Életünk, 1997 (2. évfolyam, 1-26. szám)
1997-01-12 / 1. szám
Vajkai Miklos Egy legeny viszontagsagai Elt egyszer egy legeny, es ide, a faluderekra, Csiba Laszlo mostani hazaba jart udvarolni. Szep szal, derek legeny volt, kedveltek is a komyeken. Kis hijan elkenyeztettek, annyira rajongtak erte. Estenkent, dolga vegeztevel vegigballagott az utcan, es bekopogtatott a lanyos hazba. Elegendo volt csupan kettot koppantania, s a menyasszonya mar perdiilt is ki a haz ele. Telt-mult az ido. Egy este, amikor megerkezett, es bepillantott a haziko egyik szemen, nagy amulatara azt latta, hogy a szobacska zsufolasig megtelt feherszemellyel. Sotet este volt mar, ugy dbntott hat, hogy megvarja, mihez kezd ez a sok asszony meg lany. Bent az egyik asszony papirdobozkat emelt le a szekreny tetejerol. A dobozkaban kenocs volt, azzal megkente a honaljat. Majd a tobbiek kovetkezetek, es miutan valamennyien vettek a kendcsbol, a dobozka visszakeriilt a helyere, ok meg nagy derrel-durral, sikongatassal elrepiiltek. A legeny akkor mar tudta, hanyadan all. Gondolt egyet, beosont, a kenoccsel bekente az agy negy labat, majd lefekiidt. Az agy komotosan folemelkedett, kihajozott az udvarra. A legeny nagy kivancsian figyelte, hogy mikent emelkedik mind magasabbra es magasabbra. Amikor lepillantott, elszornyedt. Meg a templom tomyanal is magasabban repiilt. Innen mar nem lehet leugrani, gondolta. Nem maradt mas valasztasa, mint bekeben vami. Vagy egy oran at suhant az augusztusi eg alatt. A magassag akkor sziinni kezdett, es egy pazsitos felszigeten megallapodott a repiilo agy. A legeny kikaszalodott a pamak kozul, s okosabb otlete nem leven, ugy hatarozott, hogy megszemleli a felszigetet. Alig kutyagolt par szaz metert, egy kunyhora akadt, amelyben mecsvilag pislakolt. Embertink az ablakiiveghez tolta az orrat, s ahogy igy bepillantott, majd elallt a lelegzete. A haziko belsejeben ugyanazokat a feherszemelyeket latta, akiket korabban Csiba Laszlo hazaban. A sok-sok nd kozul egyszer csak elotermett a menyasszonya. Kijott a hazbol, es igy szolt: — Vesztedre jottel, te szerencsetlen! Ha benn a boszorkanyok megtudjak, hogy utanam jottel, veged. A legeny szohoz sem jutott, ugy zaporoztak a szerencsetlen lany siramai. A lany csupan akkor csondesiil t meg, amikor az edesanyja is megjelent. — En most fejostehenne valtoztatlak — fordult a legenyhez. — Igy talan megmenekulhetsz. S a legeny nyomban fejostehenne valtozott. A teste, az alakja tokeletes volt, a togye telt, mint a puttony. Ott legeleszett a haz kdriil. De alig tiint el a ket nd a haziko gyomraban, mar jott is kifele a harmadik: egy nagyon ven boszorkany. Megallt a legeleszo tehen mellett, es azt mondta: — Ami igaz, az igaz, jo etvaggyal teped a fuvet. Remek az etvagyad, te tehen... A szerencsetlen allat mar se nem latott, se nem hallott. A fejet se merte leiitni, csak tepte, szagatta a fuvet. A laba a foldbe gyokerezett, a teste remegett. A csunya asszonysag nem tagitott mellole, es csak mondta, szajkdzta a magaet: — A tested szep es aranyos — kacagott a boszorka. — A togyed kis hijan zsaknak is beillenek. Telt vagy es fenyes szorii, de a szemed, a szemed szomoru. De sebaj. Majd mi felviditunk... — s elnyujtva, sipitozva kacagott, azzal