Életünk, 1997 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1997-05-21 / 10. szám

Szemiink fenye KIK AZ IGAZI SZULOK? kem? Olykor a ferj is elkfserte ot, de ep­­pen a donto alkalomkor nem volt jelen. Ekkor ajanlotta az orvos: a hazastarsa is vizsgaltassa meg magat. Felt, hogy reagal majd erre a „kihfvasra“ a fer­­je. Nagyon ovatosan mondta el a nogyogyasza javaslatat, illetve a sa­­jat kerelmet. Azt soha nem tudta meg, mi jatszodott le a ferfi lelkeben, de boldogsag toltotte el, hogy 6 is hajlando az aldozatval lalasra. Az or­vos feltetelezese beigazolodott: a ferj szorult kezelesre. Ujabb varako­­zassal teli honapok kovetkeztek. Ahanyszor a fovarosba utaztak, ugy ereztek, kozelebb vannak a celjuk­­hoz. Remenykedtek es bi'ztak a ke­­zeloorvosukban. Az utolso latogatas ota meg inkabb. Mert ugy sejtik, talan most mar... Meg alig merik kimondani, egymas kozott is inkabb titokzatos je­­lekkel fejezik ki bromuket. A rajtuk ki­­vulalloknak meg nem szoltak. Majd csak akkor, ha teljesen bizonyos, hogy erdemes volt a kuzdelem. Egymas kezet fogjak, szorosan egy­mas mellett ulnek es szoronganak. Azert, hogy nekik is mondja valaki: anyuci, apuci... szoba: milyen jo volna, ha egy kislanyuk szuletne. A lakasban hely van eleg, a megelhetes akkor meg nem volt olyan korulmenyes, mint manapsag. Maria or­­voshoz fordult. A nogyogyasz kozolte vele: kesz csoda, hogy az az egy fia is megszuletett, de tovabbi gyermek kihor­­dasara nines eselye. Egy vilag dolt ossze benne. Titkaik nem voltak, a fer­­jevel mindig mindenrol nyfltan beszel­­tek. Joi ismerte a nezeteit, a csaladrol kialakult velemenyet. Mivel Gabor hat-Gyermeknap. Meghozza nemzetkozi. Az evek soran annyira elcsepeltte valt. Igaz, az utobbi esztendokben mar kevesbe emlegetik. Egyszeruen kiment a divatbol. Mert a vallalatokban alig mukodik a szakszervezet, amely az edes­­segcsomagokrol gondoskodna, meg arra sines idd meg penz, hogy „a dol­­gozok gyermekeirol valo gondoskodas" kereteben musort szervezzenek ne­kik. A gyerekek oriiltek a csokinak, meg a programnak is. Ezen a napon. De ok maskor is szfvesen vesznek egy kis figyelmesseget. Meg szeretetet. S talan ez utobbi meg a finomsagoknal, a bohockodasnal is jobban hiany­­zik nekik. Ez viszont nem a szakszervezet iigye, hanem a szuldke. Akik a szemtik fenyenek tekintik a pici, a felnovekvd sot a mar felnottsorba kerii- 16 gyermekiiket is. De mit is jelent a sziilok szamara a gyerek? Ugye milyen nehez e kerdes­­re valaszt adni? A beteljesulest, az onmegvalositas legfontosabb megnyil­­vanulaseit? Kinek-kinek mast. Az alabbi ket eset szerint az diet ertelmet, egy olyan valamit, amiert erdemes kuzdeni, aldozatokat hozni. BETELJESULT A REMENY A pozsonyi Zoch utcai nogyogyasza­­ti klinika keskeny folyosojan a szigoru­­an egymas mellett allo szekeken az egymagukban varakozo ndkon kfvul hazasparok is szoronganak. Nem esu­­pan az tilohelyek kozelsege miatt. Ki tudja, hany honapja, eve gyotrodtek, mig raszantak magukat erre a latoga­­tasra. A lakohely szerinti nogyogyasz mar probalkozott: tanaccsal, gyogy­­szerrel, kezelessel. Eddig ugy latszik eredmenytelenul. S most, amikor felcsil­­lant a remeny, hogy meg van eselyuk, ismet szoronganak. Mert az elhataro­­zas nem konnyu. A gyermek utani vagy viszont nagyon eros. M.-ek ot eve hazasok. Mielott ki­­mondtak a „boldogito“ igent, harom evig jartak egyiitt. Amikor az eskiivon az anyakonyvvezetd olvasta: Jsmerik egymas egeszsegi allapotat", dehogy gondoltak arra, hogy a kisportolt, pirosarcu fiatalembert a sors megrovi­­ditette. Szinte gondtalanul kezdtek a kozos eletuket. A szulok mindket resz­­rol igen segi'tokeszek voltak. A fiatal­­asszony korabbi otthonaba, az emele­­tes haz kuldnallo lakasaba koltoztek. Meg a munkahelyukkel sem volt gond­­juk — mint manapsag sok-sok palya­­kezdonek. Mindketten dolgoztak. Aztan teltek-multak a mezeshetek, es egyre turelmetlenebbek lettek. Az elso egyiitt tbltbtt ev utan mar szinte keriiltek azo­­kat a rokonokat, ismerosoket, akiknek szokasukka valt a gyermek iranti erdek­­lodes. Ezek a kerdesek mindennel job­ban sebeztek oket. Nem csoda, hogy tulsagosan erzekenyekke valtak, es elofordult, hogy hangosabb szocsata hangzott a hazban. S kozben a vadak kblcsbnbsek voltak. Szerencsere si­­keriilt nyugodtan, jozanul merlegelniiik a helyzetuket. Elso lepeskent az asszonyka szanta ra magat: orvoshoz fordul. Kivizsgalasoksora kovetkezett. Nem talaltak semmifele rendellenesse­­get, valasz nelkul maradt az ismetelge­­tett kerdese: miert nem lehet gyerme-Akkoriban sok fiatal ismerkedett meg a kozos munkahelyen. G.