Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1963 / 2. szám - Cserhát József versei: Előhang, Kotló a porban
Teneked pedig sosem elég vinni a magad hullott levelét, hanem mint folyton folyó patak a tavalyiról hallottat is te sodrod tova ... Mi hát az ihlet? A soha-soha meg nem nyugvás! A gőz szalagja: fedőt hagy el, nekiszaladva, oldalt is, hogyha felül nincs lehetőség: nekihevül. Zúzni is tud, zokogni is tud. — Vágd le a szárnyát, úgy se lassúbb * Jhlet, ihlet. Legyen akármi, de szép, mikor a parányi topánkában lábra tud állni! Kát még amikor lépni is lép, segítője a kisszék; kapaszkodik, bukik, előre — beleveri arcát a kőbe ... Amibe bízva kapaszkodtam, azt rántottam mindig magamra. FAőbb csak egy-két apróságot, edényt: kongott a hangja. Előbb csak napok szalmaszálát, később esztendők oszlopait. Ez is ihlet. Ez, ami elmúlt, s múltamból visszavonít. Ez is ihlet, mikor a hideg mélységből hozom föl éveimet, s rázom őket (igen sok kölykét, mint a kutya) mert vízbe ölték ezt is, amazt is. Minden évem virága mégis él a mélyben; alább csak értük, értük szállók, felhozom a legszebb virágot, megcsókolom a visszaesdett kölyökévet, mert ez a kezdet.
