Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1963 / 2. szám - Pozsgai Zoltán: Bálázás (Elbeszélés)

Amaz visszanevetett rá; nemigen értette.

— No — mondta Dömötör — mink málinkij paraszt.

— Sto málinkij?

Dömötör izgett-mozgott:

— Jó idő, hehe ...

_____ ? ... ? .,.

— Mi az, Pál?

— Mi? — Dömötör megfordult.

Mahling Ágoston állt mögötte:

— Csak menjen, Pál, és rakjuk a szénát.

— Noiszen teszi az ember. — Dömötör Pál visszaballagott.

— Bisztró, bisztró! — kiáltott Mahling, hogy a tiszt is értse: — Gyerünk, emberek, gyerünk a szénával!

Az elöljáróság osztott be mindenkit hadimunkára, Mahling Ágostont a dolog pallérozására. Roppant vállai elnyelték a nyakát; annyira vigyázatlanul járt-kelt, hogy olykor beleloccsantott cipőjével, térdnadrágjával a tócsákba. Bal karján másfél arasz széles vörös karszalagot viselt.

— Nézzék — szólt, amikor odajött hozzánk — én nem akarom itt magukat, hogyismondjam. És magamat se akarom ezzel az ukránnal, hogyismondjam. Egyszóval: gyerünk, a Jézusát! És vigyázzanak, kérem, ha vadkacsa-tojást találnak. Én úgy telepítettem ide magamnak a vadakat, kérem. Vigyázzanak itt mindenre, kérem.

Az apró Szeder valamit mormolt nagy kalapja alatt. Tuba Elek — amúgy is előregörnyedt válla még jobban meghajolt — bólogatott: — Hát, természetesen, tekintetes uram. Vigyázunk.

Mahling Ágoston hirtelen visszafordult:

— Ó, kérem. Mért mondja, hogy tekintetes?

Tuba Elek félreértve „kijavította”:

— Hát, nagyságos uram ...

— A fenébe, kérem

___

— Hát, jó.

És ment a tiszthez:

— Kak gyelo, továris?

— Horoso — felelte.

— Az a fontos, kérem. Az!

Mahling odább ment: körülnézett a rétjén.

A tiszt faragás közben, megszokottságból, pincéből jövő, mély hangon énekelni kezdett. Dömötör Pál a villájára támaszkodott közöttünk. Csak annyit értett belőle, hogy valami nagy fenyőfáról énekel. Amelyiknek a tengerig viszi a szél a leveleit. Aztán bólogatott, viliázni kezdett, s azt mondta:

— Ennek az ukrán gyereknek is lehet ám otthon anyja.

Mahling Ágoston gyomra nagyokat mordult, szemei, vastag szemhéjai véreresek voltak. Ügy érezte, mintha millió kar nyúlt volna feléje, hogy kiragadja innen, a Mahling-tagról. Vagy e vidéket ragadja ki a cipői alól. Mintha tépelő- dött volna.

59