Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1963 / 2. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Palkó István: A szerelem trilógiája. Vörösmarty-tanulmány
őskeresés”. Mindkét megállapítás felületi. A feudális irodalom-szemlélet nem ment el idegenül e művek mellett, csak éppen nem tudott velük mit kezdeni, a dekadens polgári őskeresés pedig Vörösmartyban az örök modernet találta meg, és legfőképpen éppen ezekben a munkáiban. Az érintett előzmények alapján összefoglalásként azt mondhatjuk, hogy a Délsziget közvetlen értelméről, lényegéről ezekután sem sokat tudhatunk meg. Sok minden elmondódott ugyan, de a mű valódi értelme, igazi lényege még mindig rejtve marad. A világirodalmi példák felsorakoztatása sem igen könnyítette meg a dolgunkat a mű megértésében. Szerb analógiái is cserben hagynak bennünket a mű mondanivalójának megfejtésében. E kétségkívül roppant igényű és apparátusé munkálások és vizsgálódások, fejtegetések és érvelések ellenére vissza keli térnünk magához a Délszigethez és nem a világirodalomból, annak analógiáiból, hanem magából a műből kell megkeresnünk tárulkozó értelmét. „Messze maradjatok el, nagy messze ti hitlenek innen! Nincs kedvem, sem időm mindennapi dolgokat írni: Újat írok, nagyot is, kedvest is, rettenetest is Egy kis gyermekről s egy délszaki puszta szigetről.” így indulnak a töredékként nyilvántartott, talányos Délsziget különös előszeretettel gyakran idézett bevezető sorai. A költő világosan mondja nekünk, nincs kedve, sem ideje mindennapi dolgokat írni: újat ír, nagyot is, kedvest is, rettenetest is egy kis gyermekről és egy délszaki puszta szigetről. Elhihetjük-e Vörösmarlynak saját szavait, saját megfogalmazását? Feltehetőleg. Nem elavult dolgot ígér, hanem újat, nagyot, kedveset és rettenetest is. És mindez csupán egy kis gyermekről, egy kis szigetről. E bevezető négy sor olyan látomást idéz és indít el, amely jelképes ugyan (csak annyiban, amennyire minden művészet az), de valóságos is egyben. Hisz a jelkép azzal leikép, hogy valóság áll mögötte, vagy ha úgy tetszik: előtte. Mert a szimbólum a külső világnak sűrített szellemi kivonata, vagy igényesebben és szakszerűbben szólva: a külvilág tényeinek bennünk jelentkező másodlagos szellemi, lelki ténye. A művészet érvényrendszerében jelképes is meg valóságos is egyben a Délsziget gyermeke. Valóságos, mint minden megszületett gyermek a világon, és jelképes mint képzetes, fogalmasított, képzetbe s fogalomba szorított világtartalom. A gyermekállapot, a gyermekség, a gyermekkor nemcsak az emberi élet folyamatának, hanem a világállapot folyamatának is, a dinamikus létezésnek egyik szükségszerűen jelentkező, létező szakasza. Van az emberi életnek is, mint minden létező folyamatnak egy olyan szakasza, amit gyermekinek nevezhetünk legtalálóbban. A gyermekkor mint időtlen valóság ez. Vörösmarty ezt ismerte fel zseniálisan, hasonlóan az ősi mitológiák felismeréséhez és megfogalmazásához, és ugyanolyan érvénnyel mutatja ezt fel nekünk. Délszigete feltárja a gyermekállapotot külsőleg, belsőleg, testileg, lelkileg mint időtlen valóságot. Éppen olyan érvénnyel fogalmazza meg a gyermekkort, mint időtlen valóságot, mint az antik gyermek-istenek vagy más mithológiák gyermek- . istenei, a gyermek Hermestől a vogul gyermekistenen, vagy mahajána- buddhista Avalokitésvaraján keresztül a finn Kalevala Kullervojáig. (11) Csak éppen megfogalmazása modernebb, hozzánk közelállóbb és világképünkbe fogalmilag jobban beleillőbb, mint a mithológiák ősképei. 102
