Életünk, 1998 (3. évfolyam, 1-33. szám)
1998-01-14 / 1. szám
Csordas Janos Az a kedves idos holgy M ar nyolcadik hete hordta az adomanyait. Minden szerdan, ebedido alatt. Eleinte megkfmelt ruhakat, kesobb egyszeru hasznalati targyakat vitt a gondnok irodajaba. — Azt szeretnem, ha kiletem titokban maradna — mondta mindjart a legelso alkalommal az idos holgy. Lehetett vagy hetveneves. — Tudja, maganyosan elek, nines senkim, a ferjemet ot ewel ezelott elvesztettem. Ezek a ruhak az ovei voltak. Annak, akinek majd odaadja, nagyon vekonynak kell lennie, s legalabb szaznyolcvan centi magasnak. Es a cipok negyvenkettes meretuek. — Lakik nalunk egyvalaki, aki magas es sovany, neki pont jo lesz ez a holmi — jelentette ki a gondnok. — Talan a laba is negyvenkettes meretu... Nemregiben szabadult, a felesege elvalt tole, hajlektalan es nincstelen, kartonpapfrt vagy femet gyujtoget. Bizonyara orulni fog az adomanynak, mintegy alaposan lerongyolodott. Nos, nem is tudom, asszonyom, hogyan koszonjem meg maganak... Meglep a nagylelkusege! Kevesen akadnak magahoz hasonlok... Ide adomanyt eddig meg senki sem hozott. — Szfvesen segitek a raszorulokon, addig, ami'g megtehetem. De ez most egy kiveteles alkalom... — Majd szolok a felugyelonek, hogy Emilnek adja a holmit. Az idos holgy szeme alig eszrevehetoen felcsillant. — Igen, Emilnek — ismetelte. — Ez jo lesz! A gondnok arra egyaltalan nem szamftott, hogy ezutan rendszeresen megismetlodik a latogatas, egyszeri alkalomnak velte. Az idos holgy a kesobbiekben is gyakorta kerte ot, hogy akeioi maradjanak titokban. Igy se Emil, se a tobbiek nem tudtak meg, kitol es honnan szarmaznak az adomanyok. A kilencedik heten az idos holgy egy fekete dobozt szorongatott a kezeben. A gondnok el sem tudta kepzelni, mi lehet benne. Immaron egy kesz ruhatar gyult ossze Emil reszere, raadasul a magantulajdona egyre szaporodott ertekesnel ertekesebb targyakkal, persze a korulmenyeihez viszonyftva. — Ugy ertesultem, hogy Emilnek holnap lesz a szuletesnapja — orvendezett az idos holgy —, ezert hoztam neki egy sztereomagnetofont es nehany kazettat. Nem ismerem Emil zenei izlesvilagat, mindenesetre vettem Lagzi Lajcsit, Andert, Hupikek torpikeket meg Eduart... nem... Maduart. Fogalmam sines, mifelek, nem tartok lepest a modern zenevel, ezeket ajanlottak. Egyebkent Emil jol van? — Hat... mit is mondjak — szolt vontatottan a gondnok, s ugy tunt fel, ujkeletu problemakkal kuszkodik —, a mult heten az ittlakok esunyan osszevesztek a telikabat miatt. Tobben azt alh'tottak, hogy az tulsagosan nagy Emilre, nem neki kellett volna megkapnia... Meg is vertek erte. — Igen, a telikabat... — Az idos holgy kisse izgatotta valt, mindazonaltal fdlottebb elvezte a helyzetet. — Be kell vallanom, a merete tenyleg mas, tudniillik a ferjem nem hordta, mert Idtybgbtt rajta... Annak idejen en vettem a Tuzexban, meglepetesnek szantam, de rossz meretet szemeltem ki, nem sejtettem, hogy a nyugati holmik mas szamozasuak, mint a hazaiak. — Elmosolyodott. — Remelem, a magnetofonnak orulni fog. — Bizonyara. — A gondnok szinte elore latta a kel lemetlen