Életünk, 1998 (3. évfolyam, 1-33. szám)
1998-04-08 / 7. szám
KanyadiSandor Meddig er a rigofutty? Megjott a tavasz, leteritette kopenyet, s leult a dombra. Vegignezett a berkeken, a kerteken, a lankakon s a reteken, a csupasz-kopasz fak es bokrok koparlo gyulekezeten: — No, ami'g ezeket feloltoztetem... — szaladt ki a szajan, de mar mosolyogva szolt oda a korulotte legyeskedo szellonek: — Eredj, szolgam, suttogd kbzhi'rre a fak es bokrok kozott, hogy aki megmondja, meddig er el a rigofutty, azt elsokent s tetbtol talpig aranyviragokba oltbztetem. Illant is mar a szello, terultfordult, s egy pillantas alatt szetsuttogta a suttognivalojat. Nagy mozgas tamadt a szel- Id nyomaban. Minden fa es bokor azt hitte, hogy o aztan igazan meg tud felelni a tavasz kerdesere. A parti fuzek kihuztak oreg derekukat, es legenyesen kezdtek podorgetni pelyhedzo barkaikat. A rekettyebokrok sem akartak lemaradni. Nem is beszelve a gyumolcsfakrol. A meggy, a cseresznye, a szilva, az alma, a korte, de kivaltkeppen a dio, akin egesz nap futtyogni szokott a rigo, o ne tudna, ok ne tudnak, hogy meddig er el a rigofutty? De bizony nem tudtak. El is csendesedtek valamennyien. — Hat ennek fele sem trefa — kottyantotta el a koran era cseresznye. — Kerek egy kerdes — gondolta az alma- es a kortefa. — Kemeny dio! — sohajtotta el magat a ven diofa. — Ha legalabb egy rigonk volna — savanyodott el a meggy —, akinek a hangjarol merteket vehetnenk. — Egy rigo, egy rigo. — Bar egy rigofiu. De nem volt. S mert tudtak, hogy a rigo a lombos fakat szereti, elkezdtek csondben, szorgalmasan rugyezni, levelezni. — Mi az a nagy csond odalenn? — kapaszkodott a folfele igyekvo szellobe a sombokor a domboldalon. — A toprenges csondje. — Mifele toprengese? — Azt kell kitalalni, hogy meddig er el a rigofutty. — S aki kitalalja? — Aranyvirag lesz a jutalma — mondta a szello szukszavuan, s azzal mar fol is szusszant a dombra a tavasz melle. Ultek, es vartak az eredmenyt. Napok vagy talan hetek multan, amikor mar szepen zoldellt a kornyek, megjelent az elso rigo is. Es hova is szallt volna masra, mint a diofara. El is fiittyentette magat. Hegyeztek a fuluket a fak, de mind hegyezhettek, mert abban a pillanatban innen is, onnan is felharsant a rigofutty. Zavartan alltak a fak a nagy rigofuttyogesben. A tavasz kacagott, kacagott a trefan, a szello meg tancot jart dromeben. Ekkor megszolalt a sombokor a domb oldalan: — En megmondom, meddig er a rigofiitty. — Kicsoda mondja meg? — neztek fol a kicsi sombokorra. — En mondom meg — huzta ki magat a sombokor. — Rigbtol rigoig er. Es ilyenkor meg korbeeri a foldet. Nagyot neztek a boles fak, hiimmogtek, de aztan belattak, hogy a bokornak igaza van. Annal is inkabb, mert lattak, hogy maga a tavasz is helyesloleg bologat a sombokor valaszara. S lathattak azt is, amint elnyeri melto jutalmat, mert abban a minutumban tetbtol talpig aranyviragba borult. Nagy Zoltan illusztracioi Magyar nepkoltes Van e haznak rozsabokra, nyuljek elte sok napokra, hogy viritson, mint rozsaszal; megontoznem: ennyibol all e kis kertesz faradsaga, piros tojas a valtsaga.
