Életünk, 1997 (2. évfolyam, 1-26. szám)
1997-07-16 / 14. szám
Boros Bela Jonas ecetben a lelek mindig eljut akarhova jut azistenitneki loghatsz meg kereszten is lila akacok ligeteben lohalal (az bra jar!!!) idotlen atom idetlen ketyeges kozepette ityeg afityeg a telimuhold a tyalapatyala a celszeru-celtalan napok unnad am a musort mert enyem ha maradok m inden kie trutymo alakoskodunk mert forma dm a semmi hogyha mar a poharat sem birod folemelni es korotted az a sok alak! ...es rohognek fenyes mtifogsorukkal alakoskodjunk hat vegighanyjuk az utcat az tires utcat bnmagunkkal Hajdu Istvan A semmiben tapogatozva A dolgok lenyege es kezdete homalyba burkolodott. Eloszbr csak csendes harmoniafoszlanyok terjedtek a tavolbol, nyugtato es andalfto zene, melyet lassan felvaltottak az esz zakatolo vitai, a gondolatmenetek parbaja, csak halottak es tormelek maradt utana. Volt ebben egy nagy adag spirituals kovetkezetlenseg es bezartsag, csakugy, mint egy gombben, melyben kavarog a fust. Mert e szellemi parbajok a fejeben jatszodtak le. Zubogas, atlatszd buborekok, az ontudat remiszto nyomasa. Szuntelenul egymasba folyo helyzetek, melyeket nagy erofeszftessel prdbal analizalni, az ujra es ujra kindvo daganatok az esz szikejevel kettehasftja es megbamulja, megizleli a letkabftdszert, de ennel sokkal prozaibb, egyszeruen nem tud. Mert ha kepes lenne ra, a vegtelensegig probal na kitolni a megismeres hatarait, am ettol meg csuggesztobbe valna egesz lete, mert az isteni lenyeg nyomaban kellene turelmetlenul topognia, ahol nem szi'vesen latnak. Megesett az is, hogy tul kozel mereszkedett a hatarahoz, es ekkor a dolgok ugy raszakadtak, hogy majdnem a tebolydaban kotbtt ki. Ugyanakkor azt is tudta, hogy csak ijesztgetik, ahogy a kisgyereket az drdoggel szokas, es ez brbmmel toltotte el. Hogy ujrakezdhesse a sziszuphoszi munkat: azon kellett folyvast gondolkodnia, hogyan lehetne a kovet az istenek nyakaba varrni. Vegul nagyot hahotazott az egeszen. Amikor Kelemen lefekudt, a sotetseg mar reg belopakodott a varosba. A lehuzott redony mellett beszi vargott az utcai neonfeny, ket szabalyos csfkban vetoddtt a falra, mintegy kiegeszftve az ott fuggo kep vilagos ramajat. Ettol a kep furcsa megvilagftast kapott: egy resze tompan fenylett, a masik fele egeszen vaksotetben bujkalt, es ez a feny arnyjatek olyannyira felfokozta a kep plaszticitasat, hogy szinte mar dombormunek latszott. Kelemen kinezett maganak egy fenylo klaunarcot, tekintetet homlokara rdgzitette es vart. Oldalt fekudt az agyon, lehetoleg a legkenyelmesebb testtartasban probalt elhelyezkedni. Melyen lelegzett, az orran be, a szajan ki, kozben a melle sfpolni kezdett. Jobb kezet kihuzta a takaro alol, megtordlte az orrat es visszahelyezte a combjara a takaro ala. Ugy erezte, hogy mar nagyon hosszu ideje var, es meg mindig nem tortent semmi. Lassan szamolni kezdett magaban, teljes figyelmet a klaun homlokanak egyetlen fenylo pontjara osszpontosftotta, arra a pontra, ahol a tobozmirigynek kellene lennie. „Egy, ketto, harom... szazhuszonnegy, szazhuszonot, szazhuszonhat..." a klaun area megmozdult, a homloka rejtelyes szurkes fennyel sugarozni kezdett, es ekkor Kelemen pillai lecsukodtak. Zuhanni kezdett a sotet terben, de nem erezte, hogy ez a zuhanas felelemmel toltene el, lenyugozte a ter vegtelen tagassaga, s ez az erzes betoltotte teste minden porcikajat. Inkabb lebegett mint zuhant, de ez sem megfelelo kifejezes, mert akar repiilhetett is volna barmely iranyba, ugyanis a fent es a lent, a jobbra es a balra fogalma teljesen elvesztette jelentosegdt. Fenyesseget pillantott meg maga elott, orveny lot es kavargdt, es huzta magahoz a fenyalagut, ahol masok is repultek. Nagyon sokan voltak, talan valamennyien, akik eddig eltek a foldon, minden arc ismeros, es tekintetuk kimondhatatlan melegseget es boldogsagot sugarzott. Ebben a pillanatban mind-mind egy iranyban repultek, a sugarzo