Életünk, 1998 (3. évfolyam, 1-33. szám)
1998-02-25 / 4. szám
potot rendelnek el! Lucus latta lelki szemeivel, hogy az osszes peront es nyilvanos illemhelyet katonasag veszi korul. De nem, Lucus fortelyosabb annal, Lucus folismerte a helyzetet. Nem gyozik le Lucust olyan konnyen! Nem ketlette, hogy a pribekek a varos tobbi objektumat is megszalltak: biztosan eljutottak mar a Polonia Szalloba s a Gastronom I. kozetkezdebe is. De ugy dontott, hogy megiscsak ove lesz az utolso szo. Folult a vonatra. Itt is betartotta az ovatossagi rendszabalyokat, s kiszallt a kovetkezo allomason. Szegenyes falucska volt. Elgyalogolt az elso hazhoz, s az arnyekszek utan erdeklddott. — Micsoda? — csodalkoztak. — Mi az erdobe jarunk, uram... A berekre mar leszallt az est homalya. Annal jobb — gondolta Lucus. Begazolt a bokrok koze, s odafrta egy gallyacskaval a hoba: ..Franco tabornok majd megmutatja nektek!” Aztan hazatert. Ezen az esten sokaig allt a tukor elott: meregette, hogyan illenek sasszarnyak a vallaira. Kerenyi Gracia forditasa 0 Megesik, hogy a balszerencse nemcsak az embereket iildozi. Peldanak okaert elmondok egy tortenetet a puskarol. Baratom, a nagy utazo, tisztazatlan korulmenyek kozt hunyt el, s ram hagyta a puskajat. Ritka szep darab. A legkulonosebb pedig, hogy meg a vadnak is kedvere volt. Elvittem az elso vadaszatra, s rogvest igen erdekes megfigyelest tettem: minden vad egyenesen rank akaszkodott. Lett legyen az farkas, vaddiszno vagy szarvas, mind azon volt, hogy cso vegere keruljon. Lelekszakadva rohantak ki az erdobol, es sorba alltak. Sot meg tulekedtek is. Ebbol aztan nagy tumultus es kavarodas tamadt. Mindentinnen csak ugy rajzott az egyebkent elegge ijedos es nem valami szolgalatkesz vad, mert altalaban nem kerul kozelebb, de nem is igen hagyja, hogy kozelebb keruljon hozza az ember. De ugy latszik, egy szep puska igen meggyozben hat, es szeh'debbe varazsolja a szokasokat. Latom, semmi okom a sietsegre, a tolgy alatt szepen ragyujtok, es bevarom, majd csak folsorakoznak valami rend szerint. Vegre valahogy kiegyeztek. Egy vaddiszno reszesult abban a megtiszteltetesben. Valoban olyan volt a kardja, akar egy huszare, a szeme apro es merges, 6 mutatott a legnagyobb hajlandosagot a dologra. Ezert intek neki, hogy johet. F6I- huzom a puska kakasat, s ceiba veszem. A vaddiszno dromeben folkunkoritotta a farkat, es mar indul a rohamra. Meghuzom a ravaszt. De loves helyett a puska csak ennyit hallat:- P... p... p... Nem volt idom soka tunodni, mert alig tudtam egy fa moge ugrani. A vaddiszno elviharzott mellettem, es az agakat torve-zuzva tunt el az erdoben. A puska meg tovabbra is csak igy tesz:- P... p... p... A vaddiszno ugy nekilodult, hogy hiaba fekezett, nem tudott megallni csak estefele, a falu elott. Ezt a parasztoktol tudtam meg kesobb, akik lattak. A puska meg egyre csak azt hajtogatta:- P... p... p... Vilagos, hogy valami nines rendben. A vad megalit, allt egy darabig, aztan elvonult, igen elegedetlenul. A tetejebe a tobbi meg ki is nevette. A puska meg valtozatlanul csak:- P... p... p... Leuitem a tolgyesben. A puskat folvatva, hoi remenykedve simogattam, mert attol talan megnyugszik, hoi meg bkollel vertem mergemben. Vegul a mohara fektettem, magam is melleje heveredtem, a sapkat meg a szemembe huztam. mar nem csepeltem, de nem is nyugtatgattam. Csak a fejemet tortem. Sokaig fekudtem igy, azutan ujra megrazta ez a:- P... p... p... Hat csak razza. Es ekkor elsult vegre: — P... p... p... Piff-paff! Talpra ugrottam. Egy kisse elszundi'thattam, mert a nap mar lenyugodott. Vagyis egesz delutan kinlodott szegeny. Csak most dobbentem ra: ez a puska hebeg. Sokfele puskarol hallottam mar. Akad allftolag olyan, amelyiket nem tanacsos gyerekek elott hasznalni, mert tragar. Egy masik fajta pedig — ha jol emlekszem, a rovid vadaszpuska — csak idegen nyelven tud odapdrkolni. De mindig csak azt tettek, amit kellett. Egy hebego puska azonban? Eldszor tortent meg ilyen, es eppen envelem. Nagy szegyen es kuldnben is kellemetlen. Most mihez kezdjek vele? Nem illo tuladni rajta. Akarhogyan is vesszuk, a baratomtol kaptam. Ha beken hagynam, es nem hasznalnam... Igen, majd nem hasznalom. De megsajnaltam szegenyt. Az o hibaja talan, hogy nyomorek? Mindez csak kibuvo volt. Mit