Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1963 / 2. szám - Búzás Huba versei: Hópihék, Visszhang
BŰZAS HUBA VERSEI: HÖPIHÉK Megáll a földalatti város néma népe s egy zsibbadt pillantással visszanéz A szerszámot markolja még a kéz de már megül vonásukon az esti béke Fekete hó kering az elhagyott utakra egy csille csönd suhan a síneken E tájon csak bundás penész terem és lassú korhadásban haldoklik a dúcfa De ím a föld felett a város még sivárabb Fehér pihék öi'vénylenek s lehet: egy óra még — vagy kettő — s eltemet egészen Hózivatar búg Növekszik Árad Szénbányász nézd Segíts Szemünk ma jégvirágos hozd el az izmok tavasz-melegét a tündöklő fekete hópihéd segíts e sápadt arcokon fekete város Lobogjon újra tűz hogy tudja meg a gyermek a hóember fehér s te fekete mégis tiéd az ember melege s a földalatti városok nyarat lehelnek VISSZHANG Itt élünk napra-nap — mint mások másképp — pupillánkon motoz egy sorvadt őszi tájék zilált kamaszos szertelen napok és fönn okker tüzekben csöndes ég ragyog Kilombosodik már a régi tájkép s a szőnyegen sugárkák ősze andalog 3 ÉLETÜNK 33
