Életünk, 1998 (3. évfolyam, 1-33. szám)
1998-06-17 / 12. szám
Weores Sandor A meg-meglepett szeretok 1913. junius 22-en szijletett Weores Sandor, a modern magyar irodalom egyik legkivalobb alkotoja. Kulbnbsen a koiteszetben teremtett nagyot, maradandbt, de prdzai irdsai is felejthetetlen elmenyt nyujtanak. Mi egyik remek novellajaval emlekezunk a nagy (rdra. Eme pasztori Idyllium megett valosagos tortenet rejlik, es ni ha szegyenlem, meg ma is kaczagom. 1812. esztendo nyar vegen tortent: Grot Terek Istvan, kerom es mar majd-nem jegyesem, azon kerlelt, vinnem el ot a Poesisre nevelomhoz, Kazinczy Ferencz urhoz. Istvan eleg rossz poemakat irogata nekem, s nem tudom mijert remenkedett ama szigoru Criticus iteletiben, hat rea allottam, antul is inkabb, mert Kazinczyne grof Terek Sophie rokona vala matkamnak, de meg soha nem talalkoztanak. Isti hintajan indulank Banyatskara eggy reggelen, negyen: a kotsis, tovabba kerom meg en, es hogy megmegszollas ne legyen, Palko testver otsem mint ugyelet. Tobb boklalas utan tsak estve tele erkezenk, akkor Palko el-hagya bennunket, lovon atdoczdgdtt a kozeli Satorallya- Ujhelre, a hoi Kosztelitz rofos sido janyai heles rifkek valanak, kiket 6 eggy ki-rako vasarbul ismert, fgy orzet nektil maradank. De nem is volt rea szukseg, mert szegeny Istvanomat mar nem nagyon szivelhetnem. Kazinczyeknal kis compania vala eggyutt, reszint ismerdsok. Desevffi Josef grof Onkelom Kassarul, meg eggy miveskedo papi ember, s meg nehanyan; s a hires Vesseleni Miklos barb hason nevu fia, most erkeze lovon Zsiborul; mar is kituno katona, Kozep-Szolnok varmegyei kapitan, azon kivul tudomanyban es litteraturaban otthonos, nagy remenyu nevendek. Tizenot esztendos vala akkoron, en majdnem ket evvel korosabb vagyok o nala. Hosszu es szeles termetevel husz vagy huszonot eves legenynek latszott; en pedig, apro fekete prutsok, talam ha tiz eggy-nehanynak. Vesseleni Mika igen tetsze mindenkinek, nekem is, es mint mondam Istvanomat rosz versei s esetlensegi miatt mar kevesse turhetem. A hazi gazda s a vendegek drommel fogadanak bennunket. Desevffi Josef batyam eggy dallomat ditsere, ugy mond ebbul eggy piczinke holgy izgato erintese, meleg lehellese meg szaz evek mulvan is ereztetni fog. Kazinczy ur pedig jutalmul olibe veve, homlokon tsokola, de nem vala ebben egyebb semmi, mint eggy remeny-dus tanitvany fel-avatasa. En meg-simogatam a nagy ferfiu keskeny s ki'gyo forma fejet, s mondam: Kar, hogy bajuszat meg nem rangathatom, mert nintsen. Eggy kevesse tiszteletlen valek, nagy-batyam ugy (tele; Kazinczy, hogy vedelmezne, szolla: Hiszem tsak gyermetske meg. Fel-tsattana Sophie Asszony: — Nem gyermetske, erett asszony ez mar, hogy rosszabbat ne mondgyak. — Ezert hat le kelle szallanom a ferjeurarul, es volegenyem fele indulek. Am de nem vart fordulattal a mellette ulo ifiu Vesseleni Mikat valasztam, es nagy szuszogva, mint eggy erolkodve kapaszkodo kis gyermek, felhuzodzkodek Mika olibe. Terek Istvan tsak nyogdele, szollani nem mere, hat ha vegtire is verekedni kellenek a nagy ereju orias Vesselenivel. E gyavasag Ion szerencsetlensege. Nevettek, hogy Mikara kapaszkodek, afele gyermeki szandoktalansagnak neztek; azt hfvek, a nagy fiu karjaban mindjart el-aluszik az almos kis baba, s tovabb nem foglalatoskodanak velunk, masrul beszeltek. Tsak matkam figyele, a hideg izzadtsag tsurgott rula. Gondolam: Ni Isti megtanitlak. Es kezemmel utnak indultam Mikan, s tsak a mellettunk ulo lathata ezt. Az ifiu baro a fulembe szeszege: — Kisasszony, ne babirkallyon rajtam, en vivo es lovas vagyok, nekem masra kell az erom, nem arra, hogy eggy Vampysr ki-szfvja. — Ekkor en, fokent hogy Istvant boszontsam, mar nem kezzel, hanem ajakommal es nyelvem tsutskivel bolygek Mika kepen, nyakan. A kis baro ujfent susoga: — Ersebet Comtesse, esdve kerem, en meg nem akarok holgyekkel foglalatoskodni, en mennel tovabb meg akarom tartani szuzessegemet, toretlen eromet. — Tsak e kellett nekem; kajunal Istimre vigyorogtam, s el-kezdek tomporom alatt Mika oleben motozkalni. Izges-mozgasomtul oily merevedese tamada, mar hangja rekedt: — Te rosz fele, hat jerunk-ki es keressiink hoi mi hevero alkalmatossagot, en nem bfrom tovabb. — Erre a lovaglo bor-nadragja szijjait ki-bontam a farom alatt; konnyu nyari batist szoknyatskamat ugy turem hatra, hogy tsak fellul fedett, allul nem, also reszem pore vala. Es matkamnak mind ezt jol latni kelle; vartam, vegulis fel-ordit, de a gyava nem mert mukkani sem. Istire nyelvet oltek; s eggy rejtett, tsak oldalrul lathato kez mozdulattal a ditso Vesseleni tsaladfat be-iranyozvan, fel-nyarsalam magam. Tsutsolve, alig-alig billegve eldelegtem, orulven, hogy a baro nem intezheti rajtam a szokasos mechanicus doffolest, melly a nonek sans plaisir et sans desir, hanem ottan tsikalom magamat bevul, a hoi akarom, s ugyan tsak vagyon mivel. Eltemben ez eggyszer eldelek illy mertektelen. Azt hiszem, Istvan is. Mar mero latyakban tile. Tsudakeppen a tobbi nem vett eszre semmit, meg a hegyes szemu Sophie Asszony sem. Ha figyelnek vala minket, vagy az agyon azottan nyoszdrgo imadomat, talam vege a vilagnak. Ma mar nem ertem akkori enn magam, ekkora konnyelmu vak-meresem. Aztan eszmeletem veszfttem: lehet, Mika is. Az o suttogasira tertem magamhoz: — Mit tettel, most belulled minden az en nadragomra megyen. Akkora fot leszen, hogy a szegyent senki se mossa le rulad. Szanlak, szegeny Ersikem, de hat nem en akartam. — Fiilibe sugtam: — Eggy Vesseleninek, soha nem szabad megijedned. — Keszkenot tsavartam a tsurgas ala, majd minden abba ozonle, ruhainkra tsak keves jutott. Isti mar nem volt a szobaban, kinnt okadott. Desevffi meg mindeg gyanutlan kerde: — Gyermekek, ti aluttatok? — Mika felele: — Faratt valek a hosszu lovaglastul, Zsiborul idaig, es azt hiszem, elbolintottam, nem is tudom mi tortent. — Kazinczy hahotazott: —Eggy szep kis leany a karjaidba kuczorgott, es te nem erzed I — Erre Mika: — Valoban nem ebrettem rea. Mit mulasztek, oh en szerentsetlen! Mar a vendeg gyulekezet tobb szobaban, tsoportokban tarsalgott,
