Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1963 / 2. szám - Pozsgai Zoltán: Bálázás (Elbeszélés)

Lassan kászálódtunk. Ránk szólt, hogy bisztró, bisztró. Sorba rendezett bennünket. Mint a katonákat szokták. Aztán — kétszer egymás után — ellépett előttünk. Aközben ujjával rábökött Dömötör Pálra. Másodszorra az apró, nagy kalapú Szeder Andrásra. Aztán még vagy öt emberre. Kérdően, s nem minden izgalom nélkül néztünk rá. Dömötör Pál mondott volna valamit. A tiszt különállította a kiválasztott embereket. Mahling Ágoston tétován lépkedett mögötte:

— Hát, kérem ... Szóval...

A tiszt csendet intett:

— Most jó. Horoso.

— Micsoda, kérem?

— Sto micsoda?

— Mit akar? — kérdezte Tuba.

— Továris! — szólt Dömötör.

A tiszt rájuk bökött ujjával:

— Te vagy mind öreg — mondta. — Sztárij. Tudom?

— Sztárij? — kérdezte Dömötör.

— Da. Sztárij. Ti menni haza innen.

De előbb még hívta őket a nagy bálakazalhoz. Mahlinggal együtt. Valamit mormogott, de nem értettük.

Mahling Ágoston megfogta a tiszt vállát, amilyen finoman csak tudta. Amikor megfordult, a tiszt mosolygott. Mahling azt mondta:

— Továris! Tulajdonképpen én is sztárij! Hatvanegy éves. Mutatta tizesével az ujján. De tízzel többet mutatott, mint ahány éves lehetett. — Sztárij. És én nyet puf-puf!

A kazalnál a tiszt félkézzel fölemelt egy nehéz, vizes, penészes bálát. És mutatta a kiválasztott öregeknek — néhány nem is öreg, csak sovány volt — hogy rakják ők is a bálát. Föl Mahling vállára. Ö tette rá az elsőt. A „sztárik” nem értették.

Mahling ledobta a bálát; egy szál széna a szemöldökén akadt. A tiszt újra föltette Mahling vállára. Mire az megint leejtette:

— Továris! Én is sztárij! Hát, kérem...

— Ti? — kérdezte a tiszt. — Sztárij?

— Igen. Ő, tisztelettel...

— Ti nye sztárij! Ti spekulánt!

— Én nyet...

— Nyet?

— Azaz hogy ... !

— Po síi! Jopt... !

Földobta rá a bálát.

Aztán fölmutatott a létrára:

— Po síi, méltóságos oram!

Mahling Ágoston — mint aki azt sem tudja, mi történik vele — lassan fölfelé kapaszkodott a nehéz bálával a magas létrán. Görcsösen megkapaszkodott a létra mindegyik fokába, hangosan, morogva lélegzett. A tiszt mutatta a kiválasztott „öregek”-nek, hogy mielőtt hazamennek, csak rakják a bálát Mahlingra.

61