Életünk, 1998 (3. évfolyam, 1-33. szám)
1998-01-28 / 2. szám
Emlékeztető Január 29. — Zalabai Zsigmond szlovákiai magyar író, kritikus, stiliszta és irodalomtörténész ötvenéves. Február 2. — Százötven éve született Pavol Országh- Hviezdoslav szlovák költő, drámaíró, műfordító. — Száznegyven éve született Komjáthy Jenő költő. Február 3. — Száz éve született Alvar Aalto finn építész. Február 4. — Százkilencven éve született Josef Kajetán Tyl cseh drámaíró, író. Február 5. — Kétszáztíz éve született Kisfaludy Károly költő. — Száztizenöt éve született Nagy Lajos prózaíró. Február 8. — Százhetven éve született Jules Verne francia író. SZIPORKÁK A vidám elme jó orvosságul szolgál; a szomorú lélek pedig megszárasztja a csontokat. (Példabeszédek) Mert bizony azt mondom, hogy nincs is kellemesebb, mint hogyha egész népet tölt el széltében a jókedv. ... énekszó és tánc... a víg lakomák koronája... (Homérosz) Arra legyen gondod, hogy vígan élj... (Rabelais) ... a tréfa az okosság jele; s a tréfa és elmésség nem szokott törpe lelkeknél megszállani. (Cervantes) Csapás előtt mindig vidám az ember, de a szerencsét gond előzi meg. (Shakespeare) Tudod, hogy intézd bölcsen életed? Légy víg! — ha nem megy, légy elégedett. (Goethe) Baj van a törvényeinkkel? Kevesen állíthatják, hogy az életük simán, meglepetésektől mentesen folyik. Számtalan külső tényező, esemény befolyásolja mindennapjainkat, s bizony nem ritka az olyan jelenség, melynek kapcsán szinte a lélegzetünk is eláll. Ezt történt az egyik ismerősömmel. Napi postája között talált egy furcsa levelet. Itteni székhelyű, de neve alapján ítélve minden bizonnyal külföldi „eredetű“ cég képviselője udvariasan együttműködésre szólította fel. Ebben még nem volna semmi különleges, hiszen manapság szinte mindenki kapcsolatai bővítésére törekszik. Annál meghökkentöbb volt az érdeklődésének tárgya, pontosabban az ezzel összefüggő adatok ismerete. Tényszerűen közölte: tudom, hogy egy ingatlannal rendelkezik — s most jön a lényeg —, a telek pontos nyilvántartási száma és a vagyonlevél legfontosabb adatai, s ezzel kapcsolatban szeretnék tárgyalni önnel. Hogy miről, azt már nem részletezte, csupán megadta a telefonszámát, amelyen elérhető. A levél címzettje csak nézett, s még egyszer elolvasta a pár soros irományt. Nem véletlenül fordult meg a fejében: vajon ez az úriember honnan szerezte meg az ingatlanjára vonatkozó adatokat? Faluhelyen általában a lakók tudják egymásról, kinek mi tartozik a tulajdonába, de a nagyvárosban nincs a házakra írva, kié, az meg végképp nem szerepel a bejárat felett, milyen a telek száma és hol iktatták be a tulajdont. Ezek az adatok az illetékes hivatalokban találhatóak, pontosabban ott a helyük. S hogy hogyan kerültek (kerülhettek) egy idegen kezébe, ez egyelőre rejtély. Valószínűleg az is marad. Mert a kíváncsi vállalkozó kérdéseire valamelyik hivatalnok készségesen válaszolt, s ma — amikor a pénz beszél... — nem valószínű, hogy térítésmentes szolgáltatást nyújtott. Az érintett tulajdonos pedig csak nézhet és csodálkozhat, hogy nálunk mi minden történik... Eseményekben nincs tehát hiány. A kellemetlenek közé sorolható az is, ha valakinek ellopják az autóját. Mert ugye, az, aki tulajdonos és egyszerre megszűnik az lenni, így minősítik a szóban forgó cselekedetet. De nem jár el így minden esetben a tisztelt, független bíróság. Egy huszonéves fiatalember — vallomása szerint — a barátnőjét szerette volna meglátogatni. Gyalog mégsem mehetett! A lakóhelyéhez közeli utcában kiszemelt egy jó állapotban lévő Skodát. A bezárt ajtó nem okozott neki különösebb akadályt. Amikor észrevette, hogy a tulajdonos másképp is védekezett a fajtájához tartozóktól, arra sem volt rest, hogy a közeli parkolóra tolja el a kocsit, s ott az ülés alá rejtett elosztófejböl kiszerelt alkatrészt a helyére tegyen majd dolgát jól végezvén elhajtson. A lakótelepen ez a dél körüli „javítás“ senkinek sem tűnt fel. A jogosítvánnyal nem rendelkező fiatalember körülbelül húsz kilométer után egy útszéli fának ütközött. Mire a tulajdonos munkából hazatérve észrevette, hogy az autója eltűnt, és a rendőrségre ment, ott már tájékoztatták: az elveszettnek hitt autót összetörve elhúzatták. Elvitték öt a rendőrök, hogy azonosítsa a kocsit. Alig ismert rá a roncsra. Természetesen az autó hazaszállításának költségeit neki kellett fizetni. A rendőrség dolga könnyű volt: az autózni vágyó fiatalember az ülésen felejtette a személyazonosságiját. A tettes tehát kétségtelen volt, a bíróság ítélete viszont kétségesnek mondható. Szerinte a tolvaj nem tolvaj, mert nem lopott, hanem csak kölcsönözte a kocsit. Ha két évig jól viselkedik, a kiszabott hat hónap büntetést elfelejtheti. Élheti világát, a haja szála sem görbül meg. A tulajdonos pedig dühöng: ha kártérítését akarja érvényesíteni, ügyvédhez kell fordulnia, majd a bírósághoz. S mindez kiadásokkal jár. Az pedig nem valószínű, hogy valamikor is megkapja az autóján keletkezett kár összegét. A fiatalember munkanélküli, s ha eddig nem dolgozott, ha fizetésre köteleznék, még inkább kerülné a munkavállalást. A volt autótulajdonos legfeljebb biciklizhet és taposás közben gondolkodhat: az autóját „kölcsönvették“, de vissza már nem adják, a kárt okozó tettes a szemébe röhögött, ő pedig csak tehetetlenül néz. Nincs valami baj a törvényeinkkel, a tisztességes állampolgárok védelmével? DEÁK TERÉZ (A szerző illusztrációs felvétele)
