Életünk, 1998 (3. évfolyam, 1-33. szám)
1998-03-11 / 5. szám
\ vak ember es a mano (Japan nepmese) Valamikor reges-regen, sok evszazad elott, a Totto nevu hegyszorosban elt egyszer egy haromszemu hatalmas erdei mano. Szajabol ket dries agyar meredezett eld, laba meg csak egy volt neki, azon ugralt eldre. Aki csak meglatta, nyomban halalra remult tole! Az emberek nem is mertek egyediil jami azon a videken, ahol a mano lakott. Elt abban az idoben egy vak ember is azon a tajon, aki nem tudta, hogy szomyeteg lakik a szorosban. A vaknak egyszer valami dolga akadt a hegyen tul. Fogta hat magat, es nekiindult, csak ugy maganyosan. Ment, mendegelt. Hogy meg ne botoljek, az utat botjaval tapogatta maga elott. Hat amint odaer a hegyszorosba, hirtelen eldbukkan a surubol a haromszemu erdei mano. Meglatja a maganyos vandort, odaall elebe az ut kozepere, es hatalmas hangon rakialt: — Hallod-e, hova megy? Nem latod-e, hogy en vagyok a haromszemu, egylabu erdei mano! Aztan elomereszti mind a harom szemet, nezi a vak embert, s kozben azon tunodik, latvanyatol mint fog halalra ijedni ez az ember is. Igen am, de a vaknak mindegy, ki all elotte! Meg amugy sem volt gyava ember, hat botjaval tapogatva csak ment tovabb, es csendesen azt mondta: Ki ez itt? A haromszemu, egylabu? Felre! Nem latod, hogy en meg a haromlabu szem nelkiili vagyok! — Megremiilt erre az erdei mano, s beszaladt az erdobe. Tobbet nem is mert elojonni onnan, ugyhogy az emberek azota szabadon jarhatnak at a hegyszorosban. r Nemes Nagy Agnes Ezt villamosmegallonal kell mondani, telen r Alldiga es vardiga, jardiga es tanciga. Erre, arra, arra, erre, nines semerre, nines semerre. Alldiga es vardiga, jardiga es tanciga, seje-huja-haj! Holapatolas Havat sopor Bozsi neni, jaj, jaj, de nehez. Osszefagyott az egesz. Jaj a hata, jaj a dereka, jaj a sopru, jaj a lapat, most en megfogom, most en elveszem, soprom en is, iitogetem en is, emeletes sdpru, emeletes lapat, micsinalsz, micsindlsz, ki hiszi ezt, nahat! Nagy Zoltan illusztracioja
