Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1963 / 1. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Z. Szabó László: Legendák emberekkel (Útijegyzetek)

Látatlanul ott jár mellettem a Költő. Ö nézeti velem a tájat, az embereket, s ő a kalauzom a múlt világában is.

Az épülő ország

Amerre jársz, mindenütt építkezést látsz. Mesélték egyszer, hogy a romváros Varsót olyannak építik föl, miként romhalmazzá tétele előtt állott. Helyszínen, nagy-nagy áldozattal, szívvel: az ősök és az áldozatok csontjaiból. A régi köveket és téglákat őrlik eggyé annak a sokszázezer lengyelnek csontjával, akiket ott taposott el a háború.

Miért? Hogy a házak új téglái még beszédesebbek legyenek. Hogy örökre emlékezzenek, ne csak a középkorra, hanem a közeli múltra is.

Meg-megállsz — minden emberi tett mögött érzed az élet mozdulását — a falusi építkezéseknél. Bámulod a népi építkezés névtelen művészeit. És ugyanakkor elcsodálkozol azon is, hogy a modern városi házak építésénél is menynyire hagyománytisztelők a tervezők. Ügy varázsolnak új és korszerű terveket papírra, hogy mindig átmentenek valamit a múltból. Elég néha egy kapuív, ablaklezárás.

Ezek az igazi pillérek, amelyek századokat kötnek át: egy nép ősi nemes kincseit, alkotó erejét őrzik elevenen.

A múlt és jelen őrületes kavalkádját érzed első napokon, aztán valahogy olyan természetessé válik minden. Teljesebb életet sejtesz mögötte. A szépnek a szolgálatát:

akár a Wawel névtelen takácsmestereinek arany és ezüstszállal szőtt hatalmas góbiéinjeire gondolsz — és fölrémlik előtted a mesterségnek áhitatos szeretete, ahogy a középkor világában hónapokat és éveket görnyedt munkája fölé a mester, és talán egy élet álmát szőtte szálakkal a bibliai történetbe — személytelenül is hirdetve századokon át a művészet nemesítő, tisztító varázsát;

a névtelen életnek tartalmas voltát érzed, amikor a Wawel reneszánsz kapuit és ajtókereteinek remek faragásait csodálod: nyolcvan keret — nyolcvan álom. A mester újabb és újabb álma. A kép valahogyan a középkori műhelyeket villantja eléd. Egyszerű eszközeivel: köveivel, vésőivel, kalapácsával. De hogy a dermedt kő levethesse halotti nyűgét, kell a kéz, amelyik évezredek óta vonalba, színbe álmodja álmait, vésője, tolla, ecsetje nyomán a fantázia világát keltse életre.

Soroljam még a többit? Stwosz mester Európa-híres számyasoltárát, Tauerbach faportréit a Fejszobrok Termében, ezt az egyedülálló rozettás megoldást?

Érthető, hogy még az osztrák megszállás, az egyszerű katonák, akik laktanyának használták ezeket a termeket, sem tudták tönkretenni. Mindig akadt egy krakkói, aki ha kellett, áldozattal, ha kellett, furfanggal, ha kellett, látszólagos árulással megmentette városát, annak kincseit.

A királysírok között — a székesegyház altemplomában — két díszesebb szarkofágra bukkansz. Valamelyik nagy uralkodó — gondolod, amikor közelítesz feléje. És nem csalódol. A szellem uralkodóit tisztelik itt így. Slowacki és Mickiewicz sírja előtt állsz. Így tiszteli és szereti a nép a legjobbjait, akik életüket tették a szabadságra, meg a szép művelésére.

(Amikor napok múltán hazafelé siet velünk a gépkocsi, Andrzej ewski regényének, a Hamu és gyémántnak lapjait forgatom. Nem összefüggően olvasom. Ezt már elvégeztem akkor, amielőtt szemlére indultam volna lengyel127