Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1963 / 2. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Palkó István: A szerelem trilógiája. Vörösmarty-tanulmány
vaskos egységén, zöldben; lábán: a függetlenülés szervein pirosban, s fején: a tudatosulás székhelyén fehérben csínosodik már. És palástjában a kiderült égnek ragyogó kékje olvasztja eggyé az előző domináns színháromságot, mint világunkat az ég-búra. A teljes életkibontás lehetőségével áll előttünk már az ifjú. Lassacskán lehetőségeit meg is jeleníti. Csillag-sugár, kelő nap, mennydörgés és villám, kis bokrok csigái, játszi szellő s délesti szivárvány, mind-mind életévé épülnek. Úgy, akár a mienkévé és minden élőévé, úgy is mint egyedek, úgy is mint közösségek, a világ bármikori idején és bármilyen helyén, nem pedig úgy, ahogy Szerb állítja, a gyermekkor boldog, de tisztázatlan világában csupán. Nőttében teljesül az élet. Növésével válik teljessé. Ennek a világjelenségnek érvényes és időtlen kibontását adja Vörösmarty a Délszigetben. A gyermek akarva-akaratlanul megtapasztalja a világot, s viszonylag nagyon rövid életszakaszában jóformán teljesen megismerkedik, legalább is külsőleg vele. Meglepetések érik, megrázkódik számtalan élményén, éberebb lesz, megfigyelése finomul, a világ dolgain el-elmélázik, révül és felfedez. Felfedezi hősünk és minden élő a maga módján először a látott, majd a látott világ mellé a hallottat is, a bongó hangok kimeríthetetlen csengő-zengő világát. Felfedezi a zivatar bömbölésétől a parányka hangafa-síp bűvös méiá- zásáig a hangvilágot és közte az emberi szó mágikus hatalmát. Vörösmarty gyermeke hasonlóan a mitológiák gyermek-isteneihez hangszert készít, a hanga-bokor kérgéből sokszózatú sípot. E síp szimbólum művében 8 oldalnyi helyet kap, azért nem idézhetjük, csak röviden utalunk arra, hogyan gyűjt bele ezerféle hangot a gyermek leleménnyel sípjába, és bájsípjával hogyan bűvöli el és fékezi meg a föld, az ég, a természet, a növény- és állatvilág sötét, tajtékzó, szilaj erőit. A Délsziget hanga-bokor részletében Riedl mesét és a költői mindenhatóság szimbólumát látja. Valóban ez az értelmezés a hangafasípba belefér. Szerb szerint pedig ez a síp a gyermekkor legközpontibb mozzanatát, az omnipoten- tiát, a mindenhatóságot jelenti. Ebben is lehet igazság. Megítélésünk szerint ezeket is jelenti, de ezen túl sokkal szélesebb, tágabb értelmű a síp-motívum. Szerintünk a hangvilág tárulkozó élményének meglelése ez a síp-részlet minden ember, sőt az egész emberiség, és ezen belül legfőképp a gyermekség számára, más-más érvényben. Vörösmarty hangafa-sípja olyan bűvös síp, amelyen vihar és szellő, tengermoraj és pintyőke, minden süvöltő állatok, az éji világ riasztásai, szédítő, csalogató mélységek, feneketlen örvények, kelepcés ördögfiak, szirtek ropogása, az egész zajló föld és ég sípolják, dübörgik, suttogják, zengik, dalolják a maguk dalát. A zenei hallás nélküli Vörösmarty (13) olyan belső hallással kárpótolta magát, mint az ugyancsak zenei hallás nélküli Goethe és a megsüketült Beethoven. A hangvilág ád lehetőséget minden életesülőnek dalát elzengenie. Ezt tanítja a hangafa-síp értelme és műbeni jelentése. Ezért gyűjt minden életes hangot magába ez a síp, mert hiszen rajta maga az élet dalolja a maga dalát. A világ muzsikáló szépsége teljesül láthatóval, s örömének daloló kedvében megszüli a ieánykát, a legszebb „testi” valóságot, de haragjában gyötrődést is dalol a földre. Az ifjú életében tehát megjelenik a lányka is és a zengő élet lebegésével vonja már az ifjúsodó gyermek figyelem-nyiladozását saját lénye felé. Kedves 107
