Életünk, 1998 (3. évfolyam, 1-33. szám)
1998-02-11 / 3. szám
William Saroyan Szerelem, halál, önfeláldozás stb. Tóm Garner — a moziban, a vásznon ez a nagy, széles vállú férfi, a vasutak építője, a Chicago & Southwestern elnöke, betántorog, nem megy, tántorog a szobájába, és becsukja az ajtót. Az ember tudja, hogy öngyilkos akar lenni, mivel tántorog, és mert az ember moziban van, és a film már jó ideje elkezdődött, és valaminek most már igazán hamarosan történnie kell, valami óriásinak, gigantikusnak, ahogy Hollywoodban mondják, öngyilkosságnak vagy csóknak. Az ember ül a moziban, és várja, hogy amit már előre tud, megtörténjen. Szegény Tóm épp az imént vette hírét, hogy második feleségének a kisfia az ő első házasságából született fiától származik. Tóm első felesége öngyilkos lett, amikor rájött, hogy Tóm beleszeretett egy másik nőbe: ezt a fiatal nőt vette Tóm másodjára feleségül. Ő volt a Santa Clara Vasút elnökének a lánya. Ö volt az, aki magába bolondította Tomot, hogy az apja továbbra is a Santa Clara elnöke maradhasson. Tóm kilencmillió dollárért megvette a Santa Clarát. Első felesége egy autó elé vetette magát, amikor kiderült, hogy Tóm mást szeret. A színészi játékával csinálta, az arcával, a szemével, a szájával, és azzal, ahogy lépkedett. Olyasmit nem mutattak, amitől felfordult volna az ember gyomra, csak a sofőr kétségbeesett arcát lehetett látni, miközben megpróbálta megállítani az autót. Meg a kereket, amelyik halálra gázolta, hallatszott a csikorgása. Azt is lehetett hallani, ahogy a járókelők sikoltoztak, pontosan úgy, mint amikor valami szörnyűség történik, és a néző megértette a lényeget. A legrosszabb bekövetkezett. Tóm felesége, Sally megtért Teremtöjéhez. Sally akkor ismerkedett meg Tómmal, amikor a férfi még bakter volt, ő pedig tanítónő egy kis vidéki iskolában. Egy nap Tóm bevallotta neki, hogy sem írni-olvasni, sem számolni nem tud. Sally megtanította Tomot írni, olvasni, összeadni, kivonni, osztani és szorozni. Már házasok voltak, mikor egy este Sally megkérdezte, hogy egész életében bakter akar-e maradni, és a férfi azt mondta, hogy igen. Az asszony megkérdezte, egy szikrányi becsvágy sem szorult-e belé, de Tóm azt felelte, hogy elégedett, a bakternek nincs nehéz munkája, megvan a kis otthona, és amellett még horgászásra is jócskán jut ideje. Ez bántotta Sallyt, és el is játszotta bánatát. Tóm látta, hogy Sally számára milyen sokat jelentene, ha megpróbálná többre vinni. A vacsoraasztalnál ülve kijelentette, hogy megpróbálja. Tekintete különössé vált, arckifejezése erős akaratot tükrözött. Szinte látta az ember, mint verekszi magát előbbre az életben. Sally Chicagóba küldte Tomot iskolába, és ő dolgozott helyette mint bakter, hogy legyen miből fizetnie Tóm tandíját: nagyszerű asszony, hősies feleség. Láthatta a néző, amint egy téli éjszakán a sínek mellett lépdelt, szerszámokat, olajoskannákat cipelve, körülötte a behavazott,vigasztalan táj. Szomorú látvány volt. Annak is szánták. Tómért tette, azért, hogy Tómból nagy ember válhasson. Aznap, amikor Tóm bejelentette, hogy őt nevezték ki a Missouri-híd építésvezetőjének, Sally megmondta neki, hogy gyermeket vár, és Tóm kijelentette, hogy őt most már semmi sem tartóztathatja fel. Sallyért és a gyermekért a legmagasabb csúcsra is képes lesz felhágni. Sally kisfiút hozott a világra, és miközben Tóm az ágyához közeledett, a néző szimfonikus zenét hallott, és mindenki tudta, hogy Tóm életének ez az egyik legnagyobb pillanata. Mutatták, amint bement a homályosan megvilágított szobába, letérdelt a felesége és újszülött fia mellé, és hallani lehetett, ahogy imádkozik. Hallani lehetett, hogy azt mondja, Miatyánk, ki vagy a mennyekben, tiéd a hatalom és a dicsőség, mindörökkön, örökké. Ketten az orrukat fújták a nézőtéren. Sally tette Tomot azzá, aki lett. Ö emelte ki a bakterházból, és ültette az elnöki székbe. És aztán Tóm lángra gyűlt a fiatalabb és vonzóbb nő iránt, Sally pedig egy autó elé vetette magát. Öngyilkossága azért volt annyira megrendítő, mert olyan sokat tett Tómért, és emiatt gyűlt könny sokak szemébe a nézőtéren, mikor Sally végzett magával. De Tóm lángolását a fiatal nő iránt nem csökkentette Sally halála, és rövid idő múlva feleségül vette a lányt, mivel időnként gyakorlatias is volt, egészen addig, amíg Hollywoodban azt akarták, hogy gyakorlatias legyen. Tóm fia, akit épp akkor tanácsoltak el az egyetemről részegeskedés miatt, beköltözött az apai házba, és viszonyt kezdett Tóm második feleségével. Az eredmény egy bébi lett, egy makkegészséges kisbaba, aki azonban nem az apától, hanem a fiától származott. Tóm fia, Tommy, a tapasztalatlan, de komoly és jól öltözött fiatalember nem volt igazán tudatában annak, amit tett. A természet műve volt az egész. Mindenki tudja, milyen a természet, még a moziban is. Tóm olyan sokszor utazott el üzleti ügyekben, és a második felesége olyan magányos volt, hogy az asszony érdeklődése a fiatalember felé fordult, és Tommy vitte el a táncestélyekre is. A néző láthatta, ahogy a nő a fiatal, tapasztalatlan fiú felé nyújtja a kezét, és hallotta, amikor jelentőségteljesen megkérdezte tőle, hogy szeretne-e táncolni vele. A fiú olyan hosszú idő után fogta csak meg az asszony kezét, hogy a néző azonnal megérezte, milyen őrjítően felkavarta őt ez a dolog. És a nő olyan észvesztőén gyönyörű volt, ahogy a kezét feléje nyújtotta, hogy a néző úgy érezte, ő maga sem tudna ellenállni a hívásának, még hasonló körülmények között sem. Volt valami ellenállhatatlan arcának és alakjának tökéletességében, azokban a csókolni való ajkakban, a kecses tartásban, a gyönyörű testében, a sóvárgó lelkében. Ennek egész egyszerűen meg kellett történnie. Az ember nincs fából, hiszen tudják. És a nagy vasútépítő, a férfi, aki mindig elérte, amit akart, aki levert egy sztrájkot, és negyven emberét lövette agyon egy zendülés során, most betámolyog a szobájába, és becsukja az ajtót. És a néző tudja, hogy a film a végéhez közeledik. A mozi levegője elektromossággal telik meg a középkorú nők feszült várakozásától, akik életük legnagyobb részét mozikban töltik, ahol szerethetnek, meghalhatnak, föláldozhatják magukat a nemes eszmékért és más effélékért. Most is itt vannak a sötét nézőtéren, és a nagy élet egy pillanata megint eljött számukra. Az általános feszültség érezhetővé válik, és ha a néző jól odafigyel, szinte hallja, ahogy ezek a hölgyek most teljes életet élnek. Szegény Tóm egy szörnyű problémával és egy irtózatos kötelességgel viaskodik odabent. A saját becsületéért, a hollywoodi morálért, az iparért (a harmadik legnagyobb iparág Amerikában, úgy tudom), önökért és értem, az Istenért Tómnak végeznie kell magával. Ha nem teszi meg, az egyszerűen azt jelentené, hogy időtlen idők óta áltatjuk magunkat. Shakespeare is, meg mi is, többiek. Tudjuk, hogy eléggé férfi ahhoz, hogy megtegye, mégis, egy pillanatig reméljük, hogy nem teszi meg, éppen csak hogy lássuk, mi történik akkor, éppen csak hogy lássuk, összedől-e tényleg a világ, amit teremtettünk. Hosszú idővel ezelőtt alkottuk meg a szabása a mozdonyokat úgy vezetnék, ahogy az Államot, a mozdonyvezetőnek egy asszony ülne a térdén. (Alain, 1868—1951)
