Életünk, 1998 (3. évfolyam, 1-33. szám)

1998-02-11 / 3. szám

A perbenyiki „mézeskalácsház46 Érdekes épületek - épületek érdekességei Lehet, hogy informálatlan­­ságomat árulom el azzal, amikor azt mondom, hogy a hazai ma­gyar sajtóban, illetve médiákban még nem találkoztam ezzel a „tu­risztikai látványosság“ jelzővel is minősíthető objektummal. Számtalanszor elmentem mel­lette, kívülről meg is csodáltam, és nem tudtam magamban hová helyezni Balogh József házát. Azt gondoltam, hogy egy olyan kü­lönc lakik ott, aki nem szívesen látja a mindennapok „normális“ emberét. Sok időbe telt, míg vet­tem a bátorságot, s fényképezővei és más emlékezet-mankóval föl­szerelkezve betértem a „mézes­kalácsházba“. Azért teszem idé­zőjelbe, mert a ház egyáltalán nem mézeskalácsból van, hanem ugyanolyan építő­anyagokból, mint a többi ház. Ha kívülről valami hasonlót is mutat, ha bele akarnánk harapni, ugyan­csak beletöme a fogunk. Mint ahogy ezzel az írás­sal is így vagyok némi­képp, amikor megpróbá­lom benne megértetni, kö­zel hozni magamhoz és másokhoz ennek az épületnek a lelkét. Az ember megfogalmazhatat­­lan érzésekkel áll meg az udvarán - és lép be a házba. Hat fej és isten tudja hány szem, miegymás kell, hogy legalább nagyjából szem­ügyre vehesse azt a csodát, amit lát. Első benyomása a felületes szemlélőnek az, hogy egy rakás giccs van előtte minden rendszer nélkül összehalmozva. De, mint mindenhez, ehhez is egy kis csend kell, hogy a dolgok meg­szólítsák; hogy valóban meghall­hassa azt a hangot, amely annyira halk, amilyenen csak a képi üze­netek tudnak szólni. Éppen ezért nagyon nehéz írni azokról a dolgokról, amelyeket látni kell! A szem dolgait szavak­kal méltatni olyan általában, mint a szőnyeg hátulját szemlélve an­nak csodálatos színeit. Balogh József vékei származá­sú MŰVÉSZ. 1922-ben született; foglalkozására nézve cipész, és 1977-ben kezdte házát és minden körötte lévő és környezetében el­érhető dolgát átalakítani a maga, szavakkal kifejezhetetlen, belső világának a képére. E pár sor ele­jén azt mondtam, hogy a hazai magyar hírközlés nem erőltette meg magát azzal, hogy házának és személyének kellő figyelmet szenteljen. Odafigyelünk a bécsi extra házsorra. Ki lenne a maga belső, szent eszméjével Balogh József azon a bizonyos „szent“ nyugaton? Inkább hagyjuk a választ..! Nehéz lenne arról írni, hogy egy végtelenül kedves, az embert a maga egyszerű és mégis grandi­ózus megjelenésével ámulatba és zavarba ejtő egyéniséggel talál­kozunk, amikor hozzá, birodal­mába betérünk. Belenéztem az Internationales Leipziger Festival für Doku­mentar und Animationsfilm kiad ­vány 1996 novemberi számába, amelyben ott van Balogh József háza, mint az európai népi kultú­ra egyik unikuma, és nagyon el­szégyelltem magamat, és egy ki­csit szégyenkeztem hazai mind­annyiunk miatt... Ide adott néhány sort. Ahelyett, hogy hosszúra nyújtva bemutat­nám öt, hadd álljon itt a magáról írt „Balogh József-portré“: Három gondolkodó fejre van szüksége egy falunak: papra, orvos­ra és cipészre. Kószálok az utcán végig. Nézelődöm jobbra, balra, aztán felvillan előt­tem, hogy mit is akartam. Épp úgy, mint egy költőnél. Ül az íróasztalánál és nem gondol szinte semmire. Aztán öt perc alatt ír egy költeményt, amit az egész világ csodál. Balogh József háza nem fog el­menni senkihez. Balogh József házához talán el kellene jönni — mindenkinek... TISZAI NAGY MENYHÉRT a szerző felvételei

Next

/
Oldalképek
Tartalom