Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1963 / 2. szám - Káldi János versei: Tavaszvég szonett, Borongásféle a Szépről, "Sic transit gloria mundi", A gyermekkori körtefára
Nem gyűl föl szívem, ha előttem — teljesen véletlenül — megjelen. O, foszló varázs, elfogyó, csodálatos alkonyat a régi erdő fölött, kislányos bokrok, túl-finom hangok csipke-fátyla, fényjáték, virágkavargás, színek összetett üzenete, mozgásból-ingásból fakadó zene, azt kell mondanom, szomorú vagyok nagyon. Belém csapdos, mint őszi eső, a tűnődés: miért vásik szét az ismert utáni vágy? miért lesz szürke a megjárt végtelenség? Ö, Szép, egy kissé arc-komorító a sorsod! Csak addig hívunk, csak addig könyörgünk-rimánkodunk hozzád, csak addig vagy szép, míg a miénk nem leszel. Csak addig borulunk térdre előtted, míg föl nem tárod magad szemeink előtt. Utána ellökünk és kihajítunk, mint becstelen férfi a legtündéribb lányokat, mikor már megkapta őket. így van. S ez fáj. Sokszor arra gondolok, jobb lenne tán meg-nem-ismerni öt, nem kellene gyötörni, hogy adja meg magát, mert akkor megmaradna évek múltán is csodálatosnak! „Ignoti nulla Cupido.” Sosem gondolunk a névtelen, nem-ismert, távoli fára, a sose-látott domboldalra, melynek lejtőjén lefolyik az ibolyák kéksége a völgybe Nincs sóvárgás az ismeretlen Szép után.
