Életünk, 1998 (3. évfolyam, 1-33. szám)
1998-02-11 / 3. szám
Kertésznaptár Új idény kezdetén Miért van szükség vetésforgóra? Kertünk tervezésének egyik alapfeltétele a vetésforgó beiktatása. De vajon miért is kell ragaszkodnunk a vetésforgóhoz? Az összetett válasz röviden így fogalmazható meg: a zöldségféléknek nem egyforma a tápanyag-, illetve a trágyaigénye; az átgondolt növényváltás gátolja az elgyomosodást; beiktatásával fenntartható a talajállapot, a pillangósok nitrogénnel gazdagítják a talajt. Házikertekben a következő vetésforgó beállítása a legeredményesebb: az első évben a friss őszi trágyázás után paprika, paradicsom, káposztafélék, kobakosok (sárga- és görögdinnye, uborka, spárgatök, sütőtök, patisszon, olasztök); a második évben burgonya, gyökérzöldség, cékla, hagymafélék; a harmadik évben pedig a zöld- és szárazbab, borsó, retek, hagyma. Ha ezt a művelődési módot alkalmazzuk, akkor a vetésforgón kívüli területet művelés szempontjából háromfelé osztjuk, amelyből egy szakaszt istállótrágyázunk, és a fentiek szerint változtatjuk benne a növények sorát. Természetesen 3-4 évenként — a spárgánál ritkábban — váltani kell a szamóca- és a tormaültetvényeket is, nemcsak a talajuntság, hanem az elszaporodó gyomok miatt is. Egyes növények, így a burgonya és a gyökérzöldségek tárolhatósága nagyon romlik, ha a vetésforgó első helyére tesszük, bár hozamuk így a legnagyobb. Azzal is számolnunk kell, hogy ezek a termények a fokozott nitrogénellátás következtében gumójukba, illetve gyökérzetükbe sok nitritet és nitrátot halmoznak fel, ami az egészségre — főleg a fiatalkorúak esetében — nagyon káros. A nitrogénfelszívódás nagysága az egyes zöldségféléknél nagyon eltérő: fejes saláta, cékla, retek, korai karalábé, zöldhagyma, rövid tenyészidejű sárgarépafajták magas; paprika, zeller, káposzta, sárgarépa, csillagtök (patisszon), dinnye, petrezselyem, karfiol (közepes); paradicsom, saláta- és csemegeuborka, borsó, zöldbab (alacsony). Növényvédelmi teendők A tavalyelőtti évvel ellentétben az elmúlt évben az őszibarackot kevésbé fertőzte a tafrinás levéltodrosodás, annak köszönhetően, hogy a rügyfakadáskor aránylag meleg és száraz időjárás uralkodott. Mivel a tavaszi időjárás rendszerint szeszélyes, ezért érdemes az őszibarackfákat az idén is megelőző permetezésben részesíteni, vagyis alaposan lemosni az erre a célra engedélyezett készítmények — Kuprikol 50 (0,6), Syllit (0,2), Efuzine 500 EC (0,25) valamelyikével. Hűvös, erős időjárás esetében a permetezést — legkésőbb rügyfakadáskor— ismételjük meg. Az epret ebben az időszakban leginkább a szamóca-gubacsatka veszélyezteti, mely ellen a Basudin 60 EC (0,15), valamint a Diazinon 60 EC (0,15) növényvédő szerekkel védekezhetünk. A téli fokhagyma (ősszel kiültetett fokhagyma) egyik legismertebb korai kártevője a fokhagymalégy. Az ellene való vegyszeres növényvédelmet — Karate 2,5 EC (0,1), Reldan 2 E (0,2) — lehetőleg február második felében végezzük el. A ribiszke-gubacsatka kártétele korán — a fakadás után azonnal — jelentkezik. Ha a téli lemosó kezelés — Omite 57 E (0,1), Thiodin 35 EC (0,15) — elmarad, akkor pótolhatatlan károkat okoz. Magból kel az élet A palántanevelés közbeiktatásával végzett szaporítás elsősorban a paprika, a paradicsom, továbbá a korai szabadföldi káposztafélék, valamint néhány nagyon apró magvú és nagyon lassan csírázó zöldségféle (pl. a zeller) termesztésében javasolható. Ha ehhez hozzávesszük a sárga- és görögdinnye, a salátauborka (legújabban a