Életünk, 1997 (2. évfolyam, 1-26. szám)
1997-11-19 / 23. szám
szer nem fordul eld. Elokerult dr. Strumpf, s belekarolt Kukkoloba: — Ugyan, kedves baratom, csak nem akarod itt mindenki elott a multat felhanytorgatni. Eppen te? Egyebirant a fenseges asszony el van buvolve. Egeszen tu'zbe jott, az elso balozo idoszakara emlekezteti a mai este. — Engem is — mondta Kukkolo. Dr. Strumpf ket pezsgot emelt le a mellette elhalado pincer talcajarol, odakoccintotta a magaet Kukkoloehoz: — Remelem, azert a fotokon nem latszanak majd a hm... labbelijeid. — Miert? A Nepfia Part minden korulmenyek kozt orizze meg a jelleget. Ha parasztpart lennetek, en akar patat is huznek. Dr. Strumpf rameredt: —Te, lehet, hogy igazad van? Szolok is a fotosoknak, elvegre a part szimbolumembere vagy, nehogy kiretusaljak az egeszcipodet. — Bakancs. — Igen, bakancs. Es gyere, bemutatlak a fohercegnek. Mar ki'vancsi rad. — Talan ot nekem. Elvegre a koztarsasagban gyozedelmeskedett a nepfelseg elve. Neki istudomasul kell vennie. — Nem is rossz — mondta dr. Strumpf lekonyult abrazattal. — Majd azt mondom, meghuzodott a lovagloizmod. Egy arisztokratanak a lovaglas szent dolog. Tudod, kerlek, nekunk nagyon fontos az 6 szemelye, elvegre a kulfoldi kapcsolatok. A foherceg kfsereteben jott vissza. — A, kedves baratom — s a foherceg nyujtotta a kezet. — Van jol? — Kbszbnbm, foherceg ur. Holnapra kutyabajom. — Kutya? Talan 16? Hogy hfvjak loizom? — Lovagloizom — tustenkedett dr. Strumpf. — Enyem feleseg van elragad. — El van ragadtatva a felseges asszony — tolmacskodott az elnok. — Ujra van tizenhat ev. Ugy erez. — A fohercegne asszony a bal kiralynoje. — Oh, schon, ezt mondani neki. Ha jarja Vaduz, bejonni kastely. Szivesen lat. — Koszonom. Ha Vaduzban jarok, feltetlenul beugrom. Egy keringore legalabb. — On nagy huncut — mondta a foherceg. — On kitunoen beszeli a nyelviinket. — Az volt magyar lany, pesztonka, o mindig mondani, mikor bebuj szoknya ala, „a, te kis huncut". Dr. Strumpf megtdrolte a homlokat. A vendegsereg diszkreten mosolygott, bar fogalmuk sem volt, mirol beszelget az illusztris vendeg, viszont a bakancsra senki nem mert nezni. Gyalog indult hazafele. Dudoraszott, koveket rug - dosott, melyen belenezett a szembejovd nok arcaba. Egy szuk kis utcan ment, amikor maga mdgott, az egyik kapualjbol gyors mozgast eszlelt, valamit a fejere boritottak, „Te szemet", erre hatarozottan emlekezett, utana rdgton egy utes a foldre vitte, de meg eszmeletvesztes elott hallott egy masik hangot szinte szajbarago pedagogusi hangsullyal: „A dolgozok ugyet nem sajatithatja ki a te demagog partod. Erted? Es pofa be!" Egy kukasor mellett eledezett, kutyapiszokban, hulladek kozt. Nem tudta, mennyi ideig lehetett ott. Megprobalt feltapaszkodni, de az elso ki'serletnel visszaesett: mintha egy szarnyaszegett madar bukdacsolt volna. Ez jo, se madar, se szarnya, de szegett, az bizony. Amikor felallt, az utca vegen felderengo fenybol rajott, hogy hajnalodik. Taxi ovatoskodott melle, de Kukkolo hiaba intett neki, allapota lattan a vezeto elhajtott. Nyilvan feltette az uleshuzatot. Felorat gyalogolt, mire egy korai villamosra felkapaszkodhatott. Otthon a felesege remult abrazattal fogadta: — Mar a rendorseget akartuk ertesfteni. Mi tortent? A furdoszobaba tamogatta. — Nem valo nekem a politika. — Nem megmondtam? Nem megmondtam? De te nem hallgatsz ram — sipftotta az asszony. Lemosta az arcarol a vert. A hajaba mar beleszaradt, azt a felesege sebbenzinnel probalta kitisztftani, de ugy csi'pte, hogy Kukkolo elkapta a fejet. — Ugyis el kell menni az orvoshoz a latleletert. — A fenet — tiltakozott Kukkolo. — Meg az hianyzik. Hogy rajtam rdhogjon