Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1963 / 2. szám - Pozsgai Zoltán: Bálázás (Elbeszélés)

Amaz visszanevetett rá; nemigen értette. — No — mondta Dömötör — mink málinkij paraszt. — Sto málinkij? Dömötör izgett-mozgott: — Jó idő, hehe ... _____ ? ... ? .,. — Mi az, Pál? — Mi? — Dömötör megfordult. Mahling Ágoston állt mögötte: — Csak menjen, Pál, és rakjuk a szénát. — Noiszen teszi az ember. — Dömötör Pál visszaballagott. — Bisztró, bisztró! — kiáltott Mahling, hogy a tiszt is értse: — Gyerünk, emberek, gyerünk a szénával! Az elöljáróság osztott be mindenkit hadimunkára, Mahling Ágostont a dolog pallérozására. Roppant vállai elnyelték a nyakát; annyira vigyázatlanul járt-kelt, hogy olykor beleloccsantott cipőjével, térdnadrágjával a tócsákba. Bal karján másfél arasz széles vörös karszalagot viselt. — Nézzék — szólt, amikor odajött hozzánk — én nem akarom itt magukat, hogyismondjam. És magamat se akarom ezzel az ukránnal, hogyismondjam. Egyszóval: gyerünk, a Jézusát! És vigyázzanak, kérem, ha vadkacsa-tojást találnak. Én úgy telepítettem ide magamnak a vadakat, kérem. Vigyázzanak itt mindenre, kérem. Az apró Szeder valamit mormolt nagy kalapja alatt. Tuba Elek — amúgy is előregörnyedt válla még jobban meghajolt — bólogatott: — Hát, természe­tesen, tekintetes uram. Vigyázunk. Mahling Ágoston hirtelen visszafordult: — Ó, kérem. Mért mondja, hogy tekintetes? Tuba Elek félreértve „kijavította”: — Hát, nagyságos uram ... — A fenébe, kérem ___ — Hát, jó. És ment a tiszthez: — Kak gyelo, továris? — Horoso — felelte. — Az a fontos, kérem. Az! Mahling odább ment: körülnézett a rétjén. A tiszt faragás közben, megszokottságból, pincéből jövő, mély hangon énekelni kezdett. Dömötör Pál a villájára támaszkodott közöttünk. Csak annyit értett belőle, hogy valami nagy fenyőfáról énekel. Amelyiknek a tengerig viszi a szél a leveleit. Aztán bólogatott, viliázni kezdett, s azt mondta: — Ennek az ukrán gyereknek is lehet ám otthon anyja. Mahling Ágoston gyomra nagyokat mordult, szemei, vastag szemhéjai vér­eresek voltak. Ügy érezte, mintha millió kar nyúlt volna feléje, hogy kiragadja innen, a Mahling-tagról. Vagy e vidéket ragadja ki a cipői alól. Mintha tépelő- dött volna. 59

Next

/
Oldalképek
Tartalom