Életünk, 1998 (3. évfolyam, 1-33. szám)
1998-05-20 / 10. szám
garmesternek, am a furfangos Luka kapitany mindig ugyesen ki tudott bujni a hasonlo tisztsegek alol, melyekbol semmi haszon, csupan gonddal es zaklatassal jarnak. Mikor Luka kapitany visszavonult, friss, eleteros, tettdus ember volt. Szeles vail, hatalmas, domboru mell, piros arc, az olyan ember area, akinek se a szel, se a nap nem art: ezek jellemeztek kulsejet. Amint hazassaguk elso eveben fiatal feleseget vezette a templomba, senki se mondta volna, hogy annyi esztendo korkulonbseg van kdztuk. Egesz megfiatalodott a menyecske oldalan, mint aki epp betdltotte harmincadik evet. Csupan hintazo jarasa arulta el, hogy hosszu eveket tbltott a paranesnoki hidon. Vegleg otthagyvan azonban a tengert, rohamosan oregedni kezdett. Hiaba, — a tengeresznek csak a tenger! Meglatogatta ot a kohoges, amit annakelotte hirbol sem ismert. Mivel nem szokott a kenyelemhez, rovidesen meg is hizott, ugyhogy nehezkesse valt. Ugyszolvan egyetlen telen meg is oszult. Idonkint szomoru sejtelmek suhantak at elmejen, mint a felhoarnyak a napsutotte mezo felett. le-lecsaptak ra nem egyszer, amint a korulotte ugrandozo vagy a hazban, az udvaron csintalankodo kicsi Nikot nezte vagy pedig amikor meghallotta rozsakent virulo felesege mely altjat. Tenyerebe horgasztotta ilyenkor a fejet, gondolataiba meruit, meghanyta-vetette sorsat, s mindegyre nehez sohajok szakadoztak fol a keblebol. Hej, de sok mindent elvesztegetett a tengeren, de sok mindent! Nagy vagyont gyujtott, megszerezte maganak a kenyelmet is, biztositotta dreg napjait: kozben azonban elfecserelte fiatalsagat, mely mar vissza nem ter... „Milyen rovid ez az elet, Istenem!" ontotte ki neman nem egyszer szive banatat. „Alig lat hozza az ember, hogy kedve szerint eljen, elvezze munkaja gyumolcset: maris kitelik az ido, s az elet barkaja bekanyarodik a kikotobe. Kozben pedig kijnn a nyi'lt tengeren oly kedvezo meg a szelek jarasa, duzzadnak a vitorlak, oly pompas, oly kellemes volna a hajozas..." Igy hat, elmejet az elet sotet rejtelmeibe meri'tve, melabus ember left a mi kapitanyunk. A lobbanekony tengeresz, aki oly egetveron karomkodott a paranesnoki hidon, hogy a hegyek is belezoldultek, — megjuhaszodott, mint a kezesbarany. Templomba is jarogatni kezdett, nemesak vasarnap, hanem hetkoznap is. Renovaltatta Zarandok Szent Miklosnak, atengereszek vedszentjenekoltarat, tokeletesen megtisztult buneitol, lerotta a penitenciat, amint az egy talpig becsuletes tengereszhez illik, aki soha egy krajcarral sem csapott be senkit es az Uristent se rovidftette volna meg meg csak egy miatyankkal sem. Lelkiismeretesen bojtolt, meg akkor is, amikor a humanus lelkuletu don Rocco kieszkozolte neki a piispoknel a bojt aioli felmentest. A szarazfoldon eltoltott nehany evi kenyelmes elet teljesen megtorte a nyakas szabadgondolkodot, megsemmisitette hitbeli kdzdmbosseget, mellyel annyira kerkedett, ami'g kapitany volt. Telen hosszu, komor ejszakakon at sokszor le se hunyta a szemet. Asztmajatol gyotorve nem egyszer kiugrott az agybol es odalepett az ablakhoz. Megpillantotta alant a hold magikus fenyevel elontott vegtelen tengert, mely annyi even at oly tijrelmesen hordozta ot a hatan es hozzasegitette a meggazdagodashoz. Irdatlan nagy teher zudult nyomorult mellere. Az a nyomaszto tudat, hogy o mar csak egy rozzant hajo, nem valo a mely tengerre, ahol roppant hullamokat szantva tombol a bora... Egy ilyen ejjel fogadalmat tett patronusanak, Szent Lukacsnak, hogy kapolnat epitett neki a varos szelen, a sajat telkere. Nem futotta azonban mar idejebol, hogy teljesftse fogadalmat. Meghult, jol lehet ki se jart a hazbol, s noha az orvosok megtettek minden toluk telhetot, eletenek barkaja vegervenyesen horgonyt vetett az orok nyugodalom reveben. Anzula asszony maga vegeztette be a kapolna epfteset, aranyozott keretbe foglalt Szent Lukacs-kepet allitatott az oltar foie, ahogy ma is lathato varosunk felso vegen. A kapolna ajtajarol sose hianyzik a friss viragesokor: Anzula asszony kegyes ajandeka boldogult ferje patronusanak. Multidezes a Duna partjan A kozsegbe erve nem kellett sokaig keresnunk, hoi is forduljunk le a Duna partjara. A zaszlodisz, a szolgalatkesz rendezogarda, az esztetikusan kialakftott helyszin bizonyitotta: az izsai lovasnapi unnepsegeknek hagyomanya van. Iden mar kilencedik alkalommal rendeztek. Hagyomanyapolas, kulturertekek felvonultatasa, hfdszerep felvallalasa, dal, tanc, mosoly, vidam hangulat —voltak a lovasnapok celja es egyben eredmenye is. A nagy nepszerusegnek orvendo iinnepseg megnevezese sem veletlen. Afoszerepet ezuttal is valoban a lovak, a lovassport, az Izsai Lovasklub kapta. Csak elismerest es tiszteletet erdemel az izsaiak lelkesedese, igyekezete, szakertelme, a lovasklub figyelemremeltd eredmenyei. Az unnepseg fenypontjaban valoban a lovasklub sziporkazo, tapsot es elimerest kivalto, szfnes bemutatoja allt. Szfnpompas felvonulas nyitotta meg a rendezvenyt: a halas nezok elott a lovat szoren megulo honfoglalo harcosok, csillogo dltozetu hetyke huszarok tancolo meneken, csikosok agaskodo paripai, parades hintosfogatok vonultak. Nemesak a korabeli dltozekek, fegyverek, hanem a harci szellem is felelevenedett, a Io es a lovas tudasa, muveszete, az ij es nyfl, a kopja es kard mesteri kezelese is bizonyftast nyert. Vagtazo menek, lovasjatekok, fogathajto verseny tette teljesse az elmenyt, s a nehany ezer nezo elegedettseget. Mindemellett a gazdag kulturmusor — folklor- es rockegyuttesek fellepese, s a gazdag arukfnalattal felvonulo kirakodovasar, no meg a Szlovakia-szerte ismertte valt lovasar mar kellemes raadas volt. Az egesz rendezveny pozitiv elmenyet csak fokozta a Duna-part csodas kornyezete, s rokonszenves es megnyugtato volt az unnepseg teljes politikamentessege is. mazsar (a szerzo felvetelei)
