Életünk, 1996 (1. évfolyam, 1-22. szám)

1996-08-01 / 12. szám

Duba Gyula Tudat folott - tudat alatt (Filozofikus historia) Ir6kr61 irni: van-e enn61 nehezebb, hal&tlanabb feladat? A hatvanot eves Duba Gyularol regi tan­­kbnyvek, tanszbvegekjutnak az eszembe: az fro ir! Ez mostan&ban a szorgalmasan hallgatd ird­­ink kozott csak rea illik. Uj testes regennyel je­­lentkezett, ami egymagaban is meglepetes es elegendb erv, hiszen a legtobb fronk, koltSnk az 1989-es valtozas utan elnemult. 0 nem! Nem fo­­gyott el a mondanivaloja, nem zuhant a taradtkb­­zony hangulatdba. Akarcsak cgyik rdgi valloma­­saban frta. „Jar-kel az ember a vilagban, kezde­­ti adottsagaitol egyre tavolabb mereszkedik, s a val6s£g szcmbejbn vcle. Taldlkoznak es megmcr­­koznek: a valdsag mint torveny, az ember mint szandek 6s akarat.“ Uj regdnyeben eppen azok­­kal a pdlyatdrsaival birkdzik, akikkel egyutt in­­dult az iroi palyan, s akik mindenhova maguk­­kal vittek a nemzetisdgi falu batortalansagat, ta­­jekozatlansdgat, fbldhoz lancoltsagdt. 6 megis dicseroen irta roluk: „Magunk tapostunk magunk­­nak jarhato csapast. Igenyesek es becsvdgyoak voltunk, a Malomtdl a tengerek feld indultunk, es kozben induldkat enekeltunk.“ A mostani ro­­luk festett kep mar korantsem ilyen hfzelgo. De talan eppen ez teszi erdekessd az uj regenyt. (sz) Megdobbento lelki elmenyt meselek el. Annak idejen, amikor megtortent, melysegesen meghokkentett a fclis­­meresek parhuzama, olyannyira, hogy hosszu ideig senkinek sem szoltam ro­­la, sot igyekeztem magam elott is meg­­cafolni, meg nem tortentte tiintetni fel, es csokkenteni a jelentoseget. Ma mar ott tartok, hogy az elso pillanat sztilte megdobbenest lekuzdottem, az elmeny dermeszto elessege elmosodott, igy nyugodtan beszelhetek rola. Legalabb megkbnnyebbiilbk, mint aki nagy es mely ertelmu titkot osztott meg vala­­kivel, hogy a rettenet mazsanyi sulya ne csak brea nehezedjen. Filozofikus termeszetu ember va­­gyok. Szeretek elgondolkozni az elet bsszefiiggesein, allandoan kutato agyam kapcsolatok utan matat a dolgok kaoszaban, a jelensegeknek a hatteret viszgalom; gyakorlatban keresem az okszeruseg elvenek az ervenyesiileset. Kiilonos gonddal es elvezettel figyelem onmagam. Szellemen szinte kiszall anyagi porhiivelyebbl, felrepiil a ma­­gasba, es onnan nezi azt a fura lenyt, akit a foldon maga mogott hagyott: ni csak, mit csinal ott lent az az ember? Mint tudos a gombostiire tuzott bo­­garat. Igy figyeltcm meg a kovetkezo dol­­got: A nagyvarosnak is megvannak a ma­ga utjai. A nagyvarosnak is megvannak a maga osvenyei, csapasai, kitaposott mezsgyei, melyeket mi, kenyelmes es a megszokas betegsegeben szenvedo emberek eloszeretettel jarunk. Nem vettetek meg eszre; barmily nagyvaros­­ban is laktok, mennyire megvan a meg­­szokott komyezetetek - akarha egy kis falucskaban elnetek-, a magatok min­­dennapi utjai, ismeros kavehazai, mo­­zijai, iizletei. A lakasotok es hivatalo­­tok koruli sztik varosresz, amely a tie­­tek. Nehany szaz lepessel arrabb utcak vannak, melyekben talan honapok ota nem jartal, hazak, melyek sosem otlot­­tek szemedbe, kozeptiletek, melyek belsejet nem ismered — idegen vilag! Az en mindennapi programom koriil­­beliil igy fest: Reggel