Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1963 / 2. szám - Debreczeni Imre: Unalmas paradicsom (Svédországi kaleidoszkóp)
Az utcákon csillogó fényreklámok orgiája. Nemcsak a kirakatok és üzletek, az utca felett is ott ragyog a tömérdek transzparens, ajándékozásra buzdítván a járókelőket. Karácsony előtt egy héttel már negyven fokos magasságba szökken az ajándékozási láz. Nemcsak a családtagok és rokonok, az ismerősök is megajándékozzák egymást. Zsúfoltak az üzletek, tolong, tülekedik a nép és vásárol. Készpénzért, hitelbe, könnyelműen . . . Karácsonykor hangversenyt adnak a templomokban. Többnyire Bachot, ő a svédek első számú kedvence. A zenei élvezet mellől nem hiányzik a templomban felszolgált feketekávé sem. Karácsony után a kereskedelem még egy utolsó, mindennél csábítóbb rohamot intéz a keszegre soványodott pénztárcák ellen, elképesztően olcsón kínálva maradék portékáit. Ám a pénztárcák többnyire zárva maradnak, soványak, mint a befagyott vizek halai... 6. Mit tudnak felőlünk a svédek? Nem sokat. Tudják — és főként az ellenforradalom óta —, hogy a világon vagyunk, viszont kiválóan ismerik a magyar futballt. Bevallom, szégyenkeztem, mikor sorolni kezdték válogatottjaink neveit. Én a felét sem tudtam . .. Vártam, kissé viszolyogva vártam, hogy a németekhez hasonlóan a tsikóst. gulascht, tsardast és paprikát is felemlegetik, de nekem úgy tűnt, ezekről a csodákról nem hallottak ... A magyar almát kedvelik, disszidenseinket kevésbé. Helyesebben kevésbé, mint közvetlenül ötvenhat után. A svéd ember szívesen nagylelkűsködik, ha erre lehetősége nyílik. Ütvenhétben nyílt. Ám a disszidensek közül nem mindenki öregbítette nemzeti hírnevünket. Nem mi tehetünk róla ... 7. És a disszidensek7 Sokan hazatértek az elmúlt években. A lányos szülők közül nem egy, gyermeke erkölcsét féltve fordult vissza. A kintmaradottak úgy-ahogy beilleszkedtek mára, de a honvágy, ez. a sajátos betegség, melyre a magyar régtől fokozott mértékben fogékony, ott bujkál csontjaikban, nyugtalanítja álmukat, bár szégyenük, s tagadják. A hírre, hogy hazulról érkeztem, egymás után jöttek a kíváncsiak. Nem fogytak ki a kérdésből. Tamáskodva hallgattak, hitték is, nem is amit mondtam, egyikük azt sem rejtette véka alá, hogy agitátornak tart, de mikor sorra végignézte a magammal vitt fényképeket, az általa is ismert városrészekről, melyek azóta új köntösbe öltöztek, hamvadni kezdett tamáskodása tüze, bár lehet, hogy azóta újra felizzította, hogy könnyebb legyen neki odakint. Sóhajtva búcsúztak. Néhányan nehezen kibúvó szavakkal vallották meg, hogy immár több éven át Ausztriában töltötték szabadságukat, kiutazván a magyar határra csupán azért, hogy átnézhessenek Magyarországra, s hazulról áramló levegőt szívhassanak. 92
