Életünk, 1997 (2. évfolyam, 1-26. szám)
1997-03-23 / 6. szám
Benedek Elek 1 voros iaju ember Volt egyszer egy szegeny ember s annak harom fia. Azt mondja egyszer az iddsebbik: — Edesapam, elmegyek orszagot-vilagot latni, szerencset probalni. — Joi van, fiam - mondja a szegeny ember -, csak eredj, hanem azt tanacsolom, hogy ovakodjal lancos kutyatol, kerek kotdl meg voros haju embertol. Na, utra kelt a legeny, ment, mendegelt erdokonmezokon altal, s egyszerre csak szembe szalad vele egy lancos kutya, s mire vedekezhetett volna, a sarkaba harapott. Am azert csak tovabbment, s csakhamar egy kerek kore talalt, de nem fogadta meg az apja tanacsat: ralepett a kore. No, ha ralepett, el is esett, s ugy megutotte a terdet, hogy alig tudott tovabbvanszorogni. Hat csak ment, mendegelt tovabb, s bezzeg hogy talalkozott egy voros haju emberrel. Nemhogy elkeriilte volna, de meg meg is kerdezte, hogy nem fogadna-e meg szolgajanak. — Megfogadlak jo szivvel - mondotta a voros haju ember de nalam ugy kell am enned, hogy a fazekrol nem szabad levenned a fodot; ugy kell innod, hogy a korsobol nem szabad kihuznod a dugot; s a kenyeret is ugy kell enned, hogy nem szabad a kenyer hajat szejjelvagnod. Ha pedig harom napig nem allod ki az etlenseget s a szomjusagot, huszonotot vagatok rad. All-e az alku? — All! — mondotta a legeny. No, ha allott, meg is banta a legeny. Harom nap se nem evett, se nem ivott. Akkor jott a voros haju ember, s kerdezte: — Na, birod-e tovabb? — Dehogy birom, etlen-szomjan majd meghalok. — Bizony, ha ugy, fekiidj hasra. S vagatott ra huszonotot, hogy csak ugy porzott. Akozben a masodik legeny is utnak eredett, s eppen ugy jart, mint az iddsebbik. O is a voros haju emberhez allott be, s d is megkapta a huszonbtot, merthogy harom napnal tovabb nem tudta tumi az ehseget s a szomjusagot. Nekikesziilddott a legkisebb legeny is. Ennek is azt a tanacsot adta az apja, mint a masik ket fiunak. Eppen azon az uton jart, ahol a batyjai, de mikor megpillantotta a lancos kutyat, messzirol elkeriilte; a kerek kore sem lepett ra, hanem a voros haju emberhez o is beszegodott. No hiszen, rajta nem fogott ki a voros haju! Mikor elerkezett az ebed ideje, kifurta a fazek feneket, s a likon at szepen kisziircsolte az etelt. A korsonak is kifurta a feneket, s mind egy cseppig kisziircsolte belole a bort. Mert hat az volt benne. Aztan fogta a kenyeret, ketteszelte, a belet kiszedte, megette, azutan pedig a kenyerhej ket felet osszeragasztotta, mintha hozza sem nyult volna. Harom nap mulva jott a voros haju ember, s kerdezte: — No, fiam, hat hogy vag a bajusz? Ehes vagy-e, szomjas vagye? Birod-e meg? — Nem vagyok en sem ehes, sem szomjas, gazduram — felelte a legeny. — Joi vag a bajusz. — Okos legeny vagy, fiam — mondta a voros haju. — Maradj nalam, fiamnak fogadlak, s holtom utan tied minden vagyonom. Ott is maradt a legeny, s mikor a voros haju meghalt, olyan nagy brokseg esett ra, hogy messze fdldon nem volt nala gazdagabb ember. Akkor aztan hazament az apjahoz, s ugy eltek, mint hal a vizben. Itt a vege, fuss el vele! (Nagy Zoltan illusztracioja)
