Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1963 / 1. szám - Szapudi András: Mondd el
MONDD EL (Egy szabadságos katonának küldöm) SZAPVDI ANDRÁS Rög-nehéz kezek adják szavadért a jó napokat, most, odahaza, Simon bátyád, — ki sok nyarat megért — örül, hogy öccse talpig katona, s kölyök-boldogság viháncol szemén, míg elmondja, — mit tudnak már sokan — hogy nincsen hozzád hasonló legény a falun túl, és benn a faluban.. . Bajtárs, ha bűvös gyűrűt von köréd a kíváncsiság, mint a szeretet, valaki akkor kimondja nevét a költőnek: (ki hűvös fegyverek, és hasznos álmok közt gondol haza) ó hallom is, — mint régi pénz — kicsi legyintést ér a földműves szava: „tollal, bizony, ott sokra nem viszi”; nem sajnálják a szökdöső időt a falusiak, most, odahaza, bodzán csücsül a borzas délelőtt, s az utat sepri rőt tollazata, s te beszélsz: ó, ha engem ér a szó, ha kérdenek, hát mondd el, jó komám, hogy nem kímélt a februári hó a ködbe süppedt nappalok során, hogy tört a csizma, s mint igaz barát, a sorban együtt daloltam veled, míg terméskővé vált a hátizsák . . . Deres hegyekre hordtam szívemet, de fütyültem, mint te, mint más fiúk, ha leküzdöttünk minden akadályt, mit teherként cipelt a gyalog-út. . . A csüggedők közt sohasem talált engem a járőr-szellő, tudhatod, mondd el, (míg átkarol a kósza fény) — ha költő is — ki voltam, az vagyok: keménykötésű, falusi legény . ..
