Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1963 / 3. szám - Hajnal Gábor: Tavaszi versek
HAJNAL GABOR TAVASZI VERSEK I. Fut a fekete vizen a hú meg a jég, a parton sötét csontváz a fa ága még, a fellegek egymást hajtva rohannak, nekigyűrkozik a szél a tavasznak. Ha csak kis résen kibukik a nap, szívedre viliódzó öröm szakad. Örök és mindig új erők lobognak és nekilódulsz a legközelebbi dombnak. Arcod kipirul és gyorsul a vér és ifjúi a szív, mire a tetőre ér. A. folyó lent rohan és hajadat a szél fújja, csak fújja, és az egész világ dalrakél. II. E tétova és télbe visszazuhanó, hóval, esővel, széllel és ködökkel birkózó s elernyedő tavasz ismerős nekem, öreg a világ s újjászületni vágyik, kitörne kopár s dáltalan napokból és visszahúzza felsajgó emlékezés, de aztán újra csak nekifeszül és a félföldel virágba borítja. A vadludak s a gólyák újra visszatérnek, s erdők csendjébe forrás csobogása madártrillákkal elvegyülve hívja a magányt vágyó szerelmeseket.