visszament a hazikoba. A szerencsetlen para epp csak odabb cammoghatott, tobb ideje nem maradt. Akkor emelte fel eloszor szarvas fejet, hogy messzire priiszkolje ijedtseget. De alighogy folemelte ormotlan, szomorusagba bukott fejet, mar fol is tarult a haz ajtaja. Kitodultak a boszorkanyok, es koriilalltak. — Megfejjiik! — sugallta az elso bestia. — Olyan a togye, hogy majd elpattan. A tobbiek jobb otletet varva maguk ele pislogtak. — Bizony! — kapott a szon egy pupos hatu venseg. — Meg kell szabaditanunk csurrano tejetol. A korulallok elvigyorodtak. — Sandan bamul ez a joszag — szolalt meg egy masik boszorkany. — Alighanem rosszat forgat a fejeben. — Mintha oklelni akarna. — Ki kell egetni a szemet. — Ugy, ki kell egetni! Hosiink menyasszonya es annak edesanyja, bar ott alltak a tehen mellett, ijedtukben szolni sem mertek. De rajtuk kiviil volt ott meg egy asszony, aki megsajnalta a porul jart legenyt, es azt mondta: — Ne bantsuk. Nem tehet rola, hogy ilyenne valt. Ha mar idekeveredett, hadd maradjon itt, legalabb lekopasztja a fuvet. A tobbiek nem akartak ellenkezni. Lassacskan fblemelkedtek a levegobe, es elrepiiltek. Csupan a lany edesanyja lopakodott oda a tehenhez, es azt mondta: — Szerencsed van, draga fiam. Az elso akadalyt athagtad, most szamarra valtoztatlak. Pirkadatig meg ogyelegj itt, legelessz bekeben, a tobbi majd elvalik... S azzal, mint aki jol vegezte dolgat, a tobbiek utan repiilt. A szamar nagyon egyediil erezte magat az ejszakaban. Alig varta a pirkadatot. Reggel nyolc ora is volt mar, amikor egy oregasszony kisgyermekkel kozeledett feleje. A gyermek ot ev koriili fiucska volt, es ezt mondta: — Nagyanyam, iiltess fol ennek a szamamak a hatara! — Szivesen feliiltetnelek — valaszolta az oregasszony —, de ennek a joszagnak eleg a maga baja. A szamarhoz lepett, es igy szolt: — Van itt a kozelben egy falu, este ot orakor mise lesz ott. Menj el a szertartasra, huzodj a karzat ala, ott senki sem vesz eszre, es urfolmutataskor szaporazz oda az oltarhoz. A hivok majd iizobe vesznek, de te ne torodj veliik, ugy igyekezz, hogy elerd az oltart. A szamar bolintassal koszonte meg az oregasszony josagat, es elindult a falu fele. Este ot orakor, amikor mar a telepules apraja-nagyja elfoglalta a padokat, beosont a karzat ala, es megvarta az urfolmutatast. Akkor nagy igyekezettel megiramodott az oltar fele, de a hivok uzdbe vettek. Utottek-vertek szegeny parat. Csoda, hogy eletben maradt. De a vegen, megmakacsolva magat, egy varatlan pillanatban az oltamal termett, es a tisztelendo visszaadta emberi mivoltat. A szertartas vegeztevel ezt mondta: — Egy erszeny eziistot adok, Budaig fedezi az utikoltsegedet. De modjaval banj vele, mert kiilonben sohasem ersz haza. A legeny megkoszdnte a segitseget es a jo tanacsot, azzal utnak indult. Egy teljes esztendeig utazott, amig Buda varaig eljutott. Ott jelentkezett a kiralynal, elmeselte viszontagsagait. A kiralytol ujabb utikoltseget kapott. Igy jutott aztan nagy sokara haza. Otthon, miutan bebizonyitotta, hogy a menyasszonya es annak edesanyja is boszorkany, a felbosziilt falu nepe a tobbi boszorkaval egyiitt messzire kergette oket. Meg most is futnak, ha azota meg nem alltak. Illusztralta Lorincz Zsuzsa
