Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1963 / 1. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Palkó István: Bartók értékelésének problémájához
dolatát tenném át a diszkurzív próza fogalmi nyelvére, egyrészt és főleg többségükben a prózában gondolkodó-beszélő olvasók kedvéért, másrészt további fejtegetésem alapjául. Bartóknak jól ismert életútja teljes tudatossággal vezetett „zűrös véletlenen keresztül”. Zűrös véletlenjei, egész életlabirintusa, de legfőképpen gyűjtőútjai, amelyek hiába voltak tervszernek, a gyűjtés eredményét illetően előzetesen mégis csak teljesen esetlegesek voltak még. Nem tudhatta, csak sejthette, mit talál. Egy felismert nagy cél érdekében, reménye hitében az örökségül kínálkozó és készen kapott hatalmas műzenei világot, „a kévéket otthagyja”, azaz megismerve, birtokba véve és magáévá téve túllépi azt, hogy egy újabbat, mást tárhasson s majd építhessen fel a népek és történelmek, idők és körülmények által megteremtett, de egyben már szét is zilált zenei anyagából. „Az oldottál kézbejogja.” A múlt zenei örökségének mélyeit és magasait, legnagyobb alkotóit és alkotásait a „háta mögé dobja” a foszlányok kedvéért, a töredékké vált ősi zenei örökség megmentése érdekében, hogy különös alkotói szomját a magyar parasztok, a szomszédos és a távoli népek sajátos zenéjének „száraz homokjával oltsa”. A magas európai műzene világa helyett a népihez köti magát, „mi másnak kincs, őnéki lom, mi másnak szemétdomb, őnéki égi kémia”. Ez a különös alkotói megszállottság tette képessé egy olyan sajátos zenei világ föltárására, majd ezen megtermékenyülve egy különleges műzene megteremtésére, aminek helyét önmagunk világában, kultúránkban sem társadalmilag. sem egyénileg még egyelőre nem találjuk. Természetesen tömegméretekre gondolva, nem pedig zenei szakköreinkre. Ennek nyilván sok oka van és lehet. Néhányat talán vegyünk belőlük elő! Kodály Zoltán 1950-ben írt Bartók emlékezete1 c. tanulmányában csupán pedagógiai kérdésnek látja, illetve mondja Bartók életművének elfogadását: „Pedagógiai tapintat kérdése: mit, hol és kinek nyújtsunk Bartók műveiből. Van ott elég a gyermekek, kezdők, haladók számára. Viszont, mint minden nagy mesternek, neki is vannak alkotásai, amelyek járatlan, sőt járhatatlan utain csak a beavatottak tudják követni, azok sem fáradság nélkül. Túlbuzgó szószólói csak ártanak vele, ha effajta műveit akarják avatatlan tömegek elé vinni. Munkássága egy és oszthatatlan, de minden részletében méltányolni csak széleskörű zenei műveltséggel lehet. Bartók diadalmas, végleges hazatérésének feltétele a zeneileg művelt ország. Ennek munkálására kell összefogni minden tényezőnek. Ha majd egykor azokhoz is eljut művészete, akiktől eredt: a dolgozó néphez, s az megérti: akkor lesz magyar zenekultúra, akkor lesz igazán boldog a nép!” Nem beszélve arról, hogy e fenti elgondolás a „népboldogításnak” egészen szokatlan és különleges formája (valószínűleg lehetetlen formája is), Bartókot széleskörűen elfogadtatni vagy elfogadni nem csupán zenei műveltség kérdése. Mélyebb és más dologról van szó szerény megítélésünk szerint. Ez az egész koncepció alapjában hibás. Persze ennek részletes kifejtése csak külön tanulmányban volna elvégezhető, így tehát csak utalunk rá. E néhány utalásra itt is feltétlenül szükség van egy reálisabb értékelés ésszerűbb koncepciója megteremtése érdekében. Bartókot Bartókká nyilván azok a nagy alkotásai teszik, „amelyek járatlan és járhatatlan utain csak a beavatottak tudják követni, azok sem fáradság nélkül” — ahogy Kodály az előbb mondotta —, nem pedig kisebb 112