hetkor gyalogosan megyek a hivatalba - nem art egy kis reggeli se­ta mindig ugyanazon az utcan. Tiz­­kor atfutok a szomszed tejcsarnokba a megszzokott tiveg kakaoert, ket zsem­­leert es egy szelet omlesztett sajtert. Egy orakor nehany szaz meterre a hi­­vatalomtol megebedelek — mindig ugyanabban az etkezoben. Negykor, munka utan vegigsetalok a Duna-parton, a korzon, benezek a konyvkereskedesekbe, nem jott­­e valami ujdonsag, raerosen vegigcsavargom a foutcat, es felmegyek a Grand kavehazba. Ugyanazok a lepcsok, ugyanazok a reszegek, ugyanaz a tarsasag. Vacsora utan a megszo­­kott mozi, utana hazamegyek. Lefekszem a megszokott agyamba, megszokott mozdulat­­tal fulemre huzom a megszokott paplant es elalszom. Masnap minden elolrol! Igy megy ez nap­­rol napra. Szokasaink rabjai vagyunk. Erde­­kes, ha silrgos elintezni valo dolgaink akad­­nak, meg azokat is mindig ugyanazokra a he­­lyekre megyiink elintezni ugy, hogy ez sem hoz valtozatossagot. Vajon miert ez az osz­­tonos, egyhangusagra valo torekves? Miert sziirkitjuk le az elettinket, amikor az olyan szines lehetne benyomasokban, kepekben, hangulatokban? Miert, miert? Mero lusta­­sagbol vagy a termeszetiink melyen rejlo bsztbnosseg parancsszavara? Olvastam, hogy az erdok vadjai eloszere­tettel hasznaljak hosszu idon at kitaposott csapasaikat, es ha nem zavarjak oket, mind­ig ugyanazokon az osvenyekenjarnak. Am hoi vagyok en, korunk nyiizsgo nagyvaros­­anak modem embere az erdok vadjaitol? Ilyen megfigyelesek es gondolatok meleg­­agyaban sztiletett meg az elmeny, amelyet most elmondok. Az allatkertben jartam. A majmokat nez­­tem. Cukorkat, kekszet, gytimolcsot es egyeb majomcsemeget dobaltak nekik a latogatok. Intellektualis figyelmemet azonnal lekotot­­te egy torzonborz pofaju, bojtos farku, gir­­hes kis majom. A kis gnom egy kovon lilt tagas ketreciik kozepen, es leste az ajande­­kot. Ahogy megkapta, abban a pillanatban szoros kis mancsaba ragadta, es elfutott ve­­le — mindig ugyanazon az uton — egy lada moge, ott elfogyasztotta, akkor szepen ve­­gigbaktatott a ketrec pazsitjan — mindig ugyanazon a nyomon -, atbujt egy lyukas fa­­tbrzson, grimaszt vagott, es felkapaszkodott a kore. Egesz kis osvenyt taposott ki maga­­nak, szabalytalan alaku, de onmagaba vissza­­tero, zart nyomot a fiiben. Ime — mondta ekkor filozofalo hajlamom —, ez a szanalomra melto, csunya kis majom ugyanolyan makacsul jarja ketreceben a ma­ga megszokott korutjat, mint te jarod a ha­­romszazezer lakosu nagyvarosban! Es a koztiink levo hasonlosag alapjait kezdtem volna elemezni, de megdobbentem. Hogyan... de hat mi ez... hogyanjon eza torzonborz, csuf kis szormok ahhoz, hogy ugy viselkedjen, mint en..., illetve hogyanjo­­vok en ahhoz, hogy ugy viselkedjem, mint 6... de hat mi ez? Es ketsegbeestem. Sokaig nem beszeltem a dologrol, undorral, de elszantan magam­­ba nyeltem. Nem is mertem a tiikorbe nez­­ni, nehogy... Nehogy hasonlosagot talaljak a kis torzonborz gnom es... nem, ez oriilet! Most mar beszelhetek rola. Rovidesen ugyis lakast valtoztatok es komyezetet... Uj utak kellenek es uj hazak es uj kor, amely nem zarodik... Hiaba, filozofalasra hajlamos ember vagyok... A Mt/ flTFffr) W 1111 w HH

Next

/
Oldalképek
Tartalom