tagadjam, nagyon hozzanott a szivemhez. Egy puskamuveshez vittem. Alaposan megvizsgalta. Sokaig nezegette. Vegul azt mondta: — Uram, reg nem lattam ilyen gyonyoru puskat. Nines ennek semmi baja. Emlitettem neki azt a hebegest. — Talan tul ideges. Ez a fajta puska nagyon erzekeny, eppen azert, mert kitu'nd minosegu. Honnan vette? Megmondtam neki, hogy honnan vettem. — Tehat egzotikus orszagbol va- 16? Ki tudja, mi tortenhetett vele ott?... Valami megrazkodtatas erhette vadaszat kozben. Vannak dolgok, melyek kitorhetetlen nyomokat hagynak. — Gyogyfthato? — Egyelore nagy nyugalomra van szuksege es tapintatra. Vadaszatra meg gondolni sem szabad, amig nem ter magahoz. Azutan ovatosan valami haziallattal lehet kezdeni, es az eredmenytol fuggoen fokozatosan atterni az apro mezei vadra: muslincara, zsizsikre... Nehanapjan vigye ki magaval az erdobe, es figyelje meg, hogyan viselkedik. Ha jobban erzi magat, probaljon ceiba venni vele valami gombat. De ovakodjek a legyblo galbcatol, mert rosszindulatu fajta. Mihelyt valami zavart eszlel, azonnal szakitsa felbe a kfserletezest. Az igazi vadat meg sokaig nem ajanlom. Kerem, nehany het mulva keressen fol ujra. Es megsimogatta a puskamat, gyengeden — sot, velemenyem szerint tulsagosan is gyengeden. Sehogy se tetszett nekem ez a mozdulat. — Es ha nem boldogulna vele... — Akkor? — kerdeztem tole nyersen. — ...esetleg atvehetnem — mondta, es kbzonybsen bamulta a mennyezetet. Ugy ereztem, nagyon is kozonybsen. Huvosen koszonetet mondtam neki, es megfgertem, hogy utasitasa szerint jarok el. A leheto legnagyobb nyugalom kedveert a meleghazban helyeztem el a puskat. Oda nem hallatszik el a larma, es senki sem teheti be a labat a kerteszen kivul. 0 pedig annyira bolondul a novenyekert, hogy ugyet sem vet a lofegyverre. A meleghaz a kert melyen fekszik, olyan otthonos es nyugalmas. A puska az asztalon pihent, a fegyvertaskaban, a viragok es citromfak kozt. J6 dolga volt. Allat sehol, csak noveny. Osszeszedhette magat. Gyakran meglatogattam. Kinyitottam a fegyvertaskat, es leuitem vele szemben. A meleghaz szelid, egyenletes fenyeben oxidalt csove gyonybruen es csillogva rajzolodott ki, intenziven es sdteten, de tisztan, mint valami kis tengerszem. Hamarosan a kertesznek is megtiltottam, hogy ide belepjen, es magam lattam el a viragokat. Nem akartam, hogy idegen zavarja. Azt hiszem, az a mely erzes keri'tett hatalmaba, amit a vedtelen es oltalmunkra utalt lenyek tudnak csak folkelteni benniink. Egyik nap eljott hozzam a puskamuves. Sokaig kontorfalazott, mielott megkerdezte tolem, hogy hogyan erzi magat a puska. Udvariasan azt valaszoltam, hogy naprol napra jobban, de nem engedtem belepni a meleghazba. Hirtelen masra tereltem a szot, de a szeme rebbenesebol, a keze reszketesebol lattam, hogy nem tud masra gondolni. Napkozben rendszerint a puska mellett ulddgeltem, am olyasvalami tortent, ami meghatvanyozta ebersegemet. A kertesz tudatta, hogy ejjel valaki letaposta az agyasokat. Megvizsgaltam a nyomokat. Valaki a meleghaz korul koslatott. A puskamuvesre gyanakodtam. Egy tabori agyat alh'tottam fol a meleghazban, es ejszakara is ott maradtam. Micsoda felejthetetlen estek voltak! Teliholdnal meg gyengedebben ragyogott az uvegteton athatolo derengesben, az orchideak bodfto illataban, mint nappal. Hosszu orakat virrasztottam mellette egeszen hajnalig. Csak azutan fekudtem le. Egy alkalommal elnyomott az alom. A meleghazban fullaszto volt a levego. Valami csattanasra riadtam fol es ablakcsdrdmpolesre, megesapott a friss levego. Osztondsen cselekedtem, mintegy alomban. Megragadtam, celoztam es lottem. Igen, lottem. Mert ki tudja, meggyogyult-e valoban, vagy csak az en kedvemert ragadtatta magat erre a vegso, halalos erofeszitesre?... Loves dordult, megragadoan szep, a legszebb, amit valaha hallottam az eletben. Ott fekudt elottem a vaddiszno, sziven talalva. Szemeben megkovesiilo elragadtatassal. Ez az incidens azonban nagyon sokba keriilt neki. Mar sohasem tert magahoz. Nem is hebegett, brokre elhallgatott. Mindent megadnek azert, ha meg egyszer hallhatnam tole: — P... p... p... Ma is gybtor a gondolat, hogy ezt az egyetlen, utolso loveset, vissza nem tero lehetoseget, belenyugvasat, irgalmat egy buta vadnak engedtem at. Gimes Romana fordftasa
