Életünk, 1997 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1997-06-18 / 12. szám

A roka es a farkas csikot vesz Elindult a roka csi­kot venni a farkas ko­­majaval. Latjak, hogy ott legel a 16 a fiaval a reten. Kerdi a roka a kancalotol: — Elado ez a csiko? Azt mondja a 16: — Elado, hanem a hatulso jobb labam patkojara van az ara irva. Azt mondja a roka: — En nem tudok ol­­vasni, de farkas ko­­mam tud, az majd el­­olvassa, hogy mi az ara. A 16 felemelte a hatso labat, odament a farkas, el akarta ol­­vasni, de a kancalo jol orron rugta, hogy gombolyagba te­kerodott. A roka meg elszaladt, csak messzirol nevette. Mikor a farkas feljozanodott, odament a rokahoz. Kerdi tole a roka: — Na, komam, izlett-e a csiko­­hus? A farkas nem tudott semmit se szolni erre, csak elolalkodott. A priicsok krajcarkaja Egyszer volt, hoi nem volt, volt a vilagon egy kis priicsok. Ez a kis priicsok mit gondolt, mit nem magaban, eleg az, hogy kiugrott a kemence hata mogul, s elindult vilagot latni. Ment, mendegelt a kis priicsok, hegyeken-volgyeken atal, er­­dokon-mezokon keresztiil, s egyszer csak megall, nez, nez, csodalkozik: valami fenyesket latott a foldon. Ugyan mi lehet az a fenyeske? — kerdezi magaban. Jobban megnezi, fel is veszi, tel-tul megvizsgalja, s nagyot kialt a kis priicsok: — Hiszen ez krajcarka! Az am, csakugyan krajcarka volt. Hej, uram teremtom, oriilt a kis priicsok, de hogy oriilt. Tovabb ugralt, szokdecselt nagy vigan, s folyton azt cirpegte: — Csak van, akinek van, csak van, akinek van! Bezzeg hogy van, akinek van, s nines, akinek nines. Ez mar eztan szent igazsag, ugye, gye­­rekek? No, hanem a jokedve hamar bura fordult. Eppen jott az uton vele szemben egy obsitos kato­­na. Ez meglatta a kis priicsok­nel a fenyes krajearkat, s gon­­dolta magaban: „Ugyan minek a priicsoknek a penz?“ No, ebben szent igaza volt az obsitosnak! Hirtelen lehajolt a foldre, nya­­kon csipte a kicsi priicskot, s el­­vette tole a fenyes krajearkat. Hej, de elszomorodott erre a kis priicsok! Nem is ment to­vabb, nagy bujaban-banataban visszafordult, s meg sem allott hazaig. S amint ment, mende­gelt hazafele, folyton azt ciri­­pelte: — Csak igy bannak a sze­­gennyel, csak igy bannak a sze­­gennyel! Igy bizony! Nagy Zoltan illusztracioja

Next

/
Oldalképek
Tartalom