Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1963 / 1. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Z. Szabó László: Legendák emberekkel (Útijegyzetek)
itt lépett lengyel földre Ő is, s a ragyogó őszi fényben talán egy ilyen faházikó körül villogott „hónál fejérb lába” egy sétáló parasztlánynak. És ebben a pillanatban tudom már, hogy otthon vagyok. Ideköt sok-sok emlék, ami a múltban történt, de a jelent is erősíti. Nem csodálkozom tehát, csak ismerkedem a tájjal, a néppel, a jelennel és a múlttal, ahogyan Ö tette jó pár száz évvel előbb. A költő: Balassi Bálint. A hétköznapok Elvegyülni a nép között, még akkor is átlényegülést jelent, ha nem értem a nyelvüket. A szívüket kell érteni. A hétköznapjaikat élni. Sodortatni hagyni önmagunkat. Nem kiválni, hozzájuk hasonulni. — Röviddel utána velük kacagsz vagy bosszankodol. Gondjaik a te gondjaid, sikerük a te sikered. Zakopanéban ez persze nehéz. Nemzetközi kirándulóhely. A városkában minden jellegzetesen lengyel, mégis nemzetközi. Hiába húz a megszámlálhatatlan konfliskocsis lengyel népviseletet magára, vagy hivalkodóan csalogat minden harmadik ház kirakata elkoptatott „népi” emléktárgyaival, ölel meg naponta kétszer-háromszor a városka különböző pontján a báránybőrben mászkáló „medve-ember”, érzed: ez csak külsőség. A városka nem nyűgöz le emlékeivel: nincsenek emlékei. De elbájol természeti szépségével. Csak, ha ezt látni akarod, ki kell lépni a városkából. És máris a Lengyel-Tátra legszebb tájait járod. Amíg a kolejka-linowa lebeg veled a Kasprowy Wierz 2000 méteres csúcsa felé, egyik ámulatból a másikba esel. Fönn azután elébed tárul a még szebb látomás, amivel a síkra vagy dombos vidékre szorult ember sohasem találkozik. Napokat tölthetsz itt, mindig új meglepetés vár. A természet arca nem ezer, sokkal több annál. Krakkó más. Ahogy beérünk a városba, érzi a látogató: itt egy nép története tárul elé. Múlt? Igen, de ma is élő. Élni, jobban élni akaró város példája. Néha azt érzed, mintha itt az időkategória megszűnt volna. Valahogy úgy vagy vele, mint Gide Proust: A la recherche du temps perdu regényével: „Úgy jár benne az ember, mint egy elvarázsolt erdőben. Már az első lapokon eltéved, s örül annak, hogy eltévedt.” A kedélyes, szeretetreméltó krakkói úgy beszél a múltjáról is, mint a máról. Benne él mindkettőben. Ezért eleven a város minden köve. De a levegője is. A modern, színes öltözetben nemcsak a XX. század derekának embere sétál, hanem magában hordja az előző századok fiát is: azt a Marcin Oracewiczet, aki városát mentette meg az idegen megszállástól; amikor kifogyott a tölténye, puskájába mentegombját töltötte, s mesterlövéssel leterítette az ellenség vezérét; a megszokott szlávnál lágyabb beszédjükből mintha a Zsigmond-harang csengését hallanám, a vándorzenész hegedűhúrjának a csengését, aki ajándékként ezt olvasztatta be a harang öntésekor. Az ő emlékét megőrizte a város; az arany karperecek, dukátok ajándékozóiét nem; a város főterén álló Sukiennice, a híres reneszánsz posztócsarnok a középkori kereskedelem színes elevenségét idézi. Itt futott össze fél Európa kalmárnépsége. A galéria kis elárusító rekeszei ennek a kavargó, izgalmas és sokszor félelmes életnek az eleven emlékei. Bámulod a különböző városok címereit, melyek itt cserélték ki áruikat, kósza híreiket tatárról, törökről, a német 124
