Életünk, 1997 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1997-09-10 / 18. szám

Sejtettem, de nem tudtam pontosan, hogy ilyen fojtot­­tan izzo az ukran nemze­­tiek es az oroszok kdzotti (v)iszony... Meglepett, hogy ezek az emberek errefele a mai napig az identitasukert harcolnak, isko­laik alig vannak, es hogy az oroszok meg most is ennyire kemenyen fog­­jak oket. Tippeket nem szivesen adnek a Kar­­patok alatt rekedt ma­­gyarsagnak, de a tarnopoli alapkepletbol kiindulva egy kicsit mas­­kepp latja az ember a nemzetisegi kerdes megkozeliteseit. A varo­­si ertelmiseg szfne-java sehogysem tudta felfog­­ni, hogy lehetek en ma­­gyar kolto, ha Szlovaki­­aban elek. Teljesen er­­tetlenul alltak a jelenseg elott. Nem is nagyon csodalkoztam ezen, mert lepten-nyomon eszembe jut, hogy Egerben, Miskolcon vagy Szekesfehervaron eppugy megkerdezte mar szamtalanszor a sajat fajtambeli is, hogy ugyan hoi tanultam en meg ilyen jol magyarul, paloc akcentusom osszes tehertetele ellenere? Nem fejtegettem aztan nekik, mert a tbrtenelem: bosszu. Leg­inkabb az lepett meg, hogy mennyire a puszta tuleles­­re rendezkedtek be. Ke­­pesek mindenfele szir-szar aprosagot arulni a jarda­­szelen, fegyelmezetten all­­ni felette egesz nap. A nyomoru helyzet leg­­termeszetesebb velejaroja a korrupcio. Mielott a meddelini viszonyokat ide­­zo bogarhatu regi auto­­busz beallna a megallo­­hoz, a kiszallohelyen mar elfoglaljak a helyet a bu­­szos ismerosei. A tobbi ezt is fegyelmezetten tudoma­­sul veszi. Az oregasszo­­nyok is szalfaegyenesen allnak es arva mukk nelkul kapaszkodnak. Semmi udvari­­askodas, mindenkinek az van, ami jutott. Szep kegyetlen kis rendecske, nem mondom. Volt egy szlovak ezerkorona­­som. Gondoltam, errefele bizto­­san egy vagyon... L. F. Egesz nap kajtattunk a varosban, es meg jobban csovaltak a bankhi­­vatalnokok a fejuket, mint Svajc­­ban. Lausanne-ban legalabb viccbol elvettek 22 frankert, de itt meg sem nezte senki. Se a forint­­rol, se a cseh koronarol nem akartak hallani. Dollar vagy mar­­ka — ez itt a kerdes. Gondoltam, megiscsak szomszedos orszag, hatha... Vegul aztan megkbnyorult raj­­tunk baratom orvosno felesege, es kaptunk egy kis tartalekvalu­­tat. Nem tudom miert, de komoly es oszinte rokonszenvvel jot­­tern el ezek kozul az emberek kozul, akiket valahol fajtam­­belibbeknek ereztem, mint az itt­­hon szep lassan elidegenedo pokhendi ujgazdagokat. Az utra valodi hazai paprikapalinkat kap­­tam, erezzem, hogy komoly he­­lyen jartam. Ami szep volt az egeszben, csak annyi, hogy nem rabszi'jon, marhavagonban, nem kenyszerbol, hanem szabad aka­­rattal nezhettem szet az embe­rek kbzott. Ez talan a legtobb, amit ok is tudtak es nagyon meg­­becsultek. (folytatjuk) BETTES ISTVAN Tarnopoli kepek Egy pocsolya vagy tocsa... Egy-egy kis Balaton... $ Csikket-hulladekot szemet sem lelsz sehol. Ovja itt a szegeny meg a szemetet is. Lesz valahogy — biztos... Gyakran volt mar ez itt sokkal sehogyabban. $ Szarul, bar, de buszken. Tartja magat a pornep. $ A Calvados helyett jo a szamohonka. Az eper is megteszi, majd megjon a banan. $ Emberfejbol drotra huzta koszorujat a kegyetlen szomszed izzo gyulolete. $ Koppasztott hattyut szult a parazslo to tukre..?

Next

/
Oldalképek
Tartalom