Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1963 / 2. szám - Háromfai Sándor: A pacsai véres vásár (Elbeszélés)
HÁROMFAI SÁNDOR A P ACS AI VÉRES VÁSÁR (1932. II. 13.) Indult a vásár. Indult Németh Viktor segédjegyző is megerősített segédletével az átíró ■ házhoz. Lehet ott már ezer-ezerötszáz állat. Koszlott, nagyszőrű istállós állatok, amilyenek a barmok egy hosszú szalmás tél után. De volt ott még több asszony, ember. Csoportoztak, topogtak a februári nyirkos időben. Ismerősök, komák találkoztak — mert akkor minden rongyos komája volt a másik rongyosnak. S ahogy kiálltak a rozzant lábbelikből és koszlott-rongyos, folthátán folt ruhákból, mint a széltépett nád a pocsolyából — volt ebben valami irtózatosan emberfeletti és népi! A kismérlegház felől hamarosan nagyhangú szóváltás hallatszott. — Harmincér? Aszongya maga, hogy harmincér? Harminc pengőt ezért az állatért? ... Tíz liter tejet ad, hallja-e? E se annám, de szorít a zadó! Osztán alom sincs! Széna sincs!... De harmincér? Nem sül ki a két szeme? ... Valaki gyorsan hadart mellette, de ugyanolyan hangosan. — Ne pofázzon olyan sokat, hanem gyerünk! Adja, vagy nem adja? Ha köll a pénz, itt a harminc pengő! Nem marha már ez úgysem, hanem száraz csont! — Harminc pengő?! — gyürkőzött az előbbi hang olyan forrón és akado- zón, hogy már ölre is mehettek volna tőle. — Harminc pöngő?! Tuggya meg a zur, hogy nem köll a pénze! Inkább itt helybe agyonverem! Itt a zurak előtt, — a zisten süllyessze el ezt a rohadt világot! — lángolt Gál Gyula. És erre a lángolásra nagyon sok Gál Gyulának oka volt akkor, akinek a jég elverte nyáron a termését, a zsindelyt is betördelte házon, szénája nincs, szalmáját feletette, az adóját szorítják, a kis gyerekeire egy ruhacafat sem jut időtlen idők óta, s hiába bolettás a hat pengős búza, ennivalóra sem futja ... A vasmegyeiek összecsoportoztak. Jó pár állatot vettek volna, hogy aztán átcsempészgessék Ausztria felé... De tanakodnak: aligha lesz itt ma vásár!... A bécsi marhakereskedők meg messziről nézték a pörlekedést. Ök hivatalosan vannak itt. Nekik a kormány táviratozott: vásár lesz Pacsán, olcsó lesz a vágómarha, mert szorítjuk az adót — fizess paraszt! Hízzál Bécs!... És két hosszú vonatszerelvény várta a berakást a szentmihályi állomáson. A nép meg morajlott, zúgott, mint a rossz felhő, sűrűsödtek és ökölbe szorultak néha a kezek. Csak hát vezér volna! Vezér — valaki! — Haj Landi Ferenc, Vadász Kálmán, Szalai! — Most kellenétek, jobban, mint tizenkilencben! Ti tudnátok, mi kell a népnek!... De hol van már az 48