kovetkezmenyeket. — Tartok attol, hogy miutan Emil atveszi, a tobbiek megint felhaborod nak, s a felugyelonek kell rendet teremtenie. Mondja, asszonyom, ha mar ilyen vegtelen adakozo kedveben van, nem tudna neha mas meretu ruhazati cikkeket is behozni, hogy a tobbiek ne morgolodjanak? Sokkalta nagyobb meretueket, eras es testes, de nem szaznyolcvan centis emberekre? Emilt lassan kiutaljak innen, az egyik felugyelo is orrol ra, hisz mar ugy bltozkbdik, mint egy maganvallalkozo! — Tudom, tudom... ne is mondja! Azt a szabadidoruhat talan megsem kellett volna odaajandekoznom... nem is a ferjeme volt... — Az idos holgy kuncogott, akar egy huncut kisgyerek. — Magyarorszagi arusoktol vettem kifejezetten Emilnek a nevnapjara. Olyan jol esik bromet okozni... Ez az Emil meg annyira szerencsetlen. Gondolja, hogy hibaztam? — Dehogy, asszonyom, dehogy! Csak attol felek, egyszer kart tesznek Emilben. Szerintem celszerubb lenne, ha a magnetofont valamennyi itt lako szamara adomanyozna. Ez a legelfogadhatobb megoldas. Az idos holgy felemelte a hangjat: — A magnetofont Emilnek hoztam a sziiletesnapjara, s ragaszkodom hozza, hogy o kapja meg. Mi rossz van ebben? 6 egy kivalasztott! A tobbiek is hallgathatjak a zenet. A gondnok radobbent, nines semmi ertelme elteriteni az idos holgyet eredeti elhatarozasatol, ugysem engedne, s raadasul talan meg meg is sertodne. Valoszi'nuleg Emilt affele hozzatartozojanak tekinti... — Nem banom, legyen — egyezett bele. Amikor a kovetkezb het keddjenek delelottjen az idos holgy mindennapi setaja kozben eszrevette a rendbrautot a menhely epulete elott parkolni, megszaporazta a lepteit, s besietett az epuletbe. Az utobbi hetekben kizarolag ezen a kbrnyeken setalgatott. Senki sem figyelt fel ra, senki sem sejtette, miert teszi. — Mi tortent? — kerdezte az irodaba erve. A gondnok a dolgozoasztala mogott ult, a telefonkagylot helyezte vissza. Duhosnek latszott. — Reggel leszurtak Emilt. — Egy pillanatra ket tenyerebe temette az arcat. — Valakinek a diszes tarsasagbol nem tetszett az a zene, melyet Emil allandoan hallgatott. Azt a Viduart bomboltette, vagy mit! Az idos holgy kimeredt szemmel, informaciora ehesen kozeledett a gondnok fele. A szive egyre hevesebben dobogott. — Es? A gondnok idegesen ragyujtott. — Emil a korhazban meghalt. Az iment telefonaltak, friss a hir. — Felallt, s megkerulve az asztalt, az idos holgy elebe setalt. Szuros szemmel tekintett le ra. — Oszinten sajnalom, draga asszonyom, de be kellene szuntetnie jotekonysagi tevekenyseget. Holnap mar ne jojjon. Lassa be, nem akarok tobb bajt es folosleges kellemetlenseget, jut nekem igy is boven belole, ugyhogy ne keveredjen az ugybe artatlanul. A rendorseg most vizsgalja ki az esetet... Jobb, ha hazamegy, egyebet aligha tehet. — Oh, micsoda borzalom! Biztos az ujsagok is megirjak. — Az idos holgy hirtelen megszeppent. — De ugye rolam hallgatni fog? Nem arul el senkinek? — Persze hogy nem. — A gondnok finomam tessekelte kifele a latogatot. — Tulajdonkeppen meg a nevet se tudom... Vigyazzon a lepcson. Az utcara erve az idos holgy arcan fura mosoly jelent meg, ugy ha-