mindenki. — De a sebet el kell latni. Elfertozodhet. Meg szerintem ossze is kell varrni. — Nem megyek sehova. Ez a buntetesem. Onmagamra merem. — Es a feljelentes? — Milyen feljelentes? — Hat a rendorsegen. Elvegre nem lehet veletlen, hogy eppen most... — Eppen most? — Hat hogy egy part embere lettel... — Tudod, hany ilyen eset van napjaban. Tucatnyi. — De te megsem vagy tucatnyi... — Ez latod igaz. Nem is megyek onmagamat feljelenteni. — Es ha legkozelebb megint? — Akkor magamra vessek. Reggel telefoncsorges ebresztette. — Itt a Tegnap. Boszi beszelek. — Tessek? — Itt a Tegnap szerkesztosege. A foszerkeszto-helyettes vagyok. — Parancsoljon. — Nagyon orulnenk, ha eljonne ma delutan a szerkesztosegunk rendkivuli sajtoertekezletere. Ami egyebkent az Ont ert tegnapi incidenssel kapcsolatos. — Incidens? — Ont megvertek, nemdebar? — Es ha ugy volna? — Hat hiszen ez az. Tudjuk, ki tette. — Na es? Mi kozuk hozza? Az en pofam banja. — De nem is ki'vancsi a tettesre? — Nem. Bar nagy szemet. Meg kell hagyni. — De uram, on buddhista? _ ? — Vagy fakir? — Nem. A gdrdg-zsidd-kereszteyn fbldkozi-tengeri kulturkor tagja vagyok. — Na ne izeljen... — Uram, nagyon orultem. A viszon... — A televizioban azert nezze meg. Este Kukkolo borogatast tett a fejere es odault a keszulek ele. A harmadik riport a Tegnap szerkesztoseget mutatta. Egy leteritett asztalnal ott ult egy sisapkaval letakart feju alak, csak a szemenek es a szajanak vagtak nyilast. Lathatoan zavarta a meleg kotott anyag, mert idegesen megnyalta a szaja szelet, a reflektorfenytol kemenyen izzadt. Boszi ult mellette, o tette fel az elso kerdeseket, aztan a meghivott ujsagirok kovetkeztek. Amikor a sisapka megszolalt, Kukkolo elbodult: — Ez nem lehet igaz! Mar megint? Hat miert buntet az eg? A sisapka alol egyertelmuen Doki hangja volt felismerheto. Elmondta, hogy az alkalmazoja teljes titoktartast kovetel, ezert kenytelen igy elmondani, amit tud. Tegnap ejszaka veletlenul tanuja volt, amint a Szalamandra kozben harom ferfi kozrefogta K.-t, akit korabban mint a Nepfia part szimbolumemberet ismert meg az ujsagokbol. A tamadok egyikeben hatarozottan felismerte a Nepfia part fotitkarhelyetteset. Kukkolo ujra hallotta a mondatot: „...nem sajatithatja ki" — igen, eppen lehetett az az ellenszenves pofa is az estrol. — Honnan ismeri a fotitkarhelyettest? — Barmelyik tevenezo ismeri. — Es a sotetben? — kerdezte egy keresztbe tett labu ujsagirono, akinek combkozepig felcsuszott a szoknyaja. — Hiszen sotetben minden part tisztsegviseloje egyforma. A sisapka hosszu masodpercekig nyaldosta a szaja szelet, de nem a combkozep miatt. — Csak nem szolgalati titok? — szallt ra az ujsagirono. — A, dehogy. Veletlenul lattam fenyben is. -Hol? — A foutvonalon. — Tehaton kovette? — Elottem ment. — Koszonom — azzal a kerdezo ki kapcsolta a diktafonjat. A sajtotajekoztatok brok kerdezoje meg azt tudakolta, minek kbszonhetd, hogy a nyilvanossag ele allt, meg ha rangrejtve is, a sisapka azt valaszolta: humanizmusbol. Kukkolo vegigsimitotta a homlokat. Hat kellett ez nekem? Rdgton a tudositas utan a hirado riportere megkerdezte dr. Strumpfot, hogy lehetseges mindez. — Aljas ragalom es teljesen logikatlan is. Csak nem kepzeli a Tisztelt Testulet szemermes tagja, hogy a part altal mondhatni felfedezett szemelyiseget a sajat partom vezeto tisztsegviseloje bantalmazza? Vagy ha igen, kerjuk a bizonyitekokat. Am akarmi lesz, ragalmazasi pert inditunk. Mi tudjuk, ki es mi all ezek mogott a lejarato akciok mdgott, s nagy meglepetes eri meg ezeket az urakat. Masnap a munkahelyen az asztalnal egy kis cedula varta: „Menjen be a munkaugyre, Willi". (Fodor Katalin illusztracioi)
