Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1963 / 2. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Palkó István: A szerelem trilógiája. Vörösmarty-tanulmány

Toldy háta mögé bújva értetlenül áll a művel szemben, fantasztikus költeménynek nevezi a Délszigetet és a Tündérvölgyet is, „amelyekben a fantázia cél és határ nélkül csapong, de mindenütt szórja költői gazdagságát”. (3)

Majdnem minden jelentős irodalomtörténészünk érintőleg vagy érdemben foglalkozott a Vörösmarty-problematikával, de külön csak azokra utalunk, akik a legbehatóbban ostromolták Vörösmarty életművét és ezen belül éppen e legproblematikusabb műveket.

A nagy, modern és európai szemléletű irodalmáraink közül Babits Mihály tért vissza igen intenzíven Vörösmartyra, mint olyan költőre, aki „európai érdek- és értékgazdagság tekintetében minden magyar költészet tetőpontja. De egyrészt költészete — fiatalkori műveinek őserdőszerű képömlésével, fantasztikus kuszáltságaival s a későbbiekben az őrültségig fokozódó hangulati bomlottságával — kissé zavarbaejtő és egyenetlen s a nagyobb értékek kiválasztására még saját kritikánk sem szentelt elég figyelmet, másrészt költeményei a legzseniálisabb műfordítót is próbára tennék.” (4)

Babits két Vörösmarty-tanulmányában (5) élesen exponálja Vörösmarty költészetének problematikáját, utal a Vörösmarty-irodalom „szánalmas” csekélységére, Gyulai korlátáira, a rajta kívül és azóta megjelent csupán „iskolás”- nak minősíthető dolgozatokra. Vörösmartynak csak sejtett, de nem föltárt nagyságára, nagy nehéz lélekalkatára, belső lázadására, végtelen látásának szomorúságára, irodalmunkban páratlan képzetgazdagságára, vétlen vétkes vágyai sokára, az élet szerelmesére, lelki világának iszonyú mélységeire, a betegséggé váló túlerejére, költészetének 30 éves korában elért tetőpontjára, élet- filozófiájának specifikumára, mesealakjainak végtelenül reális voltára, szimbólumainak tény-jellegére, lázas, modem, türelmetlen kitöréseire és nem utolsósorban azokra az irodalomtörténeti értékelésekre és félreértésekre, amelyekben Vörösmarty egyes műveinek vagy alakjainak addig része volt. Mindezt a nagy lélekbúvár, a nagy horizontú költő, a zseniális formaművész: és irodalmár hallatlan intuíciójával kapjuk meg Babitstói.

Babits Vörösmar ty-tanulmányainak saját művészi értékein túl nagy érdeme egyrészt, hogy erőteljesebben a Vörösmarty-kutatásra irányította az irodalom- tudományi figyelmet, másrészt, hogy a legmélyebben próbált belehatolni Vörösmarty lelkivilágába, lélekalkatába, műveinek addig fel sem igen vetett vagy még meg nem fogalmazott problematikájába.

Babits után újólag ismét nagy intuitív művész és irodalmár, Szerb Antal nyúl nagy érdeklődéssel és filológiai apparátussal Vörósmartyhoz (6). E hat részből álló tanulmányciklusában jelentős helyet kap Az alvilág c. ötödik részben a Tündérvölgy és Délsziget boncolgatása. Pszichológiai, sőt pszichopatológiai és patopszichográfiai szempontból közelíti meg azt a költőtípust, amelyhez Vörösmarty is tartozik, és így próbál kulcsot találni e rejtett művek ^ felnyitásához. Néha eredendően téves, néha vitatható megállapításokat enged meg magának a költői licentia jogán, hogy közelebb jusson a keresett igazsághoz, Vörösmartynak művekbe rögzült problematikájához. A „preromantikus regresszióval” magyarázza a tárgyalt művek lélektörténeti hátterét, Vörösmarty lelki dinamizmusának derealizációját, alvilág járását. Ilyen alvilágjárás, alá- szállás termékének tekinti a Tündérvölgyet és a Délszigetet is, amely művrk szerinte nem a profánokhoz szólnak, hiszen mindkettő előhangja „a íavete linguis” és a procul este profani hangulatát fejezi ki. A Tündérvölgy „a kivetí98