Életünk, 1998 (3. évfolyam, 1-33. szám)

1998-07-22 / 16. szám

Fust Milan A felesegem tortenete (reszlet) Szaztiz eve, 1888. julius 17-en szuletett Budapesten Fust Milan, az egyik legkiilonosebb magyar iro, kolto, eszteta. Sajatos, ma­­ganyos hang. A magyar szabad­­vers feltalaloja. "Teljesen elveti a kiilso merteket a belso mertek javara" (Kosztolanyi). Prozaja talan a kolteszetenel is nagyobb meglepetes. "Micsoda pokoli tanca a tragikumnak es a komi­­kumnak!" - kialt ugyancsak Kosztolanyi. A felesegem torte­­nete c. regenye bombasiker, szinte minden europai nyelvre leforditjak. Izelitoul ennek indi­­tosorait kozoljuk lapunk mostani szamaban. Ha nehany boldog es onfeledt drat akar szerezni a T. olvaso onmaganak 1998 nyaran, emelje le konyvespolcarol vagy kolcsbnozze ki a kbnyvtarbol es olvassa vegig Fust Milan felejt­­hetetlen humoru vidam rege­­nyet, melyet a haboru legsote­­tebb eveben, 1942-ben irt. Hogy a felesegem megcsal, regen sejtet­­tem. De hogy ewel... Hat lab es egy hiivelyk magas ember vagyok s ketszaztiz font, tehat valosagos orias, ahogy mondani szoktak, ha rakdpok erre, meghal. fgy gondolkodtam Dedin urrol eleinte. De nem is itt kell kezdenem. Hat hiaba, meg most is csupa indulat vagyok, ha ragondo­­lok. Voltakeppen rosszul tettem, hogy meg­­hazasodtam, tudom. Mar azert is, mert elad­­dig nem sok kozbm volt a ndkhoz, hideg ter­­meszet voltam. Ha visszatekintek korai ifju­­sagomra, erdemleges tortenetem szerelem dolgaban alig tobb, mint a kovetkezo: Tizen­­harom eves lehettem, mikor egy parkban all­­dogaltam a hollandiai Sneek varosaban, Friestland kozeleben, akkor ott laktunk. Egy nevelono tilt a parkban egy kisgyerekkel, es igy kialtozott ra: — Veux-tu obbeir, veux-tu obeir? Ez nagyon tetszett nekem. Ezt is mondta neki: — Vite, vite, ddepeche-toi done. Ez is nagyon tetszett. Lehet, hogy el is hataroztam mar akkor, hogy francia not fo­­gok felesegiil venni. Egy szo mint szaz, ezt az edes dallamot szivesen hallgattam, s az­tan, mintegy isteni sugallatra, a park szelere mentem, kiteptem egy lapot a noteszombol, s ezt irtam ra hollandusul (mert irni francia­ul meg nem tudtam, se beszelni jol, csak epp ertettem, amit mondanak): Greppel, greppel - ezt a ket szot irtam ra. Vagyis, hogy menjunk az arokba kicsit. Ott a kozelben volt ugyanis egy jokora pa­­zsitos arok. S ezzel a papirlappal odamen­­tem a neveldndhoz, s mint mikor kis gyer­­mekkoromban a szatoeshoz kiildtek venni valamit, szeliden alltam elotte, es nyajasan neztem ra. Eleje tartottam a papirt. A nevelono azt hitte, megdriiltem. Ertette a szot, de nem ertette a dolgot. Igaz, jokora kamasz voltam, tizennyolc evesnek is nezhetett volna valaki, de rovid nadragom volt es kurta harisnyam, tovabba egy szep kek matrozbluz is volt rajtam, ame­­lyen reggel anyam kotbtte meg a csokrot. Akkor meg piros arcom is volt - s igaz, eh­­hez a fiileim is pirosak s meghozza jo na­­gyok, de viszont a fogaim feherek, a szeme­­im batrak - hu szemu fiu voltam. S nem is voltam romlott, igazan nem. Hogy honnan jott ram a batorsag ilyet leirnom, ma se tu­dom. A nevelono persze ugy bamult ram, majd elnyelt a szemevel.