Életünk, 1998 (3. évfolyam, 1-33. szám)

1998-02-11 / 3. szám

Emlékeztető Február 11. — Száz éve született Szilárd Leó magyar származású atomtudós. Február 15. — Százkilencven éve született Kari Friedrich Lessing német festő. Február 21. — Száztíz éve halt meg Jozef Miloslav Urban szlovák író. Február 22. — Kétszáztíz éve született Atrhur Schopenhauer német filozófus. — Ordódy Katalin nyolcvanéves. Február 23. — Százhetven éve halt meg Fazekas Mihály író, költő. — Kilencvenöt éve született Július Fučík cseh író, újságíró. SZIPORKÁK A szerelem olyan, mint a láz, megszületik és elmú­lik, anélkül, hogy abba akaratunk beleavatkoznék. Két szerelmes érzései csaknem sohasem egy­formák. A szenvedélyes szerelemnek megvannak a maga állomásai, egyi­ken egyik, másikon a má­sik fél szerelme erősebb. A szerelem az egyetlen olyan szenvedély, mely maga gyártotta pénzzel jutalmaz. Aki nem tud titkot tartani, szeretni sem tud. Senki sem táplálhat ma­gában egyszerre két sze­relmet. Nincs íze annak, amit az egyik szerető erőszakkal vesz el a másiktól. A szerelmet rendszerint fukarság űzi el a házból. A nyilvánossá vált sze­relem ritkán tartós. A túlságosan könnyű siker rövidesen megfoszt­ja varázsától a szerelmet; az akadályok emelik érté­két. (Stendhal) Beteg, fizess! Nyugtalan, idegfeszítö idő­ket élünk. Néha úgy érezzük, a külső negatív hatások szinte el­viselhetetlenek. Nehézségek, problémák tornyosodnak körü­löttünk. Próbálunk ellenállni, küzdeni vagy csak egyszerűen figyelmen kívül hagyni mind­azt, ami lesújtóan hat ránk. Te­hetjük ezt mindaddig, amíg nem közvetlenül rólunk, a saját bőrünkről van szó. Mert az utóbbi esetekben határozottan tenni szeretnénk magunkért, a hozzátartozónkért. És van erre módunk? Bizonyos feltétellel igen. S ez a feltétel a pénz. Már elmúltak azok az idők, amikor nem volt ildomos az anyagiakról beszélni az embe­rek egészségi állapotával kap­csolatban. Az ingyenes ellátást az új biztosítók létrejöttével ki­alakult helyzet váltotta fel. Et­től sokan a javulást várták, il­letve ígérték. A valóság vi­szont egy kissé másképp ala­kult. A klienseket egymástól csábítgatták az egészségbizto­sítók, s végül a magas létszámú biztosítottakra vonatkozó tör­vény arra kényszerítette őket, hogy „összeolvadjanak“. A be­teget „átigazolják“, állítólag a korábbi tartozásaikat is rendez­ni kívánják. Eddig ez rendben is volna, de... Az orvosok egy része már magánrendelőt létesített és kö­zülük sokan olyan tapasztala­tokat szereztek a biztosítókkal, hogy nem hajlandók velük szerződést kötni. Magyarán: hiába fizeti a polgár a biztosí­tást, ha orvosra szorul, megtör­ténik: a kezelésért fizetni kell. Nemrég a lakótelepi szemor­vosnál tapasztaltakról beszélt az egyik ismerősöm. Korábban még nem járt ott, és meglepeté­sére senki sem várakozott az előcsarnokban. A nővér helyett intézkedő úr elmondta neki: ez magánrendelő, az árjegyzék a falon van kifüggesztve. Nem, itt a biztosítókártya nem érvé­nyes. Mivel várakozni nem kellett, rászánta a kétszáz koro­nát. A vizsgálat után kenőcsöt és új szemüveget írt fel az or­vosnő, de megmagyarázta az ö receptjeire felírt gyógyszerért fizetni kell, sőt még azt a pár koronát (a keret és a lencse árá­hoz képest valóban csak ennyi­ről van szó) sem fizeti hozzá a biztosító, mivel neki nincs szerződése egyetlen egészség­biztosítóval sem. Hát mit tehe­tett? Fizetett az orvosnál, teljes árat az optikusnál, csak azon dühöngött, miért fizet a bizto­sítónak. Jó, jó, mondhatnánk keres­hetett volna olyan szemor­vost, akinek van szerződése, és nem került volna ennyibe a vizsgálat, a szemüveg. Való­ban megtehette volna, hiszen joga van a szabad orvosvá­­lasztásra. A másik eset — amely szin­tén e témához tartozik — úgy érzem, az előzőnél sokkal megrázóbb. Éppen azért, mert a betegnek nem adatott meg a választási lehetőség. Oly annyira nem, hogy a kór, amely testét megtámadta a gyógyíthatatlanok közé tarto­zik. A férjnek megmondták: az asszonyka hátralévő élete hó­napokban mérhető. Műtéteken, komoly kezeléseken esett át. Ezek költségeit a biztosító térí­tette. A „mellékes“ kiadásokról a családban nem beszélnek. A pénz kérdése csak akkor me­rült fel, amikor egy nap nem mentek a kórházba látogatóba, és az asszonyka üzent a szom­szédtól: hozzon a férj pár koro­nát, mert fillér nélkül maradt. Aztán másnap kiderült az ok. Nem volt elég a súlyos beteg­séggel járó fájdalom, az egyik foga kezdte kínosan gyötörni. A fogorvos megszabadította a rakoncátlan fogtól, mégpedig a zsebpénzként nála lévő három­száz koronáért. A maszek fog­orvosnak ugyanis nincs a biz­tosítóval szerződése. Az ágyonfekvő beteg nem mehe­tett mást keresni... Értem én az orvosokat: nem hajlandóak ingyen dolgozni. Még az elégedetlen patikusok gondja is felháborító: a saját pénzük fekszik az eladott és a biztosítók által nem térített gyógyszerekben. De végül is mindez az egyszerű emberen, a becsületesen fizető biztosítot­ton csattan. Számára nem ma­radt más hátra, mint: beteg, fi­zess! (Ha van miből!?) DEÁK TERÉZ illusztrációs felvétel

Next

/
Oldalképek
Tartalom