csemegeuborka) és az étkezési tök korai termesztését, akkor elmondhatjuk, hogy az általuk elfoglalt terület nagysága meghaladja a házikertek hasznosításának 45—50 százalékát. A palántanevelés alapeszköze a szaporítóláda — műanyag vagy faláda —, melynek bevált nagysága 30 x 60 cm 6—8 cm magassággal. Alapvető követelmény, hogy a palántaneveléshez használt föld fertőzésmentes legyen. Vékony lécből sorjelzőt vágunk, amelyet a szaporítóládába 5-6 centiméterenként keresztirányba benyomkodunk, mintegy 1 cm mélyre. A kis barázdákba egyenként helyezzük el a magvakat, a paradicsomot pl. 4-5 cm-re egymástól. A paprikamagokat már párosával vethetjük, de úgy, hogy ne érintkezzenek egymással. A párok egymástól 4-5 cm-re legyenek. A legfontosabb annak az eldöntése, hogy mikor akarjuk palántáinkat kiültetni. E tanács főleg azoknak a házikert-tulajdonosoknak szól, akiknek nincs fűthető üvegházuk vagy fóliasátruk. Ebben az esetben a szaporítóládát az ablakok elé helyezzük. Néhány hét elteltével kikelnek a magvak. Ebben a szakaszban viszont már jobb megvilágításra van szükségük. Ennek megfelelően március végéig a palánták még a lakásban is kibírják, április elején viszont a szaporítóládákat ajánlatos fólia alá helyezni. A zsenge növények tűzdelése különböző módon történhet. Legegyszerűbb eljárás az, amikor a magvetéshez hasonlóan előkészített ágyasokba tűzdeljük át a palántákat. A melegágyasok egyetlen hőtermelő forrása az istállótrágya. A palántanevelés fejlettebb módja a tápkockába, vagy palántanevelő cserepekbe való átültetés. A tűzdelésről növényélettani vonatkozásban megállapítható, hogy az átmeneti „megtorpanás“ általában annál rövidebb ideig tart, minél fiatalabb a palánta. A korszerű palántanevelés egyik hazai meghonosítója a dunatőkési Pápai Imre, aki a föld helyett sterill dán tőzeget használ, melynek a tápanyagtartalma minimális. A szükséges tápanyagokat naponta vagy kétnaponként az öntözővízzel együtt juttatja ki a palántákra. Meg kell jegyeznünk, hogy a sterill tőzegnek köszönhetően a fertőzésveszély minimális. Mire kiültetésre kerül sor, a növény (ún. minipalánta) gyökerei teljesen átszövik a tőzeget, és egészséges, erős, edzett palánta kerül kiültetésre. E módszernek köszönhetően a palántaelhalás minimális, az elültetett növényzet egyenletesen fejlődik, később a termés egyenletesen érik, amely a betakarítás és a vetőmagtermesztés szempontjából egyaránt fontos. Bogyósok metszése A málna, a szamóca (eper), a piros és fekete ribiszke, a köszméte (egres), a riszméte és a tüskétlen szeder tartozik e növények csoportjába. Miután valamennyi bogyós korán fakad, ezért fásmetszésük (késő ősszel), illetve a tél végén esedékes. A bogyósok közül kertünk egyik kedvence a málna, melynek termővesszőinek csúcsi harmadában rendszerint fejletlenebbek a termőrügyek, belőlük rövid, kevesebb termést hozó termőhajtások fejlődnek. A legszebb gyümölcsöt a középső harmadban levő rügyekből fejlődő hajtások hozzák. Ezért — művelésmódtól, fajtától, növekedési erélytől függően — a termővesszőket 20—30 cm-rel kurtítsuk meg. E művelet legkésőbb február közepéig esedékes. CSIBA LÁSZLÓ A szőlőgubacsatka a szőlő gyakori kártevője. Az általa fertőzött levelek fonnyadnak, később lehullanak. Az általa való több évi fertőzés rövidszártagúságot, elseprűsödést okoz. A szőlő metszésekor a levágott vesszőrészeket semmisítsük meg, ezzel a telelő atkákat is elpusztítjuk. Az eper egyik ismert kártevője a szamócaatka, mely ellen már február második felében esedékes a védekezés.
