Életünk, 1998 (3. évfolyam, 1-33. szám)
1998-01-14 / 1. szám
tudta mire velni, hogy eppen en kezdek szivesen kocsmazgatni vele, s turelemmel elhallgatom feloras szavalatait Magyarorszag legcelszerubb felszabaditasi lehetosegeirol az osztrak uralom alol, holott azelott mindig kirbhogtem. Ellagyulva forgatta kabatomon a gombot, s egyszer elszantan invitalt meg magukhoz, bar legenyemberekkel ezt tudtommal sohasem szokta megcselekedni. — Gyere, Abriskam, kerlek szepen, nom nagyon fog orulni! pirult pattanasai mogul bogte el-elcsuklo zokogassal: — Hat ha szeretitek egymast... legyetek boldogok... kerlekszepen! fgy tortent. Az asszony kesobb megvallotta, hogy mindjart a varosba erkezesuk utan kiszemelt maganak, es elhatarozta, hogy en leszek a ferje, s otthagyja a svabot, akihez a Szepessegben hozzaeroszakoltak. Mikor latta, asszonynak, s aztan el-elcsiptem egy kis beszelgetesre az ablakban. Szeretett az ablakban orak hosszat kikonyokolgetni, dacara „a sok hazidolognak". Keveset beszelt es csakugyan nemetes kiejtessel, kedves poszeseggel. De hogy tudott nezni! A legsemmibb dikurzus kozben ram-ram merengett a kek szemeivel, mint aki mindjart valami nagy titkot arul el, aztan szenvedoen lehunyta a szempillait, s olyan soka tartotta csukva, hogy belezavarodtam, kozben pedig lathatatlan hangyak nyargaltak vegig a tarkomtol a hatgerincemig, oda meg vissza. — Maga miert nem hazasodik meg? — kerdezte egyszer, mikor mar honapok ota tartott ez az ablak-baratkozas. S en abban a pillanatban ugy ereztem magam, mint a p o t y k a erezheti m a g a t, mikor horoggal kirantjak a vfzbol, s szegeny feje beletatogna a levegobe, de a kopoltyuja nem fogja. Abban a pillanatban sajdult belem eloszor, hogy jobban foglalkoztat a „Keremszepen“ felesege a kelletenel, vagy mi a fene. Addig fensztereztem neki, s 6 addig csinalgatta elottem a fel- es egesz perces szemlehunyasokat, hogy vegkepp odacsippentett a szempillai koze. Abban a szuk kis varosban, ahol eltunk, olyan nyiltan es prozai homokossaggal terult ki egymas elott az emberek eletem, hogy a tobbi egy-ket szambaveheto novel soha egy percre se adodott lehetosege holmi romantikus helyzeteknek. Nekem pedig, ugy latszott, eppen ilyesmi kellett. Ha elszeretnem a „Keremszepen" feleseget! — ez a gondolat kezdett bizseregni bennem, s nem volt tobbe nyugtom tole. Persze, sajnaltam azt a szerencsetlen nyomoroncot, szegeny nem Felpattantam. Vantics hanyatt vagodott, ugy felreloktem az ajtobol. Rohantam, csak ugy kalap nelkul, Keremszepenekhez. Nem is kopogtattam, csak be egyenesen! Az asszony a dtvany sarkaban szepegett. „Keremszepen" pedig feldultan rohant le s fel a szobaban. Mikor meglatott, szembefordult velem, a terdei citeraztak az izgalomtol, az alia a I a t t — Nem, nem, Samuelke — feleltem —, most nem jutok hozza! Tudod, most az a nagy kiilon megbizasom van azzal a kadarcsi dologgal, majd egyszer, maskor! — es szinte vacogtam, hogy jaj, most mindjart mennem kell asszonyt szoktetni, barati becsuletet tiporni! Az ordog csinaljon tragediakat! Sorsat azonban senki sem kertilheti el. Vantics, a hivatalszolga, egy reggel rohogve jelentette, hogy most jon Keremszepenektol, ahova valami aktakat vitt at, es kepzeljem, arra nyitott be, hogy „Keremszepen“ veri a feleseget, es hogy engem emlegetnek! orulten ugralt a parafadugo. Ket karjat reszketve huzta ketfele, mint aki valami iszonyu nehezen szakado lathatatlan koteleket akar szetfeszegetni. — Abris, edes — bugta felem az asszony —, megutott! Maga miatt iitott meg! A gazember! Tisztelt asztaltarsasag, mit tehettem? Mit csinaljon az ember, ha egyszerre csak leabrisedesemezik, s a lovagiassagara apellalnak? Elkovettem eletem legnagyobb marhasagat, felkepeltem a szerencsetlen „Keremszepen“-t. Martfr arccal turte, s mikor az asszony a divanyrol felpattanva a nyakam koze ugrott, a boldogtalan svab kihogy az erdekeskedo pozok semmikeppen sem elegendok arra, hogy kiugrasszon a bokorbol, egyenesen kikinozta a szerencsetlen Keremszepenbol a verest, s ertem szalajtotta lepenzelt cinkosat, Vanticsot, hogy rohanjanak „megmenteni“. Igy lettem ferj. „Keremszepen" aztan kivandorolt Amerikaba, s ha van esze, a New York-i kikotoben biztosan kiilon felmaszott a Szabadsag-szoborra, s osszecsokolodzott vele. En pedig zsebpenzt kapok a felesegemtol hetenkenti egyszeri sorozesre. Aki pedig rbhogni mer, tisztelt asztaltarsasag, az megkapja annak a pofonnak a parjat, amit szegeny „Keremszepen“ kapott tolem tizenket evvel ezelott.
