt. Apa haragszik, amiért Szüléék egyedül laknak a nagyszobában, ők meg annyian a kicsiben. Szüle öreg már. Nagyon öreg, és törött a keze. Senki sem, tudja mikor törött el. Ha kérdezik tőle: „Vica néném, mi érte a kezét?” — ő csodálkozik legjobban. „Hát nem tudod? A radnai búcsúban tört el, amikor elszaladtak a lovak.” Mohóság van a hangjában, hadd mesélhesse el: „Gyüttünk hazafelé a Radnai Máriától. Elhagytuk Óradnát, átmentünk a hídon. Üjradna után ért el a vihar. Vas János volt a kocsis. A lovak megijedtek a villámlástól, árokba fordultak. A kezemet az ülésdeszka vágta el. Az orvos azt mondta, nem forr össze soha. Csak arany dróttal lehetne összekötni, de kinek van annyi aranya.” Sosem tudja elmondani. Amikor elkezdené, gyorsan rávágják, „persze-persze”, és Szüle nem mesélhet. Amikor Anya mosdatja, leoldja a kezéről a kötést. Szappanozás közben látszik, amint mozog a csont a bőr alatt. Szüle ilyenkor mindig megkérdezi: igaz-e, hogy olyan sok aranyuk van az oroszoknak. Apa mondta, amikor elment, hogy az oroszok majd hoznak neki arany drótot, mert ott aranyhegyek vannak. Szüle azóta egyre az oroszokat várja. Békacsősz szívesen hallgatta Szülét. Amióta azonban csak a régieket ismételgeti, ő sem kíváncsi rá. Két meséje van összesen. A második idején még 46
