Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1963 / 2. szám - Molnár József: Novella egy régi közös ismerősünkről
Filátz nem ilyen kimenetelűnek gondolta el a ráijesztést. Sejtette azt, hogy rejtélyes okok miatt „persona grata” a motyogó öreg és átvillant benne az a gondolat is, hogy mókázó ráijesztés beállításával üti el a helyzetet. Aztán győzött benne a másik gondolat. Ha majdan elnyeri az özvegy kezét, nem fogja szívesen látni, hogy az asszony az első szóra mindenkinek osztogat. Igaz, hogy különben nem természete ez Szabónénak se. Eszébe jutottak zagyva foszlányai azoknak a magyarázatoknak amit csavargásai közben uraktól és papoktól hallott a kéregetéssel kapcsolatban és makacsul kitartott a Készeinek mondott változat mellett... Az egyéni jótékonykodás nem segít megoldani a bajokat ... A társadalomnak kell segíteni az arra érdemes rászorulókon. — Ugyan hogy lehet valaki ennyire szívtelen — szakította félbe Szabóné az esetlenül és ostobán magyarázkodó Filátzot. — Hát nem hallotta, hogy a gyereknek nem tud anyja enni adni? — Látszik, hogy az úr nem is volt soha életében szegény ... — motyogta Készéi felháborodva, mert megérezte, hogy Szabóné a pártjára állt. A szívére nehezedő nyomás is enyhülni kezdett és a vér visszatért arcába. — A szegények nem marják egymást, és nem firtatják, hogy hova valósi... Szabóné elsötétülő arccal méregette Filátzot, aztán kifaggatta Készéit: miről is volt szó tulajdonképpen. — Ami azt illeti — mordult fel Filátz nyers indulattal, Készéi mondóká- ját meghallgatva — maga se idevalósi. Aztán maga is csak koldul.. . Az asszonyok mind ilyenek; könnyen kerülnek érzelmi befolyás alá. Filátz most már tisztán látta, hogy ez a tudatlan, ravaszkodásra és furfangra képtelen vén hülye előnyösebb helyzetbe került, mint ő, aki kiismeri magát a világban. Szabóné szokatlan hangulatváltozása miatt jobbnak tartotta, ha átmenetileg feladja a csatateret. Felállt zsámolyáról. — Félreértett Szabóné — mondta fájdalmas hangon. — Majd máskor megmagyarázom. Isten áldja... — Az öreget köszönésre se méltatta, és a kapu felé mentében búcsúzóul megjegyezte: azt senki se tagadhatja le, hogy neki legalább a felesége idevalósi. Az utcára kiérve az a tudat, hogy egy ütődött tanyai fölébe kerekedett, éktelen méregbe hozta. Szabóné nyers és bántó szavait se érezte, annyira lobogott dühe Készéi ellen. Amikor az indulat a fehér izzás zónájába lép — olyan természetű embereknek, mint Filátz — legjobb hideg zuhanyt venni. De Filátz ilyen belső tombolásoknál mindig elveszti józan ítélőképességét. Dehogy kereste volna a hibát magában; mindenért Készéit, okolta. Világos, hogy mindennek ez a vén hülye az oka. El kell venni kedvét hasonló kirándulásoktól. Ne zavarja meg az ő jól kicirkalmazott köreit. Ezt pedig csak úgy lehet elérni, ha Bekével együtt alaposan ráijesztenek. Az ütődött Beke nehezen tudta felfogni, hogy mit is akar tőle tulajdonképp Filátz. — Hát nem a tiedet veszi el, amikor itt kéregét? Ez a mi falunk, és mindenki a maga falujában kéregessen... Ez éppen olyan, mintha én más ember kertjébe mennék magam számára gyümölcsöt szedni, más rétjére szénát gyűjteni. — Nem olyan — ingatta fejét Beke; azt, hogy miért nem olyan, már nem tudta megmagyarázni. Félórás rábeszélés után végre Beke mégis ráállt arra, amit Filátz mondott. Nem lesz semmi más dolga, csak álljon mellette, vagy mögötte és képviselje 41
