Életünk, 1997 (2. évfolyam, 1-26. szám)
1997-12-03 / 24. szám
ben van, poroszlot ugyan nem tudnak kiildeni, viszont 6 mar osszerakta a maglyat, ne aggodjak, en nem is aggodtam, hanem lelekben felkesziiltem a halalra, Isten valodi lenyerol elmelkedtem, az Egyrol, minthogy en mar akkor is olvastam Plotinoszt. Llanwrst ur pedig hozott palinkat, ez amugy nem volt szokasa, de az a koriilmeny, hogy elegethet, meginditotta a lelket nekije. Negy ora tajban kimentunk a piacterre es Llanwrst ur csaknem szomyet halt. Az egesz maglyat egyben ellop tak. Llanwrst ur mar fogta a nyakamat, hogy j 61 megfojt, amikor kitunt, hogy foglalt az osszes maglya, mindegyiken all egy kolto, Llanwrst ur elobb azt hitte, hogy valaki benyomott egy ujabb koltot a sorba, de nem. Tizenket kolto volt es tizenket maglya, a tizenharmadikat — az enyimet — elloptak. Gwynedd zokogott. Megesett a szivem Llanwrst uron meg a lanyan, s leven tanult, befolyasos ember, megbeszeltem az eloljarosaggal, hogy kimegyiink az erdore fat vagni, Llanwrst urral ketten olyan masfel ora alatt meglesziink, hatkor lehetne egetni, mondtak, hogy jo. Csak a vador nem tudott semmirol. Majdnem kesz voltunk, Llanwrst ur a rozset kotozgette, amikor ekteleniil felorditott, odaneztem es elszomyedve lattam, hogy Llanwrst ur iilepebol nyilvesszd all kifele. Rendes ember volt a vador, meg a nyilat se akarta Llanwrst ur seggeben hagyni, egyetlen iigyes mozdulattal kivagta onnan, Llanwrst ur meg jobban orditott, Gwyneddel ketten hazatamogattuk valahogy es adtunk neki palinkat, hogy ne szenvedjen annyira. Kideriilt, hogy nagyon sok palinkaja van Llanwrst umak otthon, igazabol nem is szorul ez ra arra, hogy engem elegessen, mellesleg annak most mar amugy is lottek, de szo szerint. Mindenki martir lett, csak en nem. Ultem Llanwrst ur hazaban es ittam a palinkajat, 6 mar aludt, mint akit fejbe vagtak — speciel csakugyan fejbe vagtam, mert egyebkent orditott es azt nem birtam hallgatni —, Gwynedd tilt mellettem a locan es fogta a kezemet, reszeg voltam, Gwynedd mar ket kezzel fogta a bal kezemet es az olebe huzta, raneztem, szaja kicsit nyitva, szemeben tulvilagi reviilet, felem fordul, az a tekintet atsiit az idon, az evszazadokon, emiatt mondom el a tortenetet, amugy magam se hinnem el, otveneves voltam — dtvenharom —, Gwynedd tizenhet, kinyujtotta a karjat, ugy ert hozzam, olyan finoman es konnyeden, mint egy kistermetu nosteny majom, senki asszony nines, aki olyan szeretettel tudna megerinteni a ferfit, ahogy egy nosteny majom tudja, senki, csak Gwynedd. Hajnalban aztan osszepakoltunk es elhagytuk a seggbelott atty hazat, nagyapam elhagyott halaszkunyhojaba mentiink a Dee also folyasahoz, nyolc napig eltiink boldogan, a kilencediknek a hajnalan Gwynedd eltiint, mint kesobb megtudtam, meg delelott feljelentett, hogy szidtam a kiralyt, es az erdoben bujkalok, teljesen eltuzeletleniil, ami nem jo, de azt mondtak neki az eloljarosagon, hogy en nem is szidtam a kiralyt. Hogy ennek nines semmi nyoma. Azt mondtak, hogy en, Machylletb, Wales legnagyobb bardja, nem szidtam a kiralyt. Hetek multak el, mire megtudtam ezt a gyalazatot, szenegetok jartak arra, ok mondtak, en azonnal hazarohantam es rajuk dontottem az asztalt, ez nem affele kepes beszed, a szeket is osszetortem rajtuk, marmint az eloljarosagon, de megeskiidtek, hogy nines kezirat, nem is volt, sohase lattak tolem egyetlen sort se, amiben Eduardot gyalaztam volna, lekoptem oket es visszamentem a Dee melle. Gwynedd akkor mar feijnel volt, de ez mellekes. En ugy negyedevenkent ujra meg ujra osszetortem a butorzatot az eloljarosagon es kdveteltem, hogy egessenek el, igazabol persze nem erre vagytam, csak biztos akartam lenni abban, hogy az a kezirat, amit ezeknek vers gyanant leadtam, az a di lettans mocsok, eletemnek egyetlen fercmuve, az elveszett csakugyan. Nagy Zoltan rajza Xantusz G. Gyula Unnep Mostan keselyuk mardoso tekintetet latom ahogy bnbnmagat a vasznon tepi szet megjelolt marhak varnak, acsorognak szazon a reten. Sorsuk osztoz isten fteleten Holnap gyertek el, gondoljunk batran rajuk. Mind kipattant boges — varazspalca legyen mivel int, kinek kbnybrbg, 6 oltalmas hazunk: leleknek bel, szivnek togy — aldott egyveleg hz ima, a tron s a konny—gyermekded kacok leszen osregi porosodott szamovar min a reteg, a ver, mint feledt dalok kongnak majd ujra, karacsony ejszakan A szent karhozat mar a hajnal, az kbzelit dicso nappal, haldoklo est bokol, utolso tancot lejt ez Ej: udvaronc — szelid Es vege. Pirkadat halott sirkovere atkos veso veste ez Iget: Te elo vagy, tobbe nem lathatsz Napot Korgo gyomor, fenyt almod ma is evre ev, hora ho — lemasolt pillanat Korben rabok, fenynek: sotet. Hold es Nap Frigyuk tul mennyei — mert hamis De ki beszelt itt, koteleknek husulo arnyarol? Kz epet uzni vagyo mindensziv Tepni akar, vert kfvan — haljon mind az mindegy, hoi? Csak ok legyenek, ok ketten Hisz szol a nagy Teremto: Edd a testem, idd a verem! /kortyolgatom, eszegetem/ Kezdodheta mennyegzo! ...s mar arva kiinn a taj Vilagtalanok, emberek! kerten Semmi szele jar meztelen labatok felett