- Que c ’est que tu veux? - kerdezi tolem. S en meg akkor se szegyelltem magam. Ott alltam nyajasan, aztan el­­szaladtam. S igy tettem mas­­nap es harmadnap is. A nevelono, ha mar csak messzirol latott, hogy jbvok a noteszommal, majd kette­­tort a kacagastol. A karcsu veknyat fogta nevetteben. A kisgyerek pedig, aki vele volt, szinten nevetett. De en csak alltam ott, allhatatos szemeimmel, es nem tagi­­tottam. — Mon pauvre parcon - sopankodott rajtam meg mindig nevetve, amellet for­­ro-pirosan. - Eh bien, tu ne sais pas ce qu’il te faut — mondta sajnalkodva. Vagyis tapasztalt nd lehetett. - Sze­­geny fiacskam - ismetelte -, ugye nem tudod, mi bajod van? S ugy belecsudalko­­zott a szemembe, mint a for­­ro nap, s megesipte meg az arcomat is. Akkor megint elszaladtam. De vegul megis eszre tert. Miert ne? - kerdezte magaban nyilvan. - Ebbol legalabb nem lehet pletyka­sag, se mas baj. Kieszelte tehat a kovetke­­zot: Az arok gondolata neki is tetszett. Csakhogy volt am ott egy kis hid is, alatta bozottal, miegymas, s minthogy megtudta, hogy az or naponta csak ketszer megy el ar­­rafele - hajnali ot orakor es este het utan -, kiilonben a nagy forrosagban javareszt neptelen ez a taj, kiszaladt hat hozzam a hid kozelebe kora reggel valami kosarral vagy tejes ibrikkel, de olyan kuszaltan es almosan, majd megbolondultam bele. Mert el kell kepzelni, fiatal fiu voltam, s rajta meg erezni lehetett az agy meleget. Otthon a £orai felkeleseket illetoen hazudtam valamit - anyamat kiilonben is elkeriiltem, s ugy jartam-keltem egesz nap a nagy napsiitesben, mintha al­­modnek. S igy tartott ez egesz nyaron at. Akkor meguntam a noket. Ettol szamitott egy ev mulva pedig egyik nagybatyam, az egyetlen kedves es elfajzott nagybatyam, akinel latogatoban voltam, kampos letrat keszitte­­tett nekem, hogy modom legyen a szobambol felmasznom egy masik hazba, egy emelettel ma­­gasabbra, ahol este mindennap furdott egy gyonyoru holgy. Ak­kor is nyar volt, s a lakas ablaka­­it a nagy hoseg miatt nyitva tar­­totta. S en egy nap, 6g 6s fold kozott lebegve, felldptem hozza az ablakparkanyra, s hogy meg ne ijedjen, igy susogtam be hoz­za:- Egy kisfiu van itt. Nem is ijedt meg, csak na­gyon elkomolyodott a furdoje­­ben. Hiszen ismert is latasbol. Aztan szotlanul intett nekem, en leleptem a parkanyrol, s o kod­­iilte szemekkel magahoz olelt. Felsmann Tamas rajza Kdnyvrol konyvert Fust Milan idezett miivenek, A felesegem tortenete c. regenyenek letezik alcime is. Ker­­jtik, irja meg szerkesztosegiinknek ezt az alci­­met. Valaszukat 1998. augusztus 4-ig kerjiik postara adni a kovetkezo cimre: Eletiink szer­­kesztosege, Radlinskeho 27., P. O. Box 66., 810 05 Bratislava. A helyes megfejtok koztil harman kdnyvjutalomban reszesiilnek. A 13. szam helyes megfejtese: Lujza az Armany es szerelemben, Zilia a Nema leventd­­ben, Anna az Anna Kareninaban. Konyv­­jutalomban Kopasz Miklos somorjai olvasdnk reszesiilt. Gratulalunk!

Next

/
Oldalképek
Tartalom