Életünk, 1998 (3. évfolyam, 1-33. szám)
1998-05-06 / 9. szám
Simko Tibor halalara (1931—1998) Szegenyen, elhagyatottan elhunyt Simko Tibor kolto, mindmaig a legsikeresebb szlovakiai magyar gyermekkonyv, a Tikirikitakarak megalkotoja. Eleterol nem sokat tudtunk, s most mar meg kevesebbet tudunk meg rola. Felhok kozt bujkalo hold volt a szlovakiai magyar irodalom egen, s ne kerdezzuk, ki latta ot utoljara. Talan egy kisfiu, aki a Tikirikitakarakot olvasta. Orok vesztese volt az idoknek es idok valtozdsanak. Mar tobb mint tiz eve jelentek meg versei, amikor elso (es egyben utolso) verskotete, a Polusok 1967-ben napvilagot latott, es az 1989-es valtozds se hozott szdmara tavlatnyitast. Mit is kezdhetett volna egy olyan vilagban, ahol a kufcir lelkek vezerlbelvve tehettek, hogy az ehezonek nem halat kell adni, hanem meg kell tanitani ot halat fogni. Simko Tibor nem akart halaszni. Vilagitani akart a halaszoknak, de leutottek az egrol. Most mar csak remenykedhetiink, hatha jon egy fukar, kufdrlelku konyvkiadd, aki bizniszt szagol a megmaradt kezirataiban, es akkor „Emberek jonnek es tolongva, konnyesen aldnak a dolgaimert. / Nem leszek veluk, csak dalomban — eletem megis hat valamit ert“ (szoke) M. Nagy Laszlo felvhtele Simko Tibor „Non omnis moriar“ Nem halok halalt, csak lefekszem valahol valami puha tarlon. Meghalok talan, s a keresztek mezeje minthogyha ravatal vonO. Illatot hullat majd felem az est olen szazszorszep, buzavirag. Csillagok hullnak majd a nema test foie; halk lesz es bus a vilag. Elnyulok lagyan, es almomba’ felhokent szallok langy, enyhe szelen. Gbdor lesz agyam, s az iromba, felhos eg almatlan szemfodelem. Messzirol csengettyuk csengenek, harangok zsongnak simogaton. Sargulo arva fu selyme kozt galambok bugjak el halk siratom. Nem leszek halott, csak bagyatag, nem leszek halott, csak hus ds halavany. Nem szovbk bolond-nagy vagyakat; az leszek: halott, vak hosse halvdn. Csengettyuk csengenek, pipacsok hullnak el, s bontjak ram kis fejijket. Zsenge fu selyme kozt tavaszok mulnak el — vak leszek, nema, suket. Harangok zsonganak, bromre hivnak majd unnepi hajnal elott. De hangom nem sohajt, de csondem nem ohajt uj napot, uj deleldt. Emberek jonnek es tolongva, konnyesen aldnak a dalaimert. Nem leszek veluk, csak dalomban — eletem megis hat valamit brt. S pacsirtak szdlnak az eg alatt magasan, makacsul, bizakodva. S pacsirtak szdlnak a fold fblbtt magasan, makacsul, bizakodva. Szabo Dezso A Bees tele indulo vonat meg csak ket ora mulva fog indulni — s a miincheni palyaudvar nagy kupolaja mar zsufolva van emberekkel. Tarka, szaznyelvu es ezerbltozetu tomeg, melyben messzi tuzhelyek szive dobog ossze, s tavoli tragediak konyoklik egymast. Nagy resze volt katona vagy fogoly, klaunjai a halal szetzullott karnevaljanak, kik halalos kaccenjammerrel a sziviikben, rohannak az otthoni agy melege, az otthoni kenyer josaga, az otthoni olelkezes karpotlasa tele. S hogy, mint pasztor halalan az etlen ebek: az oriilt orias bukasaval parancs es muszaj megddglottek, a nagy zurben mehetett mindenki arra, amerre tetszett. A katonak fakepnel hagytak a halal bodegajat, a foglyok szetlezengtek a taborokbol. Meg az orultek is kijottek szomoru hazaikbol, s a gyilkosok is tovabballhattak bbrtoneikbdl. A jozanok ot evi egyetemes oriiltsege utan hadd legyen szabad mindenki, minden bun, betegseg es perverzitas: orultebbe mar nem tehetik a vilagot. Egy csoport kozvetlen annak a sfnparnak a fejenel allt, mely ki I van jelolve az indulo vonat szamara. Tudjak, hogy meg csak ket ora mulva indulhatnak, de azert mar ott allnak s nezik mereven a ket messzisegbe nyulo vas vonalat. Es szemeikben vegtelen tavolsag van, es sziviikben sapadt kerdesek neznek egymassal szemben, mint sotet szobaban megijesztett leanytestverek. Masok sorban fekusznek a fal mellett, buta alomba hajtva, eltompulva az elet minden ize irant. Egy csomo becsi katona osszeallva, edeskes, szomorkas notat enekel, amilyennel elso csokjukat garniroztak kdriil valamely csonaklabu, kenderhaju Gretchennel. Olyan egyutt vannak ebben a notaban, s bajuszuk vege boldogan izeg-mozog, mint ket hazasodo eger farka. Kozben rumot isznak, s ugy torlik a szajukat, mintha lelkiiket cirogatnak. Vagy tiz orosz fogoly a foldon iil, segymashusaba dulve, olyan egyforma tatott szemmel, egyforma halvany mosollyal bamulnak a levegobe. Mit latnak es mit mosolyognak? Egy szemuveges, tulszoke porosz doktorandusz, nekitamasztva magat a falnak es alighogy kiesett kezebol a szurony a kezigranat s mas evangeliumi kegyszer, raszopja magat egy konyvre, egy konyvre, melyet francia tudos irt francia irodalmi kerdesrol, es egesz kiszomjazott kis tudos lelkevel nyeli a draga betiiket. A tomegben egy par olasz agal, ideoda mozognak, hadonasznak, s olyan hangosan beszelnek, hogy larmajuk neha elfedi a tomeg tompabb zsibongasat. A levego suru, nehez es irtozatos szagok fetrengenek benne. Az egyik kijaro melletti padon egy magyar legeny iil. A batyuja mellette van, 6 egy cigarettaveget szopogat. A cigaretta nem eg s ez igy van jol, mert akkor mar reg nem volna es vele az utolso brom is kiszakadna az inseges vilagbol. A legeny fiatal. Nagy vilaglo szemein, duzzadt arcan hamiskas ajkain meg az ot evi kinszenvedes utan is latszik, hogy dalra, csokra, jo kacagasokra szuletett. Vegignezegeti az elotte elzsibongo embereket. Nem akad-e legalabb egy, kivel el lehetne komazni egy kicsit. Mert szo nelkul olyan egyedul van az ember, mert kacagas nelkul olyan nehezek az elet nehezsegei. Harom osztrak katona matat el elotte, az egyiknek olyan orszagbeli kepe van, hogy megrantja a kopenyet, s ot ev alatt szerzett osszes nyelvi keszsegevel kedelyesen odaszol neki: — Honnankomm, Svager? Kulbnosen a svager szo igezeteben bizik. De az osztrak elrantja kopenyet, s mond valami durvat es nemetul. Azutan mind a harom idegen katona felkacag, s szajukkal esufosabb utanozzak a legenyt. Az elszegyelli magat, kikopi