-ekkel is ez tortent. Nehany honapos ismeretseg utan eldontottek: osszehazasodnak. Semmi akadaly. Meg a lakas sem oko­­zott gondot, mivel mindketten a valla­­latnal dolgoztak, rovid idon beliil bekol­­tozhettek. Az eletiikben nem tortent semmi kiilonos, mondhatnank ugy is, szokvanyosak voltak napjaik. Rovide­­sen megszii letett a kisfiuk, es a boldog­sag immar szinte teljes volt. A munka­helyen mar akkor sem neztek jo szem­­mel a gyermekiik miatt gyakran hianyzo anyukakat, de Maria nem is tartozott ko­­zejiik. Petike ugyan igen kevesetbete­­geskedett, meglepoen jol bi'rta az ovo­­dai kornyezetet, de ha egy-egy komo­­lyabb jarvanynak, gyermekbetegsegnek nem allt ellen megsem a szervezete, a nagymama szolgalatba allt. A sziilok dolgoztak, keresetiik ugyan nem tett ki csillagaszati osszeget, de tulajdon­­keppen mindenre jutott, amit szereny igenyeik alapjan megkivantak. A val­­lalattol akkoriban meg iidiilni is elme­­hettek, a Skodaval bejartak az orsza­­got. Petike mar alapiskolaba jart, es neha-neha megkerdezte: neki miert nines testvere. Ilyenkor a szulok egymasra neztek, es hoi az egyikiik, hoi a masikuk adott valamilyen kite­­ro valaszt a kis kivancsinak. De ido­­vel ok maguk is felvetettek: semmit nem tesziink ellene, megsem sike­­riil. Aztan egyre gyakrabban hoztak gyermekes csaladbol szarmazott, va­­gyott arra, hogy ok is tobben legyenek. Felvetette hat: fogadjanak orokbe egy kislanyt. Maria nem ellenkezett. Es el­­kezdtek intezkedni. Jartak a csecsemo­­otthonokat, kervenyeket adtak be. Biz­­tattak oket: legyenek tiirelmesek, hiszen annyi elhagyott gyerek van, aki igazi csaladra vagyik. Vegre egy telefonhi­­vas: penteken johetnek, egy kislanyt hetvegere hazavihetnek. Ket nap alatt mindent elokeszittek: kolcsonoztek kis­­agyat, meg nehany holmit is vettek, Ma­ria este sapkat horgolt a kis joveveny­­nek. Nagy barna szemu „hajasbabat“ hozott nekik a nover az otthon igazga­­tonojenek irodajaba. Sajatjukkent hoz­tak haza a felenk kislanyt, bar tudtak, ezzel meg nem oldodott meg a proble­­majuk. Orultek. Milyen biiszke volt Ga­bor, amikor a haz elott setalt vele, es az egyik reg nem latott ismerose, aki nem tudta, nem verszerinti apa, azt mondta neki: a kicsi inkabb rad hasonlit, mint a felesegedre. Aztan meg harom boldog hetveget toltottek egyiitt, es ujabb tele­­fon: a kislany anyja, aki honapok ota fe­­leje sem nezett, irt egy lapot az otthon­­ba. Ez akkoriban elegendo volt ahhoz, hogy „jogilag nem szabad“-da nyilvanit­­sak. A kbvetkezo kislannyal hasonlo­­keppen jartak. Mire mar megszoktak, hogy het vegen az elso lepesekre tanit­­jak a picit, jott a megmasithatatlan don­­tes: nem lehet az ovek. Az ez kivaltot­­ta erzeseket csak az tudja aterezni, aki ilyet vagy hasonlot atelt. A nagy kudar­­cok ellenere G.-ek kitartottak, annak ellenere is, hogy csalodtak. Mert lat­­tak a sok-sok szeretetre ehes gyerme­­ket, s ok szivesen juttattak volna be­­lole az erre vagyoknak. Harmadik probalkozasuk vegre si­­keriilt. Mar hinni sem akartak, amikor a birosagi dontest megkaptak: valo­­ban van egy pottom kislanyuk, aki annyira ragaszkodik hozzajuk. A fiuk ugyan neha feltekenyen nezte, ho­­gyan babusgatjak az „idegent“, de a szulok nagyon ugyeltek es iigyelnek arra, ne boruljon fel az egyensuly a csaladban, a testverek kozott. A kislany mar iskolas. Nehhz he­­teket eltek at vele, mivel beteges a kislany. De olyan aldozatkeszen ne­­velik, gondoskodnak rola es ugy sze­­retik, mintha valbban sajat veruk vol­na. Egyelore nem tudja, hogy akik annyi mesetolvastak neki es ketseg­­beesetten tartottak vele a kesziiltseg­­re, amikor magas laza volt, nem az iga­zi sziilei. Vagy ok az igazik? Ezen top­­reng egyre tobbet Maria, es kesziil arra, hogy hamarosan fel kell fednie a valosagot. Ki tudja, hogyan reagal majd a kislany? Kivancsi lesz-e a sziileire, vagy elismeri, hogy azok, aki lemond­­tak rola, nem erdemlik meg, hogy tud­­jak: a kislanyuk felneveltetett... DEAK TEREZ (a szerzo illusztracios felvetelei)

Next

/
Oldalképek
Tartalom