Életünk, 1998 (3. évfolyam, 1-33. szám)
1998-02-11 / 3. szám
A perbenyiki „mézeskalácsház46 Érdekes épületek - épületek érdekességei Lehet, hogy informálatlanságomat árulom el azzal, amikor azt mondom, hogy a hazai magyar sajtóban, illetve médiákban még nem találkoztam ezzel a „turisztikai látványosság“ jelzővel is minősíthető objektummal. Számtalanszor elmentem mellette, kívülről meg is csodáltam, és nem tudtam magamban hová helyezni Balogh József házát. Azt gondoltam, hogy egy olyan különc lakik ott, aki nem szívesen látja a mindennapok „normális“ emberét. Sok időbe telt, míg vettem a bátorságot, s fényképezővei és más emlékezet-mankóval fölszerelkezve betértem a „mézeskalácsházba“. Azért teszem idézőjelbe, mert a ház egyáltalán nem mézeskalácsból van, hanem ugyanolyan építőanyagokból, mint a többi ház. Ha kívülről valami hasonlót is mutat, ha bele akarnánk harapni, ugyancsak beletöme a fogunk. Mint ahogy ezzel az írással is így vagyok némiképp, amikor megpróbálom benne megértetni, közel hozni magamhoz és másokhoz ennek az épületnek a lelkét. Az ember megfogalmazhatatlan érzésekkel áll meg az udvarán - és lép be a házba. Hat fej és isten tudja hány szem, miegymás kell, hogy legalább nagyjából szemügyre vehesse azt a csodát, amit lát. Első benyomása a felületes szemlélőnek az, hogy egy rakás giccs van előtte minden rendszer nélkül összehalmozva. De, mint mindenhez, ehhez is egy kis csend kell, hogy a dolgok megszólítsák; hogy valóban meghallhassa azt a hangot, amely annyira halk, amilyenen csak a képi üzenetek tudnak szólni. Éppen ezért nagyon nehéz írni azokról a dolgokról, amelyeket látni kell! A szem dolgait szavakkal méltatni olyan általában, mint a szőnyeg hátulját szemlélve annak csodálatos színeit. Balogh József vékei származású MŰVÉSZ. 1922-ben született; foglalkozására nézve cipész, és 1977-ben kezdte házát és minden körötte lévő és környezetében elérhető dolgát átalakítani a maga, szavakkal kifejezhetetlen, belső világának a képére. E pár sor elején azt mondtam, hogy a hazai magyar hírközlés nem erőltette meg magát azzal, hogy házának és személyének kellő figyelmet szenteljen. Odafigyelünk a bécsi extra házsorra. Ki lenne a maga belső, szent eszméjével Balogh József azon a bizonyos „szent“ nyugaton? Inkább hagyjuk a választ..! Nehéz lenne arról írni, hogy egy végtelenül kedves, az embert a maga egyszerű és mégis grandiózus megjelenésével ámulatba és zavarba ejtő egyéniséggel találkozunk, amikor hozzá, birodalmába betérünk. Belenéztem az Internationales Leipziger Festival für Dokumentar und Animationsfilm kiad vány 1996 novemberi számába, amelyben ott van Balogh József háza, mint az európai népi kultúra egyik unikuma, és nagyon elszégyelltem magamat, és egy kicsit szégyenkeztem hazai mindannyiunk miatt... Ide adott néhány sort. Ahelyett, hogy hosszúra nyújtva bemutatnám öt, hadd álljon itt a magáról írt „Balogh József-portré“: Három gondolkodó fejre van szüksége egy falunak: papra, orvosra és cipészre. Kószálok az utcán végig. Nézelődöm jobbra, balra, aztán felvillan előttem, hogy mit is akartam. Épp úgy, mint egy költőnél. Ül az íróasztalánál és nem gondol szinte semmire. Aztán öt perc alatt ír egy költeményt, amit az egész világ csodál. Balogh József háza nem fog elmenni senkihez. Balogh József házához talán el kellene jönni — mindenkinek... TISZAI NAGY MENYHÉRT a szerző felvételei
