Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1963 / 2. szám - Egerszegi Ferenc: Januári elégia (Vers)
EGERSZEGI FERENC JANUÁRI ELÉGIA Kezébe vett a fájdalom, hogy legyek mindig a vigasztalás, és higgyétek el, hogy boldog vagyok. Elnézem, a tél hidegében bezártan futnak künn az emberek. A gondolat leszáll a mélyre, s ott elmereng ... Hóba bukott az orgonabokor, csak egy-két ág, amely még kiáll, de azon már a holnapért kopog remegve is egy borzas cinkepár. Es nem kell sok az öröméhez: egy kiakasztott szalonna-darab, s kérése sincs tovább a télhez, boldog, hogy életben marad, Dehát mi emberek vagyunk, és nemcsak fényre, füttyre szomjasak. Mi nyugodtan akkor sem alhatunk, ha bánatában egy másik szív befagy. Es nem nézhetem azt sem. közietek, hogy vannak, kiket az öröm átrepül. A szó, amelyet nap, mint nap vetek, igazsággá csak tettben teljesül. Sorsom: nemcsak kivárni csöndben ki-nem-nyílt örömök fakadását; idegeimben, ösztönömben a vágyak mindig megtalálják a kézfogást, amely már közted és köztem áramló összeköttetés ... Így hajtjuk, hajszoljuk magunkat: mit adhatunk a másik szívnek át? Örömünket és bánatunkat megosztjuk, mint a jó család. Ezt tudni s eszközként megállni, örömtől terhes gondolat, s ne félj te sem; történjen akármi, az élet engem ketté osztogat... 46