gomb fele. Kozvetlenul Kelemen mellett a klaun repult, es a szedfto szaguldas kozben szavak nelkul megertettek egymast, tudtak, hogy uticeljuk azonos, csak uszni kell az arral, nem kell tobbe kuzdeni, kapalozni, hadonaszni, uvolteni, hogy mit akarnak, csak egyre gyorsabban es gyorsabban bele a... Kelemen almodik. Kivilagftott, hajopadlds szi'npad. Kelemen a padldn fekszik, tole kisse jobbra, a kozdnseggel szemben ul a klaun. A nezoteren fejek, sok-sok fej, susogas, mocorgas, a szokasos nezoteri zajok. Kelemen: Hol vagyunk? Klaun: A szfnpadon. Kelemen: Hogyhogy a szfnpadon? Hat nem egy alomban? Azt hittem... (megszagolja a padlot) Csakugyan, ismerem ezt a szagot. Szfnhazszag. Es mit kell jatszani? Klaun: (rovid habozas utan) Semmit. Az egvilagon semmit. Kelemen: Akkor aludjunk, vagy mi? Mit fog szolni a kozonseg? Klaun: Semmit, nekik az a dolguk, hogy nezzenek es hallgassanak. Kelemen: (meg mindig fekve) Mennyi ember, a vilag osszes embere itt van! Itt van mindenki?! Klaun: Mindenki, akit csak el tudsz kepzelni. A halottak, az elok, mindenki. Kelemen: De hat ez lehetetlen! Mar hogy lehetnenek itt mindnyajan? Pedig itt vannak, en is latom. Arnott ul anyam, amott pedig a halott neveldnom. (leszol a szfnpadrdl) Anyam mit keresel te itt? (csend) Hallod, miert nem valaszolsz? (...) Micsoda jatek ez? (...) Bolondot akartok uzni belolem? (...) Fegyelmezett kozonseg. Furcsa, de egesz ido alatt az a benyomasom, mintha almodnam az egeszet. Hogy kell az embernek ilyenkor viselkednie? Mit kellene mondanom? (csak ugy maganak) Ekkora publikum elott meg sosem alltam. Azt varjak, hogy mondjak valamit, valami olyasmit, amit mindegyikiik szeretne hallani. Ami mar szuletesuk ota foglalkoztatja oket, a vegervenyes igazsag. Mondjam, hogy van isten es letezik oroklet? Es ezek a halottak itt? Hogyan mondhatnam, amikor magam sem tudom? Csak abrandok vannak, remeny es halal. Az elet provizorikus takolmanya. Vagy talan... Klaun, miert nem beszelsz? Klaun: Mert en csakegy klaun vagyok, nem ember, nem isten. Vagyok is meg nem is. Nem letezo szulok gyereke vagyok, mozgatorugdimat az emberi fantazia mukodteti. Mit mondhatnek en az embernek az drokletrdl, istenrol? Ugyanazt, amit az ember mondhat onmaganak — semmit. En egy szelfdebb valtozat vagyok esupan az emberiseg altal krealt hazugsagok kozul. Ha csak egyszer merne az ember magaba nezni, ha egyszer levetne a maszkjait! Talan kozelebb kerulhetne az igazsaghoz. Igy csak azt tudja, hogy egyedul van es fel. Es rohog a szegeny kalunon. Kelemen: Mar miert ne rohdgne? Hiszen ez a helyzet annyira nevetseges... Miert ne? A szomorusag, az apatia, a sfras mind-mind az ember eletereje ellen hatnak. Szerintem rohogjon az egesz vilag. (a kozonseg fele) Rohogjetek! Rdhogjetek gyilkosok, hoherok, csalok, utcalanyok, penzsovar kereskedok, ti is ott, vilagmegvalto politikusok! Itt szabad, hiszen csak egy alomban vagytok. Itt nem buntetnek, nem torkolnak le, nem esuknak borton be. Csak az eletben leteznek hazugsaggyarak, minden oldalrdl rothado tarsadalmak. Itt nines lazadas, ketely. Nines szukseg arra, hogy az altalatok olyan elviselhetetlenne tett roppant nyomas alatt kameleonokka valtozzatok, onmagatok tukorkepeve, lenyomatava. Rohogjetek!... Rohogjetek! (dobbent, kongo csend) Klaun: (gunyosan) Haha. Foldi beszed. Tele belso kenyszerekkel es allando remenykedessel. Pedig hiabavaldak a vilagi remenyeid, csak az almok maradnak. Semmi nines benned, csak kapkodas, hogy megtalalj valamit, ami vilagosan kbrulirhatd benned. A semmi zugasat. Kelemen: (megfordul es ujra a padlora hajtja a fejet) Semmi... Semmi... Semmi... Gyonyoru erdei tisztas, korben oriasi fak. A tisztas kozepen magas totemoszlop, hozzakotve a vakftdan feher boru ember. Akar a rot szakallu rabbik, ugy beszelgetnek susogva a fak koronai. A kikdtott ember egyedul van, vegtelenul egyedul. Nem szol, nem kiabal, nem rangatja a koteleit, a szeme se rebben